Ugrás a tartalomra

Öt éve ellopott egyházi műkincseket adtak vissza

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden visszaszolgáltatta az egyházak képviselőinek azokat az ikonokat és oltárképeket, amelyeket 2009-ben tulajdonítottak el egy római katolikus, valamint egy szerb ortodox templomból.

    Bucsek Gábor rendőr-dandártábornok, a nyomozó iroda igazgatója az átadáson felidézte, hogy 2009 májusában ismeretlen tettesek a székesfehérvári szerb ortodox templomból több ikont, illetve aranyozott kegytárgyat, júniusban pedig Császár község római katolikus templomából több, Dorfmeister István által készített nagyméretű oltárképet is eltulajdonítottak.
    A székesfehérvári templomból ellopott tárgyak egy részét még abban az évben megtalálták a nyomozók az elkövetőknél, azonban számos ikon és öt oltárkép csak idén márciusban került elő.
    Bucsek Gábor elmondta, hogy a nyomozóiroda az eljárás során elemezte a lakossági bejelentéseket, széleskörű adatgyűjtést és megfigyeléseket végzett, így jutottak el K. Attila seregélyesi lakoshoz, aki a rendőrség adatai szerint megszerezte és rejtegette a korábbi lopásokból származó értékeket úgy, hogy azok kétes eredetével tisztában volt, majd azokat R. Imre siófoki lakossal együtt akarta értékesíteni.
    A két férfit a nyomozók ez év március 19-én Siófokon fogták el. K. Attila lepsényi tartózkodási helyén, valamint seregélyesi lakhelyén tartott házkutatás során lefoglalták a körözött öt Dorfmeister-oltárképet és 16 ikont, valamint több, eddig azonosítatlan ikont és festményt is. A műtárgyak előzetesen becsült értéke 56 millió forint.
    A műkincseket Pápai Lajos győri megyéspüspök és Sándorovics László, a székesfehérvári szerb ortodox egyházközség elnöke vette át.
    A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást szakértők bevonásával folytatja le a nyomozóiroda. (MTI)