HELYSZÍNI

A filozófia forrásai címmel tartott előadást Egyed Péter az Almásy László Kultúrtörténeti Kör legutóbbi ülésén a kolozsvári Bulgakov kávézóban, különös tekintettel bölcselet és költészet viszonyára.

Eksztatikus istenközelség

Egyed Péter rendkívül sokoldalú egyéniség, mintegy húsz kötet szerzője, költő, író, filozófus, a Bretter György Irodalmi Kör névadójának tanítványa, szellemi hagyatékának gondozója. Filozófiát ad elő a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, de a nyilvánosság előtt – jegyezte meg bevezetőjében – nem szokott erről az autonóm tudatformáról beszélni. „A filozófia egy olyan beszédmódot, meglátást biztosít az ember számára, amely nem vallás, nem gazdaság, nem politika, köze van ugyan a művészetekhez, de nem művészet. Az egyetlen helyzet vagy tudat, amelyben szabad lehetek, ha rá tudom venni magam, hogy a nekem való filozófia mezőin mozogjak”. Segítségével ugyanis választ kaphatunk olyan kérdésekre, mint hogy szabadok vagyunk-e, van-e istenünk, melyek az életünk mozgatórugói, mi a sors.
Egyed szerint a magyar filozófia, különösen Erdélyben elég gyengén áll, és ennek elsősorban kulturális okai vannak. A francia kultúra elképzelhetetlen Descartes, a német pedig Kant és Goethe nélkül. Ezzel szemben nálunk mostoha helyzetben volt ez a tudatforma, nem találta meg a maga dimenzióját. Márpedig filozófia nélkül nincs az embernek meditációs kultúrája Istenről, sem pedig viszonya az önismerethez, önértékeléshez. Az antikvitásban a filozófia művelését nem véletlenül nevezték közös gyakorlatnak, amelynek terápiás hatása van, és a jelenkorban is van egy ilyen irányzat, a Viktor E. Frankl nevéhez köthető logoterápia.
Ezt követően a meghívott bővebben kitért a felvilágosodás végén és a tizenkilencedik század elején kibontakozó transzcendentalizmusra, kiemelve Voltaire és Rousseau, valamint Kant és Hegel munkásságát. Kant, aki az ész lehetőségeire korlátozta a megismerés kérdését, tulajdonképpen átalakította az európai metafizikát, tőle származik a ’tudományos metafizika’ kifejezés is. Vele gyakorlatilag lezárul a filozófia történetének az a fejezete, amely Spinozával, de főleg Descartes-tal kezdődik, és amely egyre inkább az ész képességei mentén, valamint a fogalom alapján építette fel a filozófiát, rendkívüli mértékben kitágítva ezek lehetőségeit.

A ’fogalom’ hagyományos értelemben egyfajta szintézist jelent. A magyar nyelvben nagyon találó szavunk van erre, a ’megfogás’ kifejezés. Köteles Sámuel, a mi felvilágosító filozófusunk nem használja a ’fogalom’ kifejezést, csak a ’megfogás’-t. „Akinek fogalma van, az egy gondolati szintézis végével rendelkezik és a fogalmak ugye a nyelvünkben vannak. A mai értelmezések sokkal inkább a dinamikus, genetikus oldalát hangsúlyozzák, amely szerint a fogalom egy folytonos szintézis, nekünk pedig tulajdonképpen arra kellene odafigyelnünk, hogy mikor vagyunk abban a folyamatban, amikor ezek a szintézisek létrejönnek” – fogalmazott Egyed, utalva a generatív nyelvészet elméletére is.  Továbbá hangsúlyozta a tizenkilencedik század második felében föltűnő Nietzsche jelentőségét is, aki már teljesen más szempontból taglalja a gondolkodás tudományát, és mind a mai napig meghatározó hatást gyakorol a posztmodern filozófiára.
Egyed előadása arra is rámutatott, hogy a filozófiának az ember azon kérdéseire kell „válaszolnia”, amelyek nem fogalmazhatóak meg kizárólag az ész szempontjából. Pascal figyelmeztet, hogy szükség van eszközökre az emberi szenvedélyek tartományának feltérképezéséhez is. Ezek egyike a művészet.  Minden filozófia egyik ősforrása a platóni ideatan, amely kiemelten foglalkozik azzal, hogy a szellem tudománya nem minden esetben tud nekünk válaszokat adni. Ekkor kell nagyon odafigyelni az olyan lehetőségekre, mint a költészet, amely a maga extatikus módján istenközelséget biztosíthat az ember számára.
A lovagi költészet és a reneszánsz dantei szintézisének érintése után az előadó rátért a filozófia és líra modern viszonyára. T. S. Eliot fogalmazza meg elméleti írásaiban, hogy a magasrendű poézis olyan dolgokat hoz létre, amelyek addig nem léteztek. A magyar irodalomban Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor költészete képviseli ezt a felfogást. E perspektívában az irodalom találkozik a filozófia egyik legfontosabb ágával, az ontológiával. Heidegger tett arra egy nagy kísérletet, hogy miként tudunk eljutni saját létünk közvetlenségéhez, és a költészet is ezt teszi, csak más módon. Nietzsche például Hölderlin líráját tekintette ilyen mintának. Ugyanakkor Goethe a filozófus Schelling hatására alkotja nagy költői kompozícióit természet és isten témakörében. E szintézis legmagasabb rendű 20. századi kiteljesedése Rainer Maria Rilke verseiben valósul meg.
Egyed szerint a kortárs irodalom sem szakított teljesen e hagyományokkal, hiszen vannak olyan mai alkotók, akiknél kifejezetten hangsúlyosan jelenik meg ez az irány. Példaként emelte ki Nádas Péter Leírás, illetve Az égi és a földi szerelemről című művét. Összegzéséképp elmondta: ha egy költői mű hat ránk, gondolkodjunk el azon, mi történt velünk, hogyan, hova helyez bennünket ez a hatás. „A gondolkodás a filozófia előszobája, a filozófiával el tudjuk helyezni a bennünk ért hatásokat, meg tudjuk nevezni magunkat, mint műértő embert. Az önértésünket fogalmazzuk meg”.
Az est végén Boros Loránd, az Almásy Kör szervezője bejelentette, hogy a következő meghívott Felméri Cecília filmrendező lesz, akinek fontosabb filmjeiből is ízelítőt kapunk majd.

Varga Melinda