Negyedik alkalommal tartják meg a Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM) fesztivált, ezúttal a miskolci teátrum Kamaraszínházában és a Játékszínben, a rendezvény ma kezdődik és február hatodikáig tart.
Ezúttal Párizs, Prága, Marosvásárhely, Kaposvár és Budapest fiataljai által színre vitt előadásokat láthat a közönség, olyan darabokat, amelyek viszonylag rövidek és kishelyen is előadhatók.
Az első ilyen fesztivál témája a fizikai színház, a másodiké a zenés színház volt, tavaly Shakespeare-darabjaihoz kötődött a szemle, idén egyebek mellett kortárs magyar drámát ugyanúgy láthat a közönség, mint Párizsból fiatal látványtervezők diplomamunkáját, de lesz olyan előadás is, amelyben Európa és benne Magyarország mai helyzetéről mutatnak be a leendő színészek kendőzetlenül őszinte képet.
A fesztiválon a kaposvári egyetem hallgatói Weöres Sándor Psyché című darabját mutatják be, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színinövendékei Jens Raschke Alszanak a halak kortárs művével, valamint Charlotte Roos-Juli Zeh Sárga vonal című darabjával lépnek fel. A marosvásárhelyieknek mind a magyar, mind pedig a román tagozata színre állít egy-egy művet, a prágaiak Giovanni Papini Góg című darabjával érkeznek Miskolcra.
A SZEM legfontosabb célja, hogy új kapcsolatok épüljenek a színészhallgatók között, a különböző országok intézményei, valamint az új generáció és a közönség között. (MTI)