Lássuk, melyik lett a 30 legjobb kortárs magyar vers a Jelenkor folyóirat kritikusai szerint.
„Megjelent a Jelenkor online induló sorozatának első darabja: 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján.” – olvashatjuk a Jelenkor online oldalán A nagy verslista című cikk felvezetőjeként.
A listázás azonban mentegetőzéssel zárul:
„Amint látható, a 30/30-as verslista igazából nem is harminc, hanem harminckilenc címet tartalmaz. Ez azért alakult így, mert sok lett a megosztott helyezett (a teljes listán pedig 475 vers szerepel). Ha meghúztuk volna harmincnál a vonalat, akkor nem lehetett volna eldönteni, több egyforma pontszámú vers közül melyiket hagyjuk le a listáról.
A tegnapi beharangozóban említettük, a későbbiekben lesz még költészetre vonatkozó lista: a 30 legjobb verseskötet. Az is beleszól még az összképbe. De már a most beérkezett adatsor alapján is generálható alternatív lista. Némileg árnyalja az egyes versek rangsorát, ha megnézzük azt is, az összes beérkezett szavazat alapján ki hány versével szerepel a listán:
Borbély Szilárd, Tóth Krisztina (19); Rakovszky Zsuzsa, Tandori Dezső (17); Kemény István, Takács Zsuzsa (14); Kovács András Ferenc (13); Oravecz Imre; Szijj Ferenc (12); Térey János, Tolnai Ottó (11); Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos (10); Bertók László, Kántor Péter (9); Kukorelly Endre, Petri György (8); Baka István, Marno János (7); Keresztesi József, Lator László, Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna, Várady Szabolcs, Varró Dániel (6); Csoóri Sándor, Gergely Ágnes (5)”
Íme, a toplista:
Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig | 418 |
Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor | 200 |
Kemény István: Egy nap élet | 187 |
Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek | 181 |
Tandori Dezső: A Semmi Kéz | 139 |
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén | 106 |
Tolnai Ottó: Mi volt kérded a legszebb Dániában | 94 |
Tóth Krisztina: A világ minden országa | 93 |
Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson | 84 |
Kántor Péter: Megtanulni élni | 83 |
Rakovszky Zsuzsa: Decline and fall | 82 |
Márton László: Bowen monológja, sötétben | 80 |
Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt | 67 |
Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca Szabó T. Anna: Elhagy |
64 |
Borbély Szilárd: Hosszú nap el | 63 |
Baka István: Farkasok órája | 62 |
Sziveri János: Bábel | 60 |
Tóth Krisztina: Kutya | 58 |
Térey János: A gyönyörű gyár | 56 |
Kemény István: A néma H | 54 |
Varró Dániel: Minden olyan mint minden | 53 |
Borbély Szilárd: Tenger könnyek csillaga Orbán Ottó: A magyar népdalhoz |
52 |
Kukorelly Endre: Azt mondja aki él | 50 |
Oravecz Imre: Közelítő nap | 49 |
Tóth Krisztina: Havak éve I-III. | 48 |
Kukorelly Endre: Kicsit majd kevesebbet járkálok | 47 |
Kántor Péter: A könyvespolc előtt Parti Nagy Lajos: A Csorba-kert Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon |
45 |
Borbély Szilárd: Karácsonyi szekvenciák | 44 |
Borbély Szilárd: A tízezer Kemény István: Célszerű romok Petri György: Sár Tandori Dezső: Szakadj ki Térey János: Fagy |
43 |
Borbély Szilárd: Pegazus, szárnyak Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm |
40 |
A 30-as toplistát a következő kritikusok szavazatai alapján állították össze:
Balázs Imre József, Bedecs László, Bozsoki Petra, Csehy Zoltán, Csuhai István, Fekete Richárd, Görföl Balázs, Halmai Tamás, Harmath Artemisz, Károlyi Csaba, Kálmán C. György, Keresztesi József, Kőrizs Imre, Krupp József, Lapis József, Mekis D. János, Mohácsi Balázs, P. Simon Attila, Sántha József, Szénási Zoltán, Tarján Tamás, Turi Tímea.