Indiában a huszadik század egyik legnagyobb festőjének tekintik Amrita Sher-Gilt, képeit az indiai kormány nemzeti kincsnek nyilvánította. Az egzotikus szépségű, titokzatos és tehetséges nő életéről írt regényt Alfredo de Braganza.
Az argentin író könyvét Khuswant Singh, az egyik legismertebb indiai író és parlamenti képviselő a legjobb Amritáról írt műnek tartja, amely ennek a különleges nőnek az életén keresztül segít megérteni Indiát is.
Amrita Sher-Gil egy olyan családban született, ahol találkozott az indiai és európai kultúra, a vizuális művészetek iránti rajongás és a zene. Apja Umrao Singh Sher-Gil pandzsábi arisztokrata polihisztor volt, anyja Gottesmann Marie-Antoinette zongoraművésznő. Nagybátyja, Baktay Ervin, a híres orientalista támogatta és inspirálta Amritát, akinek tehetsége már a gyermekévek során megmutatkozott.
A család a húszas évek végén Párizsba költözött, ahol Amrita festészetet tanult. A francia főváros nemcsak karrierje felívelésének, hanem szexuális kísérletezéseinek is színhelye volt, Amrita nyíltan vállalta kalandjait férfiakkal és nőkkel egyaránt. Példaképei voltak Paul Gauguin, Paul Cézanne és Amedeo Modigliani, de festészetére hatottak a magyar élmények is. 1933-ban Fiatal lányok című festménye a Párizsi Szalon aranyérmét nyerte el.
Párizsi évei alatt többször visszatért Magyarországra, gyermekkora helyszínére, de már ellenállhatatlanul vonzotta a Kelet, és alkotói-magánéleti útkeresése a függetlenségi mozgalmaktól forrongó Indiában folytatódott. Sikeres és excentrikus művészként állandó vendége volt a társasági eseményeknek, viszonyt folytatott Dzsaváharlál Nehruval, a független India első kormányfőjével, és többször is találkozott Mahátma Gandhival, aki nagy hatást gyakorolt világképére. Szülei tiltakozása ellenére férjhez ment magyar unokatestvéréhez, Egan Viktor orvoshoz. A magánéleti nehézségek ellenére Amrita művészként a csúcs közelében járt, amikor huszonnyolc évesen életét vesztette.
„Az ő festményei is a legmagasabbra becsült indiai alkotások között vannak manapság – írja a könyv utószavában a szerző, Alfredo de Braganza. – Nem szokványos, hogy … árulják őket, de ha nagy ritkán mégis eladásra kínálják valamelyik képét, az ára az egekbe szökik. Kissé ironikus, hogy Van Goghhoz hasonlóan – a Theónak írt leveleit az egyszerűségük és szépségük miatt Amrita valósággal csodálta – rövid élete során a töredékét sem birtokolta a művészete jelenlegi értékének. Sőt voltak időszakok, amikor nélkülöznie kellett. Soha sem gondolta voltan, hogy halála után az élete és munkássága legenda lesz.”
Alfredo de Braganza Amrita című regényét Körösi Ivett fordításában jelentette meg az Európa Könyvkiadó.
Az Európa Kiadó sajtóközleménye