​​​​​​​Mennyi mindent elkövetünk mi emberek, hogy ne unatkozzunk! Legalábbis néha úgy tűnik, hogy minden, de minden, amit ember feltalált, valójában nem más, mint menekülés a végtelen unalom elől. Valamit csak kell „csinálni” – mondják a nagy öregek is, meg a kölykök is, és néha mégis úgy érezhetjük, az égadta világon már mindent megcsináltak. – Weiner Sennyey Tibor feltámadást ünneplő vasárnapi levele.

​​​​​​​A gyakorlat azt mutatja, anyám megnyugszik, miután első mérgét kifújja, miután méregből lesiet leveszöldségért, vissza lehet óvakodni. Most nem fújja ki, a nagyobbik fakanállal körbekerget az ebédlőasztal körül.  Túlélem, mint annyi mindent. Viszont eljutok az első hetek összegzéséig, és a minta, ami alább következik, évekig, de lehet, évtizedekig mintát ad, hogyan kötelező számot vetni krízishelyzetekben: 

​​​​​​​1954-ben jelenik meg az Alkonyi halászat, amely szembefordulást jelent a pártideológiával. Eddigre megírja a Pártos éneket (1950), de a költők, írók közt mindenki számára természetes, hogy Zelk Zoltán a kommunista táborba tartozik. Olyan ő, mint „a cigány, aki nem a bandában húzza", de szinte ugyanazt a nótát. A kötetben olvasható kétsorosa:
„Szélfutta levél a világ / De hol az ág? de KI az ág?" 

A kérdőíves kora este csöngetett be csütörtökön, szokatlan egy időpont, de hát az asszony semmin nem csodálkozott, őt aztán mindig, mindennel megtalálták. Annyi mindent akartak már rátukmálni, és többnyire be is adta a derekát. - Laik Eszter tárcája.

Na most jön valami Kossuth-díj. Gyurkó László. Hát ha nem lesz többet színház igazgató én szívesen támogatnám. (közbeszólás: kitűnő író) Egy érdemes, becsületes ember és a magatartása stb. és az indokolás jó, az tetszik nekem, azért a bizonyos könyvéért, nagyszerű könyv. /Kádár elvtárs: Az anyja szentségét ennek a Kossuth díjnak is. Jó napot!

​​​​​​​Egyébként is író ne legyen katona. Összeáll bátyjával, ezüstbányászattal és telekspekulációkkal próbálkoznak, eredmény nélkül. A kudarc után kezd újságíróként dolgozni. Újságírásból megél, hozza a nevet, a dollárt. 1860-ban áttelepül San Franciscóba, és meglódul a szekér. 1870-ben nősül. Az asszony – mint az asszonyok rendszerint – keményen átfaragja Twaint. Tiltja az italtól, mint Csinszka Adyt, kezeli a pénzt (Twainnek fogalma nincs a dollár természetéről). 

​​​​​​​Én azért nem így. Lehetne így is, de nem így. A nyolcvanas évek végén (kilencvenesek elején?) fogok egy gesztust a Bajza utcában, a részeg Szervácot takarja be a mozdulat, a tekintet, védelmileg. Arra gondolok, Bella jó ember. Szervác eddigre valójában elvész, kipofozza magát az aktuális irodalmi tájból, terhére szinte minden korábbi barátjának, beledermedve a piros (kannás) nagyfröccsökbe, a kilátástalanságba, reménytelenségbe, beteges gyanakvásba. Hazakeveredve Bellát olvasok.

​​​​​​​Röviden: Bond visszatért a századik születésnapra. Pörgőbb, mint új korában. Fleming és a belőle születő Faulks-Bond krimipari tömegtermék a jobbak közül. Koherens nyelvi egység, kompakt cselekményrendszert mozgató struktúra: bűn, politika, szex. Fleming kitalálta a vonalat, Faulks megírta, a kiadó kiadta, az olvasó kézbe veszi. Most majd kiderül, mire mennek ők négyen. Az olvasó dönt: iszik, vagy olvas.

​​​​​​​Tavaly tavasszal négy színvonalas darabbal: a Játék a kastélyban, A gyönyörben nincs középút, A léggömb elrepül és a Romlás című színművekkel lepte meg a kolozsvári közönséget a budapesti Vígszínház. Ígéretéhez híven idén is visszatért a Kincses Városba. Áprilisban  Szepes Mária Vörös Oroszlán és Hadar Garlon Mikve című drámáját mutatták be, előbbit Bodor Böbe, utóbbit Michal Dočekal rendezésében.

​​​​​​​A városházi óra a leleményes halállal és az újtestamentumi apostolokkal változatlanul forog minden órában, amikor is a torony tetejéről valaki megfújja a krakkói hejnal-ra emlékeztető trombitát. Magán a széles főtéren viszont disznót sütnek nyárson, forralt bort és szafaládét árulnak, no meg kürtöskalácsot és lángost! – Gömöri György tárcája

​​​​​​​"A Könyvfesztivál így teljesen értelmét vesztette, mert az emberek félve a fekete uniformisba öltözöttek fellépésétől, inkább otthonaikban olvasnak. A könyveladás a tiltólisták és a gondolatbűnözés visszaszorítása mellett a 21. századi Magyarországon soha nem látható méreteket öltött." – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​És ezt a remekművét a költő sohasem látta előadatni e világi életében. 1819-ben elő akarták adni a pesti Rondellában, de a cenzúra letiltotta. Legelőször került színpadra Bánk bán a pesti Nemzeti Színházban 1839-ben március 23-án Egressy Gábor jutalomjátékául. Természetesen a cenzúra által jól meghúzkodva. [...] A veres plajbásznak megint volt rá gondja, hogy Bánk bán elpihenjen.

​​​​​​​Szép lehetne ennyi erő és izom, ha nem jutna eszembe akárhány szépirodalomnak nevezett publicisztikai kötetéről, hogy Veres Péter nem szenvedő, nem csendes, nem semleges, hanem "az első évek" igen hangos, jellemzően rafinált és aktív alakítója.

Berzsenyi tizenkilenc Judit születésekor, mindent ismerő harmincnyolc, amikor Judit tizenkilenc. A legjobb felállás. 1817 nyarán jelenik meg Kölcsey ledorongoló recenziója, ettől kezdve Berzsenyi a boldogságot nem az irodalomban, és nem is az asszonynál keresi.

​​​​​​​Hülye kor, annyi bizonyos. Bonyolult. Nem könnyű ismerni. A történészek is csak mostanában kerülgetik közelebbről, mit tehet egy mezei érdeklődő, aki pletykák és szájhagyomány útján értesül az hatalomhoz-hatalmakhoz fűződő kapcsolatáról, viszonyáról, vacsorákról? Illyéssel nem tudnak mit kezdeni az is bizonyos. Nem könnyű.

​​​​​​​Úgy mutatja be magát Lodovico Sforza hercegnek, mint háborús tanácsadót, az alagút- és csatornaépítés szakértőjét, puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél végén mellékesen megemlíti, hogy békeidőben festészettel és szobrászattal foglalkozik, és tudja, hogyan kell bronz lovasszobrot önteni, amit a herceg apja, Francesco emlékére akar felállíttatni. Ügyes.

​​​​​​​Musil belefekszik a NAGY regénybe. Azt is, hogy elszegényedik, mást se csinál, minthogy írja a NAGY regényt. És mint Hasek, ő sem fejezi be, ebéd után kezet most a fürdőszobában, közben meghal.

​​​​​​​Déri szerencsés volt. Ha ez nem mond ellent a kétségtelen ténynek, hogy a negyvenegy éves halott a legritkább esetben nevezhető szerencsésnek. Ő mégis annak mondható. Privatizálta tizennégy Kádár-év éledező televíziójának valamennyi fontos pillanatát, és meghalt. Övé maradt az Ez-Az, a Pocsék Áruk Fóruma, az Ablak, A Nulladik Típusú, és a többi. Azt hisszük, képes lett volna megküzdeni a szakma húsevő természetével. De csak azért hisszük, mert szerettük. Fenntartás nélkül. 

​​​​​​​Ha olyan nőt választunk - márpedig időről időre keményen beválasztunk, hogy cifrázzuk az amúgy egyszerű és szürke életünket (Palócföldön úgy mondják: belógattad a darázsfészekbe, hehe) -, akit válságok izzítanak, és ez tényszerűen bebizonyosodik, fussunk az ellenkező irányba. Lehetőleg nyolcvannal. A felismerésel törlődnek a válságos szerelmekkel lesúlyozott regények. A felismerés tűntette el a tudatból szinte nyom nélkül Hunyady József ifjúság-történelmi regényeit. Nem tudom, jó ez, netán rossz, de ha nagyon rossz volna, lebaktatok a pincébe, felszállítok magamnak néhány kiló Hunyadyt. Így múlik a világ dicsősége.

1928-ban kiváltságosként Párizsba utazhat, ahol beleszeret egy orosz emigránsba, Jakovlevába, akit hirtelen felindulásból feleségül kér, de a nő elhajtja. Mit számít neki, ki ő a SZU-ban, de persze ekkor még nem „valaki”, ahhoz meg kell halnia. Következő útlevélkérelmét – loholna Párizsba a szeretett nőhöz kuncsorogni kicsit –, de az ekkor már sztálini rendszer szerint működő hivatal altatja, aztán elutasítja. Majakovszkij kiborul. 1930. április 14-én Moszkvában öngyilkos. Ha.