Harag, ellenség, indulat

Akár az Ég haragja is lehetett volna a témája a Háló Közösségi Központ Kontrasztok? című beszélgetéssorozatának hétfő este, amikor odakint özönvízszerű eső zúdult a városra. Bent azonban irodalomról, emberi kapcsolatokról és történelemről esett szó, legkevésbé sem haraggal, de mégis a haraggal a középpontban. – Tudósítás a Hálóból

Harag, ellenség, indulat

A Szent István Társulat irodalmi kávéházaként hirdetett beszélgetéssorozat korántsem csak „egyházközeli” rendezvény. A hívószavak gerjesztette viták ugyanis olyan általános emberi gyarlóságokat vagy értékeket céloznak meg, mint például a hatalom (e téma meghívottjai októberben Czakó Gábor és Kukorelly Endre voltak), vagy a szeretet (decemberben lesz Jelenits István és Nádas Péter részvételével).
A Háló Közösségi Központ színhelyét ezekben a hetekben azonban már csak azért is érdemes látogatni, mert az itt működő Kolta Galériában nemrég nyílt meg a Homo ludens című kiállítás, amely a XVII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé anyagából válogat. A változatos technikákkal készült képek izgalmas légkört teremtenek a beszélgetésekhez, kiegészítve az élőszóban kifejtett gondolatokat egy folyton megújuló-átalakuló többletjelentéssel.

A legutóbbi alkalommal némileg rendhagyó módon két fiatal – nagyon fiatal – költő, Borsai Szandra (1991) és Dobai Bálint (1983) beszélgetett egymással. Kettejük közül a zilahi születésű Bálintnak jelent már meg kötete, a Megfáztam egy temetésen című verseskötet, amelyért tavaly az irodalmi Jelen díjkiosztóján Méhes György Debüt-díjat kapott.
Az, hogy a közönség átlagéletkora is 22 körül mozgott, csak megerősítette „az öregebb” kategóriába tartozó tudósító szkepticizmusát: ugyan mit mondhat két pályakezdő költő hozzájuk hasonló fiatalok gyűrűjében épp a haragról és az ellenségekről.
Olyan érdekesen irányította azonban a beszélgetést Elmer István író, az Új Ember munkatársa, hogy a szerteágazó téma bőven hagyott töprengenivalót akár a következő napokra is.

Szandra és Bálint megszólalása előtt elhangzott néhány mű azokból az írásokból, amelyek a Szent István Kiadó pályázati felhívására érkeztek. A kiadó ugyanis a „Kontrasztok?” estjeivel összehangolva  versenyt hirdetett az adott hónap témájához kapcsolódó versek és novellák írására, amelyekből a legjobbak egy antológiában jelennek majd meg.

A vitát ezek a haragra, ellenségeskedésre, indulatra, felcsattanásra kihegyezett írások alapozták meg. (A jelen lévő beküldők közül csak egy szerző olvasta fel saját maga a novelláját, a többiek Elmer Istvánra bízták a tolmácsolást.)
Az ellenséget hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni az ellenféllel, holott ez utóbbi sokkal fontosabb, mi több: szükségesebb része lehet az életünknek – kezdte Borsai Szandra a beszélgetést. Szükségünk van méltó ellenfelekre, akik néha a hozzánk legközelebb álló személyek. Dobai Bálint is egy különbségtétellel alapozta meg a további gondolatokat: nem mindegy, hogy a haragra létállapotként tekintünk, s ekként a hét főbűn egyikére, vagy pedig érzelmi felindulásként, mert ez esetben kifejezetten pozitív hatása is lehet.
A haragban sokszor saját énünkkel való küzdelmünk köszön vissza, ellenségünkben mint tükörben látjuk meg magunkat – ez az érzékletes kép köszönt vissza Szandrának egy felolvasott verséből, illetve Kundera Halhatatlanság című regényének egy jelenetét felidéző példájából is.
Érdekes nézetkülönbség bontakozott ki a nem személyes harag kérdésében: lehet-e, kell-e haragudni az olyan elvont, bár valós történelmi szereplőkben is megtestesülő eszmékre, mint az emberellenes diktatúrák? Dobai Bálint, akinek kora gyermekkora a Ceauşescu-diktatúrában telt, egyértelmű igennel felelt: ha nem is éltük át személyesen a balsorssal sújtottak fájdalmát, az empátia képessé kell tegyen arra, hogy haraggal tekintsünk a politikai-történelmi bűnösökre. Borsai Szandra nemleges álláspontja – vagyis, hogy amit mi magunk nem éltünk át, nem is ítélhetjük el – ezek után szinte védhetetlennek tűnt, Szandra mégis elgondolkodtató magabiztossággal vágta ki magát. Mint mondta, ő már a „történelem utáni időkben” született, a politikával még alkalma sem volt összeveszni, egyelőre nem szenvedett el sérelmeket; „nincs tehát miért haragudnunk egymásra a politikával”.

Szó esett még megbocsátásról, férfi és nő közötti haragról, egymásért és egymás ellen küzdés kettősségéről, haragvó ellenségeskedésből kialakuló barátságról és fordítottjáról.
Dobai Bálint vetette fel Borsai Szandrának a derültséget kiváltó kérdést: a fiúknál többnyire egy kiadós verekedés után alakulnak ki az erős szövetségek – így van-e a lányoknál is? Szandra egy személyes példát mesélt arra, hogy a lányok a maguk női módszereivel sokszor nagyon hasonlóan küzdenek meg későbbi tartós barátnőikkel.
Zárszóként a fiatal költők egy-egy választott művet olvastak fel: Szandra Pilinszky János Ne félj című versével, Bálint Adytól a Nekünk Mohács kell soraival zárta az eszmecserét.

A hallgatóság megkapta a költők egy-egy versét útravalónak, ezeket a tudósító most továbbítja az olvasónak, november végi haragűzésként, decembert hívó szeretettel.

Laik Eszter

Fotók a helyszínről: Tisza Dóri

Borsai Szandra

xxx
 

mert ugye van az a pillanat amikor
megérik a helyzet mint egy alma.
pontosabban megérik arra

hogy mindent legyőzzön egy klisé.
az élet fekete-fehér filmre vált
és puccos nyelven adja magát tovább.

aztán valaki mesteri hangon egyházi énekeket énekel az aluljáróban
és lehet újrakezdeni az egészet.

***

Dobai Bálint

Néha kérj, ha

Légy, szúnyog ne járja ágyadat,
paplanod borítson el a csenddel,
s majd a langyos, őszelői reggel
lágy szavával újra útra rendel.

Menj, fiam, maradni nem szabad,
bármi kéne, tudd, kezedbe adtam,
szólj, és új világ terem szavadra,
s néha kérj, ha nem hiszel magadban.