Igazán szerencsés a krónikás, ha a Múzeumok Őszi Fesztiválján az Országos Széchényi Könyvtárat választja úticélul, és egy hideg, ám ragyogóan napfényes októberi napon jelentkezik a meghirdetett könyvtári körsétára. A verőfény ugyanis fontos kelléke lesz ennek a programnak – a séta elején még nem sejtjük, hogy olyan pontról nézhetünk majd körbe a városon, ahonnan egyébként soha nem volna módunk. Az is az időjáráshoz hasonló véletlen, hogy a délután egy órakor induló csoportot végül is egyszemélyben a szerencsés krónikás alkotja, így személyre szabott vezetést tart neki a könyvtár minden zugát jól ismerő munkatársa, Szilas Alex. Innentől úgy érezzük magunkat, mintha a hotelben mi béreltük volna ki az elnöki lakosztályt.

Az októberi múzeumi napokon több program közül választhatnak a látogatók a nemzeti könyvtárban, például láthatók a Weöres Sándor és Illés Árpád barátságából született versek és festmények, be lehet tekinteni a könyvrestaurálás mesterfogásaiba, október 24-én pedig az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából eddig még nem publikált Szabad Európa Rádió- és BBC-felvételeket bemutató tárlaton lehet részt venni. Az általunk választott könyvtári körsétának is van egy „bónusz” látványossága: a „Szépség Ereje a Bajnoki Szívenn” című könyvritkaság, egy egyedi Csokonai Vitéz Mihály-kötet, melyet a költő Lillának dedikált a szakításuk után.

A fél arasznyi kis könyvecske több okból is különleges. Csokonai 1802 februárjában Komáromban tartózkodott, valószínűleg ekkor látogatta meg múzsáját, Vajda Juliannát, azaz Lillát. Ennek az utolsó, fájdalmas találkozásnak emlékét őrzi a könyv a költő dedikációjával. A könyvecskében szereplő költeményt Csokonai egyébként Vay Zsanetta és Borbély Gábor kapitány menyegzőjére írta. Az OSZK egy olyan példányt állított ki, amely annak idején Jókai Mór tulajdonába került, és 1859-ben a Széchényi Könyvtárnak ajándékozta.

Ma már a könyv aprócska mérete sem akadály az olvasáshoz: a kiállított minikönyvvel szemben egérrel lapozhatjuk a monitoron megjelenő oldalakat. Az idén 240 éve született Csokonait biztosan elbűvölné.

Mintha a sors szép gesztusa lenne, hogy épp itt látható ez az apró méretű, ám annál nagyobb értékű könyvritkaság, hiszen a könyvtár alapítóját Csokonai több lelkes versében is üdvözölte. Így ír például "A nagymélt. gróf Széchényi Ferenc Ő excellenciája nemzeti könyvtárjára" címűben: "Széchényi csendes virtusa bétöré / Az ólom-éjnek százszeres ajtait, / És nemzetünk kertébe rakta / A siket Élizium babérit." 

A lift felé indulva elhaladhatunk az üvegfal előtt, amely mögött korabeli könyvtári kellékeket és bútorzatot állítottak ki. A szemközti falon pedig gróf Széchényi Ferenc, a könyvtár alapító-névadójának festménye függ. Széchenyi István édesapja (akinek nevét még két é-vel írjuk) 1802-ben adományozta a nemzetnek tizenháromezer kötetből álló magánkönyvtárát.

Hogy ez milyen mennyiségű könyv együtt? Nos, a folyosón szinte homályba vész a kiállított Széchényi-kötetek sora, melyet zárt üveg mögött őriznek, és csak kutatóknak adhatók ki használatra. Más olvasónak a könyvtárosnál kell kérelmezni a használatukat - azután reménykedni a pozitív elbírálásban. A szekrények az OSZK fennállásának 200.évfordulóján költöztek a főbejárattal szemközti folyosóra.

A raktárba alászállva mozgatható fémpolcok hosszú sora fogadja az embert. A Budavári Palota F épületében helyet kapott nemzeti könyvtár (amely 1985-ig a Nemzeti Múzeumban működött - ma már elképzelhetetlen, hogyan fért el ott) raktárai építészettörténeti érdekességek, az eredeti palotaépületben ugyanis a raktárak helyén belső udvarok voltak. Utólag építették be a két udvart, és alakították ki raktárnak a déli és az északi tornyot. Hogy miért torony?

Ezért. Alattunk 11 emeletnyi, szédítő mélység, ez a raktárterület szűk lépcsőháza. Amikor a palotaudvarról belépünk az OSZK-ba, azt gondolnánk, a földszinten vagyunk. De amikor felérünk az általános olvasóba, ott a VII. szint van kiírva. Ez a régi rejtély most oldódott meg a körsétára benevezett tudósító számára - ha a Tabán mellett elvillamosozunk, és felnézünk a palotaépületre, jól látható, hogy a "földszint" alatt még öt emelet van. Nos, ezek a raktárszintek.

Az OSZK egyébként már 2002-ben kinőtte a jelenlegi épületét, és kialakítottak két külső raktárat a Fóti úton és a Csillaghegyi úton. Mint vezetőnk elmesélte, ez utóbiban pár hónapja a nagy árvíz idején kézzel kellett felpakolni a több tízezer kötetet a felsőbb polcokra, hogy megmeneküljenek, ha betörne a Duna. Az OSZK-ba minden magyarországi kiadványból leadandó hat kötelespéldányból csak kettő marad a könyvtárban - tudtuk meg ezt is a sétán -, a többi szakkönyvtárakba kerül. Már csak azért sem egy helyen őrzik az ország összes dokumentumát, hogy ha bármilyen katasztrófa történne, ne semmisüljön meg mind. (Fotó: Szilas Alex)

A raktárakban többféle osztályozás szerint is csoportosítják a könyveket. Amikor a könyvtárat megalapították, kézzel írták fel különféle naplókba az állományt, rendszerezett nyilvántartás nem volt. Aztán az úgynevezett Müncheni szakot alkalmazták, amely tudományos témakörök szerint sorolta be az egyes könyveket. Csakhogy az állomány növekedésével szempont lett az is, mennyi helyet foglalnak el. A magas gerincű könyveknek nagyobb polc kellett, a kicsiknek viszont elegendő volt alacsonyabb is.

Mert el kell valahogy helyezni a 18. századi óriáskönyvet is...

...és az évtizedek óta kedvelt, főleg évfordulók alkalmából kiadott minikönyveket is.

Raktározás szempontjából pedig nem praktikus az oroszlánt és a kisegeret egy polcra tenni. (Szem elől ne tévesszük: balra ott hever a minikönyv).

Ezt a problémát oldotta meg a kötetek méret szerinti osztályozása. A minikönyv felső határa egyébként hivatalosan 7 cm.

A raktárban minden egyébnek van betű- és számjele, az "O" például a külföldi kiadványokat jelöli. Ide kerülnek a határon túl megjelenő kiadványok, az emigráns írók művei, vagy a más országtól ajándékba kapott kötetetek.

Nem csak minden, Magyarországon megjelenő kötetet találunk meg az OSZK-ban, de minden folyóiratot és lapot is. Ezeket bekötve olvashatjuk - amíg kötészetre kerülnek a lapszámok, addig önállóan olvashatók. A régi újságok lapjai sokkal törékenyebbek - magyarázta Szilas Alex -, mivel a papír fatartalma sokkal magasabb volt, mint a mostanié, amely már egészen más anyag, mint a klasszikus papír. A régi könyvek lapjait ujjunk közé véve szinte szövetnek érzékeltük a lapokat, amelyek legalább farmernandrág anyaga vastagságúak voltak.

Majd' elfelejtettük! Ő is a folyóiratraktár része. Aki ki akarja találni, miképp, most ne olvasson tovább. Mivel a könyvtár kötelespéldányként minden hazai periodikát megőriz, így az azokhoz tartozó mellékelteket is elraktározzák, feltéve, ha az nem reklámanyag, hanem valóban tartalmi kiegészítés. E dinó csontvázának - paradox módon: műanyag csontvázának - egyes darabkái a Dinoszauruszok című lap mellékleteként jelentek meg celofánba csomagolva, és a könyvtár egy lelkes munkatársa a teljes készletet begyűjtve végül összerakta. Így került a csizma az asztalra - azaz a dinó a könyvtári raktárba.

Itt egy "kolléga", még a könyvnyomtatás előtti korból (Fotó: Szilas Alex)

A több millió magyar nyelvű dokumentumot őrző, és több ezer négyzetméter alapterületű könyvtárban kétségkívül a legizgalmasabb technikai kérdés: hogyan jut el a raktárakból a könyv az olvasóhoz? A szisztémát egy német cég fejlesztette ki, és adta el a nemzeti könyvtárnak akkor, amikor az beköltözött a Budavári Palotába. Az OSZK dokumentumszállító "kisvonatának" sínhálózata összesen mintegy két és fél kilométer hosszan hálózza be az épületet.

Az olvasóteremben a látogató leadja az igényét a pontos raktári jelzettel. A könyvtár munkatársai a jelzet alapján beállítják a kocsi oldalán található mágneses számkódot, amely a sínpályán megfelelő raktárba irányítja a kis kék kocsit. A raktáros kiveszi az igénylőcédulát, megkeresi a könyvet, és beleteszi a kocsiba. Beállítja az oldalán az olvasótermi kódot, amellyel visszaküldi a kocsit a könyvkiadó terembe. (Fotó: Szilas Alex)

Ez már a telelift gépterme, ami egy igazi forgalmi csomópont, mint látható. Van, ahol a Vidámpark hullámvasútjhára emlékeztet a pálya. A fekete képernyő-szerű lapok a mágneskódokat olvassák le: ott ugrik át a váltó, aszerint, hogy mi az úticél.

És van, ahol autópályának látszik. A húszvoltos sínekhez nyugodtan hozzá lehet érni, nem ráz. A kis kocsik könnyedén megbirkózak a 90 fokos emelkedőkkel is... (fotó: Szilas Alex)

...de még a 360 fokos hurokkal is, ahol meg tudnak fordulni. Ez úgy lehetséges, hogy a kocsi talpához rögzített csille-szerű szerkezet átfordul, így a könyv nem esik ki belőle. Mint a telelift géptermének kezelőjétől megtudtuk, origós újságírók a közelmúltban kamerát szereltek az egyik kiskocsira, így az ember által nem járható, falak között kígyózó titkos "barlangvasút" megtekinthető lett belülről.

"Kapcs-ford!" Ez a gépterem kapcsolótáblája, ahol a különféle színű kigyulladó lámpácskák jelzik, ha valahol forgalmi dugó, vagy meghibásodás keletkezik. A telekocsi géptermi kezelője csak ránéz a jelzésre (vészhelyzetben vijjog is), és már tudja a térképről, hová kell mennie megjavítani az elakadt járművet. (Ne adja az ég, hogy egyszer nekünk ez alapján kelljen kitalálni az OSZK-ból...) Egyébként ha az okos kis kocsik valamelyike beéri a lasabban haladót, akkor türelmesen bevárja, nincs lökdösődés.

A könyvtár mély bugyraiból aztán hirtelen az égbe repültünk a lifttel, és a nyolcadik szinten szembe találtuk magunkat Cseh Tamással. Ez az óriási, üres táncterem korábban a Könyvtártudományi Szakkönyvtár volt, mára leköltöztették a VII. emeletre, és a teremnek egyelőre nincs meg az új funkciója. Valószínűleg konferenciaterem lesz. A szemközti helyiségben Cseh Tamás-emlékkiállítás volt látható a közelmúltban.

Azért emelkedtünk fel a magasba, hogy kinézhessük a palotaépület legfelső, nyolcadik emeletének balusztrádos erkélyéről, és megcsodálhassuk a panorámát. Forduljunk hát körbe... Szemközt  a Tabán, és az MTI tornya látható.

Most nézzünk balra: ott a Gellérthegy a Szabadság-szoborral.

Ha lefelé pillantunk, épp egy turistabusz fordul a Várdomb déli oldalán tekergő szerpentinen.

Jobbra pedig a buzogánytorony, a távolban a budai hegyek és a Budapest Szálló henger alakú épülete. A széles kőkorlátra támaszkodva, mielőtt elbúcsúztak volna a látványtól, a szerencsés krónikás és a sokat tudó könyvtáros is örömmel emlékezett meg róla, milyen jó szakmát választottak maguknak.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

A személyes vezetésért, a sok tudnivalóért, a jelölt képekért és a leadfotóért Szilas Alexet, valamint az Országos Széchényi Könyvtárat illeti köszönet.