A politika az egyik legkényesebb téma, különösen ha összefonódik az érzékeny művészettel. A Tokaji Írótábor, mint egy modern kis Parnasszus, az irodalom arculatát meghatározó jelenség tudna lenni, mint ahogy meg is próbálkozik vele. Ezúttal politikai konfliktusok kiváltója lett a balliberális szemléletű íróorgánumok részéről.
Úgy képzelné az egyszerű szemlélő/befogadó, hogy a videónál nincs objektívebb anyagleközlés. Természetesen viszonyítva az írott szóhoz. Most mégis azzal kellett szembesülnöm, hogy meghatározóan egyoldalú képet tud adni egy válogató vágás. A videós "tényközlésnek" akkor lett volna értelme, ha az előadások teljes anyagát meg lehetett volna nézni, illetve hallgatni.

A XX. században másodszor felrobbanó népi-urbánus vita színhelye Tokaj a 80-as évek elején.Lezsák nem véletlenül van ott.(Amúgy az első az 1920-30-as években robbant nagy elánnal: Illyés, Németh László, Hatvany Lajos, Ignotus, etc., s ez a kor már a prehitleri, s a Trianon utáni, azaz az én ízlésemnek már erősen antiszemita felhangú, de amúgy, ha a Huszadik Század c. folyóiratig, vagy akár a Nyugatig megyünk vissza, akkor azért kicsit más a sztori:a központi mag, az ország modernizálásának a kérdése, melyben alapvetően 2 irányzat küzdött egymással. Egyrészt a radikális polgári irányzat, mely abszolút liberális -ez lesz később az urbánus-, másrészt a nemzeti irányzat,mely főleg a parasztság sorsa iránt érzékeny,ez lesz később a népi. Az 1901-ben létrejövő Társadalomtudományi Társaság is fontos mozzanat az ügy szempontjából - az 1905-ös országgyűlési botrány pedig emblematikus ) A két vh. között jön létre a népi írók mozgalma, karöltve a fiatal baloldali szociográfusokkal (1936) Illyés, Erdei, Féja, Szabó Zoltán, etc. Amúgy ez az egyesülés egyfajta 3. út volt politika és ideológia, jobb és bal között, de azért fontos tudni: soha egyik csoport, vagy kör, vagy mozgalom nem volt tisztán tudományos, vagy irodalmi. Mindegyik politikus volt! A politikai színezete mindnek borzalmasan erős. Szóval ennek hagyománya van nálunk. (no persze a L'art pour L'art unalmas is lenne, hacsak nem Galláék csinálják...) Ilyen a Tokaji Írótábor is, ahol lényegében először körvonalazódik a szovjet uralom alatt álló Mo. más útra terelésének a gondolata. Itt kap erőre újra a népi írók mozgalma. Az MSZMP-n belül persze a késő kádári technokrácia már elköteleződik a nyugatnak (azt hiszem 80-ban, vagy 82-ben veszik fel az első kölcsönt a Világbanktól, Moszkva rosszallását kiváltva), de a párton belül mégis kialakul egy népies vonal, aminek az élére Pozsgay áll. Majd jön Lakitelek (Lezsák), s az MDF megalakulása, ők lesznek az első demokratikus kormány 1990-ben, de az ellenzék az SZDSZ (urbánus vonal), s ráadásul az akkor már MSZP nem a népies vonalat viszi tovább, hanem a szoclib/neolib vonalat (hiszen már elköteleződött), ami szépen ki is jön 1994-ben, az SZDSZ-MSZP koalíció során. Előtte viszont 1990: 4 igenes szavazás, ami Pozsgay “kicsinálása”, ezzel a népies-nemzeti irány teljes eliminálása - erre reagál később a FIDESZ a jobboldali konzervatív fordulattal. És ebből még egy csomó minden más is következik: a nemzeti értékeket védő, szociálisan érzékeny, vagyis szociáldemokrata baloldali érzületnek a 2. VH. óta nincs helye MO-on, mert a teljes baloldalt kommunisták foglalták le: tehát a nyugati értelemben vett politikai balnak nincs helye.Főbb ismérvek: szolidaritás, a munkás középosztály a fő szavazóbázisa, s a jóléti állam híve. A kommunista bal internacionalista, így semmilyen nemzetit nem tűr. A népies vonal ezért nem szerveződhetett MSZMP-s körben párttá. Etc., etc. Amúgy meg: mindig ugyanaz van. Az urbánus antiszemitázza a népiest, a népies meg zsidó összeesküvés-elméletről beszél. Nemzeti érdek-nyugati befolyás., nemzeti érdek-globalizáció., függetlenség-haladás., fontolva-radikálisan... Szóval kicsit sem vagyok meglepve, de jól van ez így

Tisztelt Kommentelők! (és versenyzők:V)
Ugye az csak egy vicc, hogy senki nem tudja, mi az a Tokaji Írótábor?! Ugye csak rejtőzködtök? Ugye mindenki tudja, hogy mi, politikai értelemben, a Tokaji Írótábor? Ugye csak vicc, hogy a több irodalmat hiányoljátok egy politikai összejövetelen? Ugye képben vagytok, hogy mi történt a 80-as évek elején, ott, Tokajban, az írótáborban?
Nyugtassatok már meg, hogy nem levéltári anyag!

Politikáról, mintsem irodalomról szólnak az itt látott részletek.

A videóhoz kapcsolódó kommentekben nagyon sok és erős a politikai felhang. Egy írótábor kapcsán nem ennek kellene dominálnia. Hacsak nem jó ürügy Nyírő és Tormay emlegetése mindazoknak, akik fórumot keresnek a zsidózásra, a kommunistázásra vagy épp az ellenkezőjére. Ezen véleményeket nem itt kellene megosztani. Ugyanakkor három kommentelőhöz is tudok csatlakozni, akik megelőztek hozzászólásukkal. Bennem van macskanyelvV hiányérzete, miconeV csalódottsága és kétkedése, valamint kaktuszV aggodalma is. Bennem van az is, hogy a helyszíni tudósító elnagyolta a szerkesztési folyamatot. Lehet, hogy nem olyan és nem annyi anyagot rakott össze, amely komplexebbé és élvezhetőbbé tette volna a tudósítást. Az előadások hangfelvételének rossz minősége sem javított a színvonalon. Az is lehet, hogy a híres tokaji sem a régi már, legalábbis, ha nem a borról van szó. Az még mindig élvezhető.

Nehéz megítélni egy 20 perces videó és egy-két beszámoló alapján egy rendezvényt. Nyilván az összeállító személyes véleménye befolyásolja a válogatást, így pedig én, a beszámoló olvasója, a videó nézője kétszer szűrtet kapok. Ezzel semmi baj nincs, tudatos olvasóként/nézőként ezzel tisztában vagyok, nem fogok az esemény egészéről, annak színvonaláról, arról, hogy ott ki hogy érezte magát, volt-e szellem vagy csak tokaji aszú, másodlagos forrás alapján (ki)nyilatkoz(tat)ni. A témának: eltiltva és elfelejtve, számomra van relevanciája, el tudok képzelni erről igencsak pergő és pezsgő konferenciát. Sokkal jobban érdekelt volna, cím szerint milyen köteteket zúztak be, s kinek milyen műve volt eltiltva és elfelejtve, akár a jelenlevő írók erre a kérdésre adott válaszát is szívesen néztem volna a videón, vagy arról hallgattam volna őket, ki mit is csinált, hol volt abban az időszakban...
Tormay Cécile-t nem ismerem, róla nem mondok hát most semmit, Nyirővel viszont foglalkoztam, korai novellái még ígéretes stílusát Tamásiéval összehasonlítva vizsgáltam, érdekelt volna erről más véleménye is, viszont éppen politikai tevékenységére egyáltalán nem vagyok kíváncsi, s annak „szerecsenmosdatására” végképp nem vagyok vevő. Ha valaki védeni akarja mint írót, ha már irodalmi kánonról és írótáborról van szó, tegye azt: beszéljünk vélt vagy valódi irodalmi tehetségéről és arról, ahogyan ezzel az adottságával élt és/vagy visszaélt, szóljunk a képeiről, a mondatfűzéséről, a történetépítéséről, a székely mitizált/felnagyított valóság írásaiban megteremtett változatáról, ha már föltétlenül Nyirőről akarunk szólni. S hagyjuk a nehezen védhető politikai tevékenységet, az emberi gyengéket, a közélet csábító szirénjeit...

Meggyőzőek akkor lettek volna az előadások, ha az előadók a művek irodalmi értékein keresztül közelítettek volna a témához.
Az nem vitatható, hogy szükség van politikai szerepvállalásuk miatt háttérbe állított szerzők JÓ műveinek feltámasztására, mielőtt a papírsírjaikban véglegesen elemésztődnének. Ezeket a műveket az utóbbi évtizedekben kevesen olvashatták; a szocializmus kezdeti időszakában bezúzták őket, napjainkig nem láttak meg új kiadást.
A vádak, melyek szerint politikai, jobboldali tendencia érvényesült ebben a nemes célban, elkerülhetők lettek volna, ha nemcsak a tiltott művekre terjesztik ki a vizsgálódásokat, hanem általában AZ elfelejtett művekre. Gondolok itt például a népi írók hagyományára, aktuálisára.
Kollarits Krisztinától (a rendelkezésére álló 20 percből) alig 10 perces, nehezen érthető előadást hallottam, melyet mindvégig összeszorított állkapoccsal mondott el. Elsősorban saját érdemeit mutatta be. Remélhetően a továbbiakban a Tormay-művek esztétikai értékét is kiemelte.
Mint tudjuk, a jó könyvek képesek áttörni időn és teren, s nem az irodalomtörténészek, hanem az olvasók tartják őket életben. Tormay Cécile, Nyirő József iránt inkább politikai, mintsem esztétikai természetű az érdeklődés mind az olvasók, mind a velük foglalkozó közvélemény részéről. Nagy felelősségnek érzem a politikai és az irodalom kapcsolatának működtetését. A mai irodalmi elit hitelessége forog kockán azt illetően, hogy sok évtized távlatából milyen műveket emelünk be ismét a köztudatba, milyen műveket állítunk példaként gyermekeink elé. Az előadásokat nem éreztem meggyőzőnek ebből a szempontból.

Idézem: „hogy kibeszéld magadból azt a sok trutymót, ami benned lakozik (...) persze ezeket a köröket meg kell futnod ahhoz, hogy utána valami legyen (...) nem is ezen fordul meg a dolog (...), hanem azon, hogy milyen minőségben beszélünk ezekről a dolgokról”. Hogy őszinte legyek, nem táncolnék most csárdást se jobbra, se balra. Nem érdekel, kiket bocsátanak be a pantheonba, megvan a magam olvasói pantheonja. De mély csalódással hallgattam bele az előadásokba és interjúkba, kerestem bennük a – mindegy, melyik oldalon, de meglevő – minőséget, és nem találtam. Hol hebegő, hol hihetetlenül gyér, hol gusztustalanul lezser, hol szakmai fórumhoz képest méltatlanul átgondolatlan és igénytelen megszólalásokat hallottam. Sem a számomra emészthetetlenül tudományos, sem az elegánsan stílusos, sem a szikrázóan tehetséges, sem az irigylésre méltó bennfentes nem szólalt meg. Az, hogy nem vagyok klubtag, eddig is világos volt. De azt hittem, valami magasabb rendűből vagyok kirekesztve, aminek megítélésére nem vagyok hivatva. Azt hittem, ha a tartalomból nem is, legalább a stílusból tanulok valamit, hogy az egésznek van valami atmoszférája, amit irigyelhetek. Hát, őszintén... több volt a bölcsész kollégiumi teaházban. Ami őket illeti, csak a kiábrándulás maradt.

Tormay Cécile legnagyobb könyvéből ide másolnék egy részletet, mivel a könyv esztétikai értékéről semmit nem hallottam.
Ki-ki döntse el, mennyire tartja értékesnek, nőiesnek.

Előzmény: katonák őszirózsát tűztek a ruhájukra. A sírban lakóktól vették el a virágot...

"Az antant hatalmak titkos szövetségesei dolgoznak-e közöttünk, vagy csak a mi saját ellenségeink, akik proklamációjukban gettó nyelven kürtölik, hogy 'ezt a Magyarországot megmentő és népet felszabadító programot a magyar katonaság is egész erejével támogatni fogja'.
Ki mondja ezt? Ki hirdeti magát a legnehezebb órában Magyarország megmentőjének?... Károlyi Mihály gróf és
Schwimmer Róza? Lovászy Márton és Hatvany-Deutsch Lajos
báró, Hock János és Kunfi-Kunstätter Zsigmond? Fényes László
és Böhm Vilmos, Batthyány Tivadar gróf és Biró-Blau Lajos?
Ábrahám Dezső, Garbai Sándor és Garami-Grünfeld Ernő? Jászi-
Jakobovics Oszkár, Szende-Schwarz Pál és Müller Ernőné? Jánosi Zoltán, Purjesz Lajos és Weltner Jakab?
„Tizenegy zsidó és nyolc bűnös magyar!
Mondhatatlan szégyen kínja szállt fel bennem. Úr Isten, de
hát hol van a király? Hol van Hadik gróf és kormánya? A tisztikar, a még hű helyőrség? Hát nincs többé ököl? Nincs aki közéjük üssön? A király Gödöllő után most Bécsben tétováz. Hadik tétlenül hagyja múlni az órákat. A hivatalnoki kar nem teszi le a tollat, engedelmesen belehajtja fejét a szégyenletes új járomba. És ami a
legsúlyosabb, a katonai parancsnokság úgy adja át a kardját, hogy meg se kísérli kihúzni. Nincs ellenállás sehol."

Jujj, köszönjük, Zoli!
Két kedvencem, a Kuruc infót! olvasó Marczinka Csaba, és Végh Attila, aki szerint haldoklik az irodalom, és ma nincsenek akik irodalmat olvasnának.
Szegény, nem tudja, hogy azért gondolja csak így, mert neki magának nincsenek olvasói... Pedig filozófikus alkat, nyilván logika híján.
Nem tudta azt sem főszerkesztőként, ha lapot akar indítani, eselteg a lap terjesztése érdekében is tenni kell valamit, nem azt képzelni, hogy az I.- II. és XII. kerületből majd maguktól rácuppannak az Ózonra igényes olvasói.
Szegény azt hitte, hogy Onaggyal fogja eladni a lapot. Akarta-e egyáltalán eladni? Akart-e egyáltalán olvasót???
Furábbnál furább fazonok.
Ki tudja, lehet, hogy jövőre Marczinka kap József Attila-díjat...
Vagy majd az elkövetkező Fidesz-Jobbik rémséges idők során...

A film is siralmas, nemcsak Boldog úr bulvár-tudósítása. Kollarits rendben van, de pl. Lezsák vagy Czakó remek előadása meg sem említődik. Medvigy itt van, rendben, de az őt kiegyensúlyozó Vasyból vagy Pomogátsból semmi. Végh Attila meg sem szólalt, de itt őt szólaltatják meg, továbbá Marczinka Csabát, aki értékelhetetlen és alig érthető hozzászólással volt jelen, Babitsot meg az 1942-ben elhunyt Oláh Gábort emlegette hosszasan, miközben a tanácskozás a 45 utáni eltiltásokkal foglalkozott volna. Tendenciózus és buta filmtudósítás, a bolsevizmus alatt jobbakat csináltak.

Tormay Cécile a 20. század egyik legzseniálisabb írója volt. Úgyhogy akinek tezsik, az befoghajta!

Egy egyetemista különb előadással drukkolna ki, ha egyáltalán elvállalná Nyírőt meg Tormay Cecile-t.

Ilyen gyenge színvonalú előadásokra kár ennyi embert összecsődíteni. Megáll az ész!

Kolarits Krisztina - a társadalom ütőerén tartva ujjait - megalapozta maga számára a megfelelő pozíciót. A leghosszabb ideig ő nyáladzott arról, hogyan fedezte fel Tormay Cecile-t, amikor még ez kész partizán hadműveletnek számított. Micsoda áldozatot hozott, rohadtul nem érdekel... Mint egy hőstettet, úgy adta elő, hangsúlyozva tettének nagyságát. Igaz, Cecile emléktábláját (akinek megalapozta a hírnevét) valakik leöntötték festékkel, de - siet hozzátenni - ez csak "jót tett a hírnevének".
Szapulta a korábbi rendszert, mely a minden keresztény eszme kiirtására volt berendezve. Szegény Pilinszky János.
Az is kiderült, Dionüszosznak is áldoznak, csak másképpen, mint az ókori görögök, lévén szó a jó tokaji nedűről.
Aztán következett Medvigy előadás Nyírő Józsefről.

Két író (Tormay és Nyírő) most nyerő annak számára, aki foglalkozik velük: .

Pofavizittel egybekötött üdülés a nép adójából.