Kányádi Sándor költő születésének 95. évfordulója, valamint a Kaláka együttes megalakulásának 55. évfordulója alkalmából könyvbemutatóval egybekötött koncertet ad május 5-én a 6SZÍN teátrumban a zenekar.
A Kaláka együttes első erdélyi turnéján született meg Az elveszett követ című Kányádi-vers megzenésítése, majd az évtizedek alatt ezt több tucat hasonló követte. Ezekből válogatva jött létre Az elveszett követ című zenés könyv, amelyet a koncerten bemutat a zenekar - olvasható az együttes közleményében.
Az erdélyi származású Kányádi Sándor egyaránt alkotott felnőtteknek és gyerekeknek, és mindkét területen maradandó műveket hozott létre. Már életében a gyerekirodalom klasszikusának számított játékos nyelvű, ízes kifejezésekben bővelkedő verses meséivel és meseregényeivel.
Kányádi Sándor műveinek megőrzése és gondozása céljából a Fából vaskarika című kötet április 29-én jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. A mű érzékenyen mutatja be az emberi viszonyok összetett szövedékét, a társadalmi hierarchiát, a nemzeti identitást, a népek és nemzetek együttélésének kihívásait és szépségeit, valamint az elfogadás és mások tiszteletének fontosságát.
Forrás: MTI