|
Dante sovány, nagy orrú, keserű ember volt. 1300 körül elhatározta, hogy világraszóló művet fog írni, olyat, amit akkor már ezer éve nem írtak. És sikerült neki, mert nem tragédiát írt, hanem – ahogy ő nevezte – komédiát. Az Isteni Színjáték azért tud sokszor vicces lenni, mert keserű ember írta. Sziklaszilárdan hitt Istenben, de kénytelen bevallani: Istent úgyse lehet érteni. És – a mi szerencsénkre – tett egy nagy felfedezést: nem Istent kell megérteni, hanem az embereket, Isten teremtményeit. Talán őket figyelve megtudjuk: milyen Ő.
Ezt a könyvet akár „Emberi Színjátéknak” is nevezhetnénk, pedig kizárólag halottak szerepelnek benne – no de van ennél élettelibb, színesebb, kalandosabb történet?
Kedves Olvasó! Jöjjön velünk a Túlvilágra, és nézze meg, mi vár önre. Nem lesz fenékig tejfel!
„Jelen munkámmal az volt a célom, hogy hűen tolmácsoljam a Színjátékmondanivalóját, gazdagságát és sokféleségét, a fantasztikumtól a száraz tudományos vitákig. Érzékeltetni akartam azt a mérnöki pontosságot, mellyel Dante megszerkeszti és bemutatja a túlvilág földrajzi és erkölcsi beosztását. Elsősorban az érthetőségre törekedtem, mert az Isteni Színjáték csak félkarú óriás, ha tartalma nem eléggé világos. Dante művének lényege nem a gyönyörködtetés; sokkal inkább a mesélés, a tanítás, az értékőrzés, a példákkal való figyelmeztetés. Igyekeztem a nyelv és a stílus sokszínűségét visszaadni, hiszen Dante gyakran keveri a stílusárnyalatokat, az emelkedettől az alpáriig, a megrendítőtől a komikusig. S bár régi szerzőről van szó (a mű 1321-ben lett kész), alapvetően mai magyar nyelvet használtam, hiszen a szerző is korának olasz nyelvén írt: modern szerző volt a maga idejében.”
Nádasdy Ádám
|