Ugrás a tartalomra

Panasz helyett – Böjte Csaba testvér gyergyói gyerekei – évzáró könyvbemutató

Murányi Sándor Olivér író és Tóth András fotós fenti címmel megjelent kötetének évzáró bemutatójára kerül sor december 21-én, csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A könyvet Fr. Böjte Csaba OFM ajánlása és Jász Attila költő Csendes Toll néven írt verse jegyzi:

A mennyei Atya kérésére, József igent mondott a gyermek Jézusra! Bár nem az ő vérszerinti gyermeke, mégis akárcsak egy jó édesapa, gondoskodó szeretettel vállalta és felnevelte szeretett Fiát! Jézus nem a test és a vér kívánságából lett Szent József gyermeke, hanem a mennyei Atya akaratából! Ilyen józsefi értelemben lettem én is sok gyermek nevelőapja, így lett László Pali is az én nevelt fiam, Isten nevében fogadtuk be, és álltunk, állunk ma is mellette! 

 

Egy apának a legnagyobb öröm, ha látja az ő gyermekét haladni, boldogulni az életben, ha valóban büszke lehet az ő fiára, lányára! Egy gyermek legszebb köszönete, mit a szüleinek adhat, az az általa vállalt, szépen nevelt unokák! Istennek legyen hála sok gyermekünkre büszkék lehetünk, Palira is büszke vagyok, mert megállta az életben a helyét! Családot alapított, igaz szeretettel oltárhoz vezetett egy lányt, és szerelmükből gyermekek születtek! Büszke vagyok rájuk, mert feleségével szép családjukat becsületes, kitartó munkával nem csak fenntartják, de a munkatársaikkal még közel harminc bajbanlévő gyereknek is otthont teremtenek! 

 

Istennek legyen hála, Palit az élet nehézségei nem megtörték, hanem felvértezték és munícióval látták el, így most ő, a Szent Anna Otthon lakóin, a kisebb sorstársainak  segíteni tud. 

 

Szívem minden szeretetével kérem Isten áldását Palira, az ő  vérszerinti családjára és a Szent József lelkülettel, általa befogadott gyermekekre! Ugyanakkor kedves barátaimra, Murányi Sándor Olivér íróra és Tóth András fotósra is kérem a gondviselő Isten áldását, akárcsak az általuk alkotott könyvre, melyet a kedves olvasó éppen a kezében tart!”

Fr. Böjte Csaba OFM

PANASZ HELYETT nézz fel a tiszta égre,

árva gyerekek mosolygós szemébe,

ne csak bólogass, érted, fesd át kékre,

használd ecsetként szívedet is végre.

Csendes Toll

A rendezvény házigazdája Vincze Csilla Mária könyvtárigazgató, támogatói a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Természet és Irodalom Egyesület, valamint a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal. A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható, az író és a fotós dedikálja. Mindenkit szeretettel várnak.