Ugrás a tartalomra

Ártatlanul, jeltelen sírban

 

Zétényi Zsolt kötetének bemutatója a Magyar Napló Könyvesboltban 2016. március 24-én 18 órától.

Kristóf László v. csendőr nyomozó törzsőrmestert 1959-ben a jogszerű rendőrségi fegyverhasználat folytán  meghalt, kommunista jelképpé vált ellenálló, dr. Ságvári Endre 1944-ben történt „meggyilkolásának” koholt vádja alapján halálra ítélte az önkényuralom katonai bírósága, s az ártatlan embert kivégezték. A Legfelsőbb Bíróság 2006-ban felmentette Kristófot az emberölési vád alól. A könyv az 1959-ben és 2006-ban lefolytatott eljárás adatai alapján ismerteti és elemzi az 1944-ben történt letartóztatási kísérlet történeti tényeit, az 1958-1959-ben folyt büntető eljárás (nyomozás, bírósági tárgyalás) dokumentumait, a 2006-ban kezdeményezett rendkívüli perorvoslat történetét, a család visszaemlékezéseit, és kitér a jelentős sajtóvisszhang legfontosabb elemeire. Az ügy jelentős jogtörténeti és társadalomtörténeti adalék a huszadik század eseményeinek megítéléséhez. A szerzőt az a jogászi meggyőződés vezeti, hogy valamely kriminális cselekmény megítélése – bármennyire összefügg is politikai és ideológiai elemekkel – lehetséges és szükséges a kriminalisztika és büntetőjog eszközeivel, nincsen többféle igazság.

A kötet megvásárolható 20% kedvezménnyel a Magyar Napló Könyvesboltban (1085 Bp., József Krt. 70. Nyitva: H-P: 10-18 óra) , vagy megrendelhető a www.magyarnaplo.hu/shop  oldalon, ahol az ár tartalmazza a postázás költségeit.