HELYSZÍNI

Nőgyalázó vagy nőimádó, dilettáns vagy a kortárs irodalom megkerülhetetlen figurája – megoszlanak a vélemények Murányi Sándor Olivér Zordok, a székely szamuráj című regényéről. Az idei Tusványoson tartott kötetbemutató közönségében bokszoló, zenész pszichológus, színész és költő egyaránt megtalálható volt. És természetesen a csinos múzsák sem maradtak távol.

Az elmúlt húsz év legvitatottabb könyve Tusványoson

Kevés kortárs prózaíró mondhatja el magáról, hogy kötetéről szinte hetente írnak. A kritikusok hol agyondicsérik, hol pedig ledorongolják Murányi Sándor Olivér legújabb, erotikával és harcművészettel fűszerezett művét. A szerző a tusványosi kötetbemutatón álszerénység nélkül hangsúlyozta: a negatív kritikának is örül, hiszen így nem fenyegeti a veszély, hogy esetleg „elszáll vele a ló”. „Volt, aki dilettánsnak nevezett a kötet kapcsán, mások nőgyűlölőnek, nőgyalázónak, ismét mások megkerülhetetlennek a kortárs magyar irodalomban. Kaptam bőven pofont és simogatást is ezen a gyakorlatilag nagyon rövid idő alatt. Billeg a mérleg a negatív és a pozitív írások között, és ez így van jól, mert nem díjazom, ha az írók laudációkat írnak egymásról és azt kritikaként adják el” – mondta Murányi, aki álmában sem gondolta, hogy erdélyi szerzőként a magyarországi irodalmi körökben is ekkora port fog kavarni.

A fiatal prózaírót sokan szeretik, ugyanakkor legalább annyian utálják is, viszont vitathatatlan: sikerült beleszólnia a kortárs magyar irodalomba. György Attila író, a Székelyföld szerkesztője kötetméltató beszédében megállapította: Murányi az elmúlt húsz év legvitatottabb könyvét tette le az asztalra.  Ez a kötet úgy fog bevonulni az erdélyi magyar irodalomtörténetbe, mint amely kegyetlenül, de a szépségről szól. Murányi akár a nőkről, akár a harcművészetről mesél, a szépséget nagyon fontosnak tartja, akárcsak az irodalmár kollégái iránti lojalitást. „Zordok, a székely szamuráj kellemetlenül hiteles lenyomata az elmúlt húsz év erdélyi magyar irodalmi életének. Rendkívül kellemetlen módon fedeztem fel magam a könyvben, de ezzel is szembesülni kell, hiszen mindig a legjobb tükör a barátaink szeme” – fogalmazott György. Majd hozzátette: a jó könyv nem az, amelyikre a kritikusok azt mondják, hanem az, amelyet olvasnak. Ezt a könyvet sokan fogják olvasni.
Murányi egyetértett György Attilával a szépséget illetően. A legapróbb részletekig figyelt a nem létező tökéletesre, amelynek elérésére a harcművész egész életében törekszik. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha valaki szerelmes abba, amit csinál. Szerelemes a mozdulatba, az egyszavas mondatokba.
Egyes olvasókban – vélte az író – fölmerülhet a kérdés: milyen a mai székely szamuráj, maradt-e értelme a harcnak a huszonegyedik századi társadalomban, ahol gyakorlatilag már pénzzel vívják a csatákat, és csak nagyon kevés esetben küzdenek ököllel vagy karddal? Bár az ököljogot a férfitársadalomban részben sikerült kikapcsolni, a fiatalok körében is – úgy látja Murányi – tovább él a „férfi virtus”, ami természetes, hiszen a lányok irtóznak a „pasiktól”. Minden szép nő férfit szeretne magának, és nem „pasit”.
Az szerző szerint a zseni fogalma száz évenként kicserélődik. Az íróknak, költőknek különösen nagy az egójuk, és a tükör előtt szeretik magukat zseninek látni. Ha valaki azt kérdezi tőle, hogy tehetségesnek tartja-e magát, azt szokta rá válaszolni rá, hogy hétfő reggel kilenc és tíz között tehetséges, de szerdán abszolút nem. Egy változó valamiről beszélünk, és tudjuk: a legtehetségesebb ember is tud rosszat írni, és fordítva: a legtehetségtelenebből is kipattan néha az „isteni szikra”.  Az irodalommal ellentétben a harcművészetben nem kerül fel a harcos neve könyv formájában a polcra. A rúgást hatvan évesen is újra kell tanulni. A karate tiszta művészet, az önzetlen mozdulat művészete, amely tovalibben az időben. Sokkal nehezebb gyakorolni, mint az írást, hiszen állandóan az idővel kell harcolni. Sosem vagyunk kész, sosem érkeztünk meg, és pont ez a szép benne.

Az est további részében a karate történetéről kérdezte a közönség az írót, aki válaszában kifejtette: az európai ember mind testfelépítésében, mind pszichikai erőnlét szempontjából más, mint a keleti, ezért a japán harcművészetet úgy kellett eladni, hogy a mi társadalmunkban is hasznosítható legyen. Az Okinawa-szigeten kialakult harcművészet eredeti célja a család védelme volt. De a karate ma is sokat tud segíteni testi és lelki gyengeségeink legyőzésében.
György Attila zárszóként elmondta: vannak olyan harcosok, aki egész életükön át csak a kardkivonás művészetét gyakorolják. Murányi Sándor Olivér előző két könyvével és legújabb, Zordok a székely szamuráj című kötetével végleg kivonta kardját, és nagyon reméljük, hogy csak hosszú idő múlva teszi vissza a hüvelybe.
Az est végén a szerző és Balázsy Róbert színművész harcművészeti bemutatót tartott, amelybe a kötetbemutatót moderáló György Attilát is bevonták.
                                       

Varga Melinda