Milyen egy mai megakrimi?

Busch Péter Boszorkánypöröly című lélektani krimije még az ismert kereskedelmi csatornák híradóit is megmozgatta. Minket is.

A kérdést pályázatként fogalmazta meg az Írók Boltja valamint az Oriold és Társai Kiadó,  a zsűri tagjai Felházi Anett pszichoanalitikus, Garaczi László író, Lévai Balázs televíziós szerkesztő és Radnóti Sándor esztéta voltak. A választ pedig egy szegedi beteghordó, Busch Péter Boszorkánypöröly című lélektani krimije szolgáltatta. Mindennapjaink magyar pszichothrilleréhez méltó mozzanat, hogy az egészségügyben dolgozó elsőkötetes író előzőleg (biztos, ami biztos) magyar szakos hallgató volt.

A díjnyertes történet elbeszélője, Mezőfi András viszont pusztaföldvári matematika és történelem szakos tanár. Az elszánt, lokálpatriotizmustól sem idegenkedő helyi értelmiségi megpróbálja rekonstruálni a Békés megyei faluban történt egykori sorozatgyilkosságot. Eközben egyszerre hiteles és szórakoztató lélektani elemzést ad egy zárt közösség működéséről. A túlbuzgó tanár a falu önjelölt pszichiátereként új oldaláról mutatja be a látszólagos közhelyek mögött megbúvó jelentéseket, amelyek egy gyanútlan kívülállónak puszta(földvári) frázisok lennének csupán. Hihetően és borzongatóan írja le a tömegpszichózist, így az olvasó és a regénybeli falu lakossága együtt éli át a gyilkos felkutatásáig vezető, izgalmas utat. A könyvet becsukva pedig elmondhatja: lám, így néz ki egy Békés megyei falu és az azt övező tanyavilág élete!

A történetben mindvégig fenntartott feszültséget az iróniával vegyülő humor oldja, már az első oldalakon az arcunkba vágva, hogy a „nyomtatott szöveg az szent borzalom”, valamint „a Pusztaföldvár nevű hely sem létezik”. Dehogynem. A valóság és fikció határát feszegető szemtelenség azonban csak erősíti azt a bizsergető bizonytalanságot, hogy ki és miért szórakozik velünk. Okos irodalomtudósok is meditálhatnak rajta órákig elméleteket gyártva, és akár arra a következtetésre is juthatnak, hogy éppen ez a típusú irónia védi meg a kiszolgáltatott szerzőt a számonkéréstől: Valóban történt ilyen gyilkosság? Másrészt a szándékolt önleleplezés – nincs, de mégis van ilyen falu – éppen azt erősíti: miért ne történhetett volna meg?

A nyelvi megoldások tehát örömmel tölthetik el nemcsak a krimirajongót, hanem az ínyenc irodalmárt is, aki azt hiszi magáról, hogy szakember. A boszorkánysághoz kapcsolódó misztikus szál azonban a gyanakvó és szakértő könyvmolyt is végig bizonytalanságban tartja. Természetfeletti bűntényről lenne szó vagy „egyszerű” ámokfutásról? Ettől pedig a vájtszemű irodalmár mind a tíz, cselekménytől véres ujját megnyalja. Hiszen a misztikus és a valóságos ilyen körmönfont keverékének hagyománya van Békés megyében! Elég csak Szilasi László A szentek hárfája című intellektuális krimijét említeni az utóbbi évekből, de gondolhatnánk akár Krasznahorkai László Sátántangójára is. Ám nem gondolunk, nehogy bárki azzal vádolja meg írásunkat, hogy ilyen kijelentésekkel a kánonba próbál csempészni egy megakrimit!

Pedig van egy jellegzetes ismeretterjesztő szála Busch Péter regényének, amely beavat minket a stryga (boszorkány) és malefica (boszorkány) közötti különbségbe, valamint a boszorkányüldözés néhány fontos kultúrtörténeti mozzanatába. Nem önkényesek ezek kitérők a krónikássá és nyomozóvá lett történelemtanár-narrátortól, hiszen a bűnesetek tisztázásához és felidézéséhez a falubeliek egy kardoskúti javasasszonyt hívnak segítségül. Az ő utólagos közreműködésével egészítik ki azokat a részleteket, amelyek a két eltérő munkamódszerrel dolgozó nyomozótól származnak. Kettejük versengése különös színezetet ad a memoárnak, amely egyszerre támaszkodik a két detektív eredményeire, a boszorkány látomásaira és a narrátor emlékeire.

Busch Péter krimije szerencsére keveset merít az amerikai bűnügyi sorozatok eszközkészletéből, és talán csak a DNS-vizsgálatot süti el modern tudományos módszerként az 1993 környékén játszódó történetben. A Boszorkánypöröly klasszikus, nyomokra és teóriákra, az elkövető pszichológiai alkatának feltérképezésére épülő lélektani krimi, amely végre nem egy nagyvárosban játszódik. Lélektanisága abban merül ki, hogy – minden hatásvadászat nélkül – az olvasó érzelmeit is mozgósítja. Gyerekgyilkosságokról lévén szó egyértelmű, hogy csak egy „szörnyeteg” lehetett az elkövető. A kézre kerítés során azonban a motivációk, a bűn és bűnhődés kérdése erősen megoszthatja az olvasókat. Ezért a Boszorkánypöröly nem sorolható a könnyed, egyértelmű megoldással záruló ponyvák közé. Az eddig felsoroltakon túl talán leginkább emiatt kapta a „Megakrimi pályázat” 1. díját a regény. Még akkor is, ha a pusztaföldváriakból egy Neoton Família szám (Egy kis nyugalmat kívánok én) váltja ki a valódi katarzist, ami éppen annyira lehet irónia, mint az egyszerűen működő lélek valódi megkönnyebbülése is. 

Valójában Busch Péter krimije a magyar kritikusok próbája is. Észreveszik-e a kereskedelmi csatornák híradójába is bekerült fiatal, tehetséges író remek könyvét annak ellenére, hogy egy könnyed műfaj kiválóan sikerült darabja? Ha pedig észreveszik, vajon mernek-e írni róla?

Busch Péter: Boszorkánypöröly. Oriold és Társai Kft. 2013.