Ugrás a tartalomra

Vollein Ferenc Balaton-díjas festőművész 2025-ös nagy kiállítássorozata

 

„Az 26 éves, Badacsonyörsön élő és alkotó művésznek egy nagy kiállítássorozata kezdődik változatos és rangos helyszínekkel 2025 márciusától egészen késő őszig a festészete iránti fokozott érdeklődésre való tekintettel. 

A tárlatsorozatának nyitányaként a 2025-ös Siófoki Tavaszi Fesztivál nyitó rendezvényeként, március 21-én nyílik meg a 65., két hónapos kiállítása a Kálmán Imre Kulturális Központ Galériájában Színek az égből címmel.

A siófoki helyszín után – 2025 májusa és júniusa között – Sümeg egyik ikonikus kiállítóhelyén, a Kisfaludy Sándor Emlékmúzeumban nyílik majd meg a következő tárlata. Ugyanott láthatók a Kisfaludy Sándort és Szegedy Rózát ábrázoló portréi, amelyek 2021-ben kerültek végleges elhelyezésre az emlékmúzeumban.

2025 júniusának végétől az északi part egyik legfestőibb településén, Paloznakon, a Szent József Ház Galériájában először mutathatja be a festményeimet a közönségnek. 2025 augusztusában Gyenesdiáson, a József Attila Művelődési Ház Galériájában a balatoni témájú alkotásaiból és a balatoni legendákat feldolgozó munkáiból nyílik meg a Balatoni tájak és legendák balatoni ecsettel című 68-dik festészeti tárlata.

2025. szeptember 13-án Ábrahámhegyen, a Bernáth Aurél Galériában kerül megrendezésre a nemzetközi összművészeti fesztivál, az Ars Sacra Fesztivál hivatalos helyszíneként a szakrális témájú festményeiből összeállított nagyobb lélegzetű bemutatkozása.

A jubileumi, 70. önálló tárlatára 2025 októberétől Veszprémben, a Pannon Egyetem Aulájában kerül sor a Kultúraszervező Csoport támogatásával. A jubileumi veszprémi kiállításán a 15 éves festészeti munkásságából szemelvények láthatók majd tematikai csoportosításban: a szakrális és balatoni témájú festményei mellett bemutatja a toszkán és dél-itáliai témájú alkotásait, valamint a történelmi témájú munkáit is.

Ugyanakkor megkezdődtek a 2026-os évi tárlatainak az előkészítő munkálatai is, amelynek keretében Ajkán, Alsóörsön, Balatonfüreden, Székesfehérváron, Budapesten és nemzetközi helyszíneken is önálló kiállításokat rendezhet az ifjú művész.”