Ugrás a tartalomra

A Petőfi irodalmi Múzeum februári programajánlója

Tárgyeset – Halász Rita

A tavaly is nagy sikerrel befutott Tárgyeset című sorozatunk fókuszában íróink tárgyi környezete áll. A beszélgetések során a tárgyakhoz való kötődés, az irodalmi művekben megjelenő tárgyak, az archiválási szokások és a múzeumi gyűjteményezés témaköreit járjuk körül. Milyen szerepet játszik egy-egy tárgy az író életében? Hogyan viszonyulnak kortárs szerzőink ahhoz, hogy hagyatékuk, személyes tárgyaik majd archívumba kerülnek? Ők maguk gyűjtők-e? Vannak-e gyűjteményeik? Milyen tárgyak jellemzik őket?

Halász Rita 1980-ban született, 2017 óta publikál rendszeresen, írói tevékenysége mellett művészettörténészként dolgozik a Szépművészeti Múzeumban. Első regénye a Mély levegő 2021-ben elnyerte a legjobb első kötetnek járó Margó-díjat, azóta pedig már a hatodik kiadásnál jár a könyv, ami nyers őszinteséggel beszél egy harmincas nő, édesanya válságba jutott kapcsolatáról, az újrakezdés és önmaga újraértelmezésének nehézségeiről. Miközben kíméletlen pontossággal ír a válás pokoljárásáról majd a felszínre bukkanásról, a szöveget a mesés és mitikus metaforák szővik át, amelyek még egy izgalmas jelentésréteget adnak a könyvnek.

A februári eseményen Halász Rita író, művészettörténésszel beszélget Lévai Balázs rendező-producer.

Időpont: február 13. 18h
Helyszín: PIM, Díszterem

Jegyek 1000 Ft-os áron kaphatók itt:
https://jegymester.hu/.../targyeset-halasz-ritaval/18000847

 

Gazdátlan tényrakások - Petri-tér / Metaforák helyzetünkre – beszélgetés Petri György-díjas szerzőkkel

Február 9-én nyílik meg a Gazdátlan tényrakások – Petri-tér című kísérleti POP-UP kiállítás, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjéből nyíló egykori Károlyi Étteremben (ma raktárban) lesz megtekinthető egészen április közepéig. Az Örökhétfő programsorozatunk mellett szervezett látogatásokkal, előadásokkal és színházi produkciókkal töltjük meg a teret.
Következő eseményünk a Metaforák helyzetünkre – beszélgetés Petri György-díjas szerzőkkel című program.
Hogyan tud egy kortárs szerző viszonyulni Petri életművéhez? Hogyan olvashatóak a versek ma, és mennyire érzik rokonnak az alkotói problémáit?
A beszélgetés vendégei Fekete Ádám dramaturg, színész, író és Szemethy Orsolya képzőművész, író, lovasoktató, Petri György-díjas szerzők. A beszélgetést Kazsimér Soma vezeti.

„Vastag por alatt, / […]
hallgat /
egy szétszerelt világ.”

Időpont: február 20. 19h
Helyszín: PIM, Petri-tér (volt Károlyi Étterem)

A belépés ingyenes, viszont a tér különleges adottságai miatt a rendezvényekre csak limitált számban tudjuk fogadni a regisztrációkat, amely elérhető ezen a LINKen.

További programjainkról hírt adunk a honlapunkon és a Facebook oldalunkon.

 

Világjáték – Polcz Alaine 100 / 2023.02.06 – 2024.03.23.

Hamarosan zár a Világjáték – Polcz Alaine 100 című kiállításunk.

2022-ben lett volna 100 éves Polcz Alaine, a pszichológiai tudományok és a magyar irodalom különleges egyénisége. A kiállítás központjában Polcz Alaine szakmai tevékenysége áll. A Világjáték felidézi azt a pszichológiai-játékdiagnosztikai módszert, amelynek magyarországi bevezetése és továbbfejlesztése volt Polcz Alaine szakmai életútjának egyik legfontosabb eredménye. Továbbá Felidézzük életútját; Nemes Nagy Ágneshez, Mészöly Miklóshoz, Vajda Júlia festőhöz fűződő kapcsolatát, mesélünk erdélyi kötődéséről és életre szóló barátságáról Bíró Bertával. Kiemelten szólunk az Asszony a fronton című korszakos műről. Külön egységben kaptak helyet szakácskönyvei és a renddel foglalkozó munkái, amelyeket méltán tekinthetünk egy életvezetési tanácsadó legjobb „receptjeinek”.

Ha felkeltettük az érdeklődését, tekintse meg még egyszer utoljára a kiállítást. Várjuk Önöket a kiállítótérben!

További információ a honlapunkon elérhető.