Ugrás a tartalomra

Szárnyvonal – Beszélgetés Fekete Vince József Attila-díjas és Babérkoszorús költővel

Április 10-én, szerdán este 6 órától a magyar költészet napja előestéjén a Fekete Vince József Attila- díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költővel a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Tompa Gábor, a színház igazgatója beszélget. Közreműködik: Dimény Áron.

Az esemény címe a költő 2018-ban a Magvető Kiadónál megjelent Szárnyvonal című kötetére reflektál.

Fekete Vince Kézdivásárhelyen született 1965. április 7-én. Gyermekkorát a szomszédos faluban, Kézdiszentkereszten töltötte, ott járta ki az általános iskola első nyolc osztályát. Kézdivásárhelyen érettségizett, az akkori 1-es számú Faipari Líceumban. Az egyetemet Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte.

1993-tól tíz évig a kolozsvári Helikon folyóirat Serény múmia című fióklapját szerkesztette, ezután a csíkszeredai Székelyföld irodalmi szerkesztője lett, ahol a mai napig dolgozik.

Eddig tizennégy verses- és gyermekverskötete és egy tárcanovellás könyve látott napvilágot. Idén ősszel jön a tizenötödik verseskönyve, a Gyönyörű apokalipszis.

2010-ben József Attila-díjjal, míg 2023-ban Magyarország Babérkoszorújával tüntették ki.

2020 óta Budapesten és Kézdiszentkereszten él.

A 2024 februárjában Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett Fekete Vincét így méltatta Szentmártoni János József Attila-díjas költő a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára: „(…) De mi köze lehet a nagy költőelődhöz, Balassi Bálinthoz, akinek emlékkardját ma a magasba emelheti? Nagyon is sok minden. Egyrészt Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus a hagyományok egyik leghűségesebb tisztelője, aki a régi formákat új tartalommal tölti meg – így Balassitól és Zrínyitől Csokonain, Petőfin és Aranyon át Adyig, Dsidáig és Kosztolányiig, majd egészen Szilágyi Domokosig és Kányádi Sándorig szinte minden nyelven beszél, de leginkább a magáén, amelyben évszázadok magyar költői is benne zúgnak. Másrészt Fekete Vince, a kísérletező kedvű lírikus az anyanyelv egyik legpéldásabb művelője, aki minden nap úgy indul a szavakért, mint várvédő vitézeink annak idején, olyan szívósan és fölemelően harcol értük, mintha az élete múlna rajta (…)”.

A beszélgetésre 10 lejes jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a huntheater.biletmaster.ro weboldalon.