Ugrás a tartalomra

Arnulf Rainer előtt tiszteleg a Magyar Nemzeti Galéria

A ma élő egyik legjelentősebb osztrák képzőművész munkáiból válogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Arnulf Rainer 85 című, szerdától látogatható kamaratárlata, amelyhez kapcsolódva Tisztelet Arnulf Rainernek címmel Gaál József, Kovács Péter, Nádler István és Szikszai Károly saját munkáikkal köszöntik a mestert.

    Wolfgang Waldner osztrák nagykövet a tárlat keddi megnyitóján kiemelte: Arnulf Rainer hazája egyik legfontosabb kortárs művésze, akinek pályafutását a diplomata személyesen is mindig nagy érdeklődéssel követte.
    Ausztriában Rainer gyakorlatilag minden kitüntetést megkapott, de Magyarországon sem ismeretlen, sőt, nagyon aktív rajongói köre van - emlékeztetett Wolfgang Waldner, hozzátéve: az osztrák művész munkáival már Debrecenben és a budapesti Ludwig Múzeumban is találkozhatott a magyar közönség.
    Szeifert Judit kurátor elmondása szerint a művészettörténet élő klasszikusai között számon tartott Arnulf Rainer idén ünnepli 85. születésnapját, ebből az alkalomból világszerte számos kiállítás tiszteleg az osztrák művész előtt, Bécsben például nemrég az Albertinában nyílt retrospektív tárlata.
    Rainer folyamatosan új utakat kereső alkotó, akinek művészetében már az ötvenes években megjelent az a sajátos, firkaszerű gomolygásból kialakuló gesztusnyelv, amely máig jellemzi alkotásait - szólt a művészről Szeifert Judit.
    Mint hozzáfűzte, a hetvenes-nyolcvanas években születtek Rainernek a nagy elődök - többek között Leonardo, Messerschmidt, Rembrandt vagy Klimt - munkáit felhasználó átiratai. Az MNG-ben egyik legjelentősebb korszakának legismertebb sorozatából, a Goya-átiratokból látható válogatás: a művész a spanyol festőóriás képeit "átrajzolva-bekeretezve" kelti életre.
    A Nemzeti Galéria a 2015. január 4-ig látogatható kamaratárlatba külön egységként Gaál József, Kovács Péter, Nádler István és Szikszai Károly munkáit is beillesztette. Szeifert Judit szerint a négy magyar alkotó és Arnulf Rainer szellemi rokonságát elsősorban az adja, hogy mindannyian hasonló művészi eszközökkel dolgoznak.

 

(MTI)