Ugrás a tartalomra

Életének 85.évében elhunyt Tamás Menyhért

A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja,

hogy életének 85.évében elhunyt

Tamás Menyhért

(1940–2025)

költő, író, műfordító.

Tamás Menyhért 1940. július 24-én született a bukovinai Hadikfalván. Szülei a Bácskában való letelepedés után menekültek a Dunántúlra, és Kisdorogon települtek le. Középiskolai tanulmányait Bonyhádon a Petőfi Sándor Gimnáziumban végezte. Érettségi után Budapestre költözött, két esztendeig segédmunkásként, majd miután 1961–1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskoláját, hét évig üzemi lapos újságíróként dolgozott. 1968-ban került a Népszava szerkesztőségébe, ahol az irodalmi rovatot, 1987–1990 között a kulturális rovatot vezette, 1990–1991 között pedig főszerkesztő-helyettesként tevékenykedett. 1986–2008 között a Magyar Írószövetség választmányi tagja, 2001–2008 között az Arany János Alapítvány elnöke, 1999–2005 között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökségi tagja, majd alelnöke volt. 2011 óta volt rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, ahol 2014-től 2020-ig elnökségi tagságot is vállalt. 2024-ben tagjai közé választotta a Digitális Irodalmi Akadémia. 1984-ben József Attila-díjat, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja díjat, 2019-ben Kossuth-díjat kapott, 2024-ben pedig elnyerte A Nemzet Művésze címet. 2009-ben átvehette az Arany János-díjat, 2011-ben Balassi Bálint-emlékkarddal tüntették ki, 2023-ban Magyar Örökség díjat kapott. „Tamás Menyhért verskötetét nemzedékének jelentős teljesítményei közt tarthatjuk számon. Tehetsége, gondolat- és élménybősége, kiküzdött versfegyelme alkalmassá teszi új költői régiók meghódítására.” – írta Cs. Varga István a költő 1974-ben megjelent első, Szövetségben a fákkal című verseskötete kapcsán. E „gondolat- és élménybőség”, fegyelmezett alkotói attitűd mindvégig jellemezte munkásságát, meghatározta életműve egészét, melyet versek, regények, drámák, gyermekversek tesznek gazdaggá. Műveiből számos hangjáték készült; ő volt a Mihályfy Sándor rendezte Ábel Amerikában című film forgatókönyvírója (1998). Utolsó verseskötete, mely egyfajta számvetés is, 2025-ben látott napvilágot a Nap Kiadó gondozásában Zárszó és folytatás címmel.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!