„Bárkié a dicsőség, a hazáé a haszon!” Ezzel a Petőfi Sándortól kölcsönzött mottóval indult útjára a Magyar Géniusz Program a Petőfi-emlékév keretében 2022 áprilisában. A 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által szakmailag koordinált program új fejezetet nyitott a több mint 200 éves múltra visszatekintő magyar muzeológia életében. A program nem csak a nemzeti identitás növelését és a patrióta szellemiség erősítését tűzte ki céljául, de a vidék megtartó erejét és szerethetőségét is támogatja. A magyarság kulturkincseit ugyanis a főváros és a vidék együttesen tudja megmutatni és tovább éltetni.
A program egyrészt pályázat keretében anyagi támogatást nyújt a Kárpát-medencei muzeális intézmények számára. A megpályázott keretből a múzeumok értékeik kidomborítására vadonatúj időszaki és állandó tárlatokat hozhatnak létre, emellett tudományos kutatásokat végezhetnek, konferenciákat, tanulmányutakat szervezhetnek helyi közösségük javát szolgálva. Ennek köszönhetően 38 állandó és 26 időszaki kiállítás és 39 tudományos kutatás kapott zöld utat. A pályázatok megvalósítása szerte a Kárpát-medencében javában zajlik és egészen 2024 júniusáig tart majd. Már eddig is számos vadonatúj vagy újragondolt kiállítással, tudományos konfrenciával, elkészült könyvvel vagy tanulmánykötettel gazdagodott a magyar muzeológia.
A Magyar Géniusz Program másik pillérét egy vándorkiállítás adta, mely 2023 decemberében fejezte be országjáró körútját. A tárlat egy nagyszabású és reprezentatív kiállításon belül vonultatta fel a vidék géniuszainak, a vidéki muzeális intézmények különleges műtárgyainak egy válogatását az országban összesen hét helyszínen: Kecskeméten, Gyulán, Debrecenben, Győrben, Szombathelyen, Egerben és végezetül Szekszárdon. A kiállítást ezen helyszíneken 154 ezren tekintették meg. A Magyar Géniusz Vándorkiállítás ötlete és megvalósítása újnak tekinthető, hiszen magyarságunk örökségének ezt a szeletét, a vidéki muzeológiát reprezentáló műtárgyválogatást ebben a formában még egy helyen és egy időben nem láthattuk.
A tárlat méltó lezárásaként az alkotók a 67 intézmény, több mint 150 műtárgyát egy reprezentatív katalógusba rendezték. Az angol-magyar nyelvű kötet nem csak a műtárgyak történetét, jelentőségét mutatja be, de az azokat felajánló vidéki múzeumokat is megismerteti olvasójával, így segítve a halhatatlanság útján a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által megálmodott, majd megvalósított Magyar Géniusz Vándorkiállítást.
Forrás: PIM