-
Irodalmi Jelen
Végső beolvasás Újvidéken
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS
Az Olvass be! című vajdasági kritikustusa utolsó állomásán jártunk, ahol a szervezők a szerzőket szembesítették az őket pontozó ítészekkel.
-
Irodalmi Jelen
Aktok tárgyakkal és szerelemmel
HELYSZÍNIA még csak huszonhárom éves Bánhegyesy Antal már több nemzetközi fotóverseny díjazottja. Kedvenc témája az emberi test, legmerészebb ötletei női aktok fotográfiáiban teljesednek ki. Les uniques és Recess című fényképsorozata a kolozsvári Korunk Stúdiógalériában látható.
-
Irodalmi Jelen
Magyar kultúra héthatáron túl
„A határon túli magyarság szellemi öröksége” címmel rendezett konferenciát a Balassi Intézet, melynek középpontjában a határainkon innen és túl élő magyarság kulturális értékcseréjét előmozdító programok bemutatása állt.
-
Irodalmi Jelen
Esti mese a Nyitott Műhelyből
A mesék csillaga soha sem áldozik le, mert gyerekek mindig lesznek, és mindig akadnak jó tollú felnőttek, akik – kicsit egymás számára is – megírják őket. Tamás Zsuzsa is ezt tette Macskakirálylány című mesekönyvében, melyet a Nyitott Műhelyben mutatott be Bán Magdával és Radnóti Blankával, a kötet illusztrátorával.
-
Irodalmi Jelen
A hármas-művész Csáth Géza
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS
Kosztolányi Dezső „hármas-művésznek” nevezte unokatestvérét, mert a gyermek Brenner József, későbbi művésznevén Csáth Géza képzőművészetben, zenében éppúgy tehetséget és érdeklődést mutatott, mint az irodalomban – tudtuk meg a KönyvTÁRlat című esten.
-
Irodalmi Jelen
Az újjászületett nagyregény
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS
Heves, izgalmas vita alakult ki Vaszilij Groszman Élet és sors című nagyregénye bemutatóján az Írók Boltjában, ahol Soproni András és M. Nagy Miklós beszélgetésén megbizonyosodhatott az érdeklődő: a mű nem véletlenül vert fel nagy port világszerte.
-
Irodalmi Jelen
Irodalom nélküli világban élünk
HELYSZÍNI
Mint arról korábban beszámoltunk, a Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa a Kincses Városban töltött három napot. Látogatásának utolsó állomása a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara volt, ahol Gabriel Liiceanu író-filozófus, a Humanitas Kiadó igazgatója beszélgetett vele az irodalmi fikció szerepéről, az erotika és olvasás viszonyáról, valamint az El héroe discreto (A csendes hős) című új regényéről.
-
Irodalmi Jelen
„Az ember legősibb tevékenysége a történetmesélés” – Mario Vargas Llosa Kolozsvárott
Három napra Kolozsvárra látogatott Mario Vargas Llosa, a perui származású, Nobel-díjas író. Május 20-án, hétfőn a Babeş-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták, előző nap megtekintette a Román Nemzeti Színházban az Ezeregyéjszaka általa írt színpadi adaptációjának előadását.
-
Irodalmi Jelen
Győr tele van költészettel
„Villányi László egy legendagyártó költészeti kisiparos, aki helyeket, embereket, érzéseket, hangulatokat formált verseiben úgy otthonossá, hogy az ne csak az itt élőké, hanem mindenkié legyen” – hangzott el a költő és Szabó Béla fotós közös könyvbemutatóján, melyre megtelt a győri Petőfi Sándor Művelődési Ház színházterme.
-
Irodalmi Jelen
„Régivágású felelősséggel dolgozó szépíró”
Lászlóffy Csaba május 21-én ünnepli 74. születésnapját. Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban szervezett ünnepi esten bemutatták kettős verseskötetét, a műsor fényét a költő fia, Lászlóffy Zsolt zongorajátéka emelte.
-
Irodalmi Jelen
Csak jó versek, zenével
HELYSZÍNI
Budapesten, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumában került sor nemrég Farkas Wellmann Éva estjére, Radványi Balázs közreműködésével.
-
Irodalmi Jelen
Móricz muzsikaszóra
„Ez a könyv sem jött volna létre, ha a Móricz-olvasás nem újul meg” – mondta Szilágyi Zsófia az irodalomtörténet időbe és térbe ágyazottságáról Móricz-monográfiájának bemutatóján, ahol Mészáros Sándorral és Grecsó Krisztiánnal beszélgetett frissen megjelent, nagyszabású munkájáról.
-
Irodalmi Jelen
Forgách András Nagyváradon
HELYSZÍNI
A legutóbbi nagyváradi Törzsasztal vendége, Forgách András író, műfordító, rendező Zehuze című regényéről, a nagyváradi Szigligeti Színházban bemutatásra kerülő darabjáról és más irodalmi témákról mesélt. Az estet a Várad folyóirat és Szépírók Társasága szervezte a Könyv utóélete program keretében.
-
Irodalmi Jelen
Tűnő kontúrok, alkonyi visszfény
A "Kimosódás" címet kapta Könyv Kata festőművész kiállítása, melyre a Magyar Rézkarcolók és Litográfus Művészek Egyesülete invitálta az érdeklődőket a Ráday utcai Galéria IX műtermébe. A kiállítást Payer Imre költő nyitotta meg.
-
Irodalmi Jelen
Egy irodalmi gentleman
HELYSZÍNI
Az Ottlik-emléknapok keretében a Kortárs folyóirat estjén Ács Margit, Horkay Hörcher Ferenc és Kelecsényi László beszélgettek a Hadik kávéház emeletén Ottlik Gézáról, akit még személyesen ismerhettek.
-
Irodalmi Jelen
Slammer csajba zárt írónő?
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS
Kupa Júlia a József Attila Kör Kötet előttiek sorozatában mutatkozott be április végén első önálló estjével Budapesten, a még működő RoHam Bárban. A szerzővel Tallér Edina beszélgetett.
-
Irodalmi Jelen
„Ott kezdődsz el igazán”
Felavatták a VII. kerületi Damjanich utca 54. szám alatt a ház egykori lakója, Faludy György emléktábláját. Az ünnepségen az író özvegye, Faludy Fanni és Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester rántották le a hófehér leplet a márványtábláról.
-
Irodalmi Jelen
Indián-mítoszoktól Marshall McLuhanig
HELYSZÍNI
Sipos Sándor székelykeresztúri születésű, Montrealban élő képzőművész kiállítása betekintést enged az indiánok mítoszvilágába, az észak-amerikai társadalmi mozgalmakba, szöveg és kép izgalmas szimbiózisába. Az egyedi képi világot bemutató tárlat a Kolozsvári Korunk Stúdiógalériában kapott helyet.
-
Irodalmi Jelen
„Rézfúvósnak kellett volna lennem”
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS ÉS VIDEÓ
Szőke Imre Mátyás arról mesélt az Irodalmi Jelen májusi lapszámának bemutatóján, hogyan alapított egyszemélyes írói „zenekart”, mit jelent számára a meditáció, és hová helyezi magát a városi tájban. Tudósítás Hegedűs Gyöngyi fotóival, és videó.
-
Irodalmi Jelen
„Márvány és mészkő”
HELYSZÍNI
A regényírás olyan, mint egy építkezés, ahol mindent egy embernek kell csinálnia – hangzott el többek között a legutóbbi Műhely-esten a győri Zichy-palotában. Villányi László főszerkesztő vendége ezúttal Mészáros Urbán Szabó Gábor volt.