Az ELTE Konfuciusz Intézete másodszor vehette át munkájáért a kiváló minősítést. Hamar Imrével, az intézet igazgatójával beszélgettünk a kínai kultúra hazai népszerűségéről, a nyelvtanulás perspektíváiról, irodalmi tabukról és Kína-képünk alakulásáról.

– Hogyan lesz valakiből – és konkrétan Önből hogyan lett – sinológus?

– Már kamaszkoromban érdeklődtem a különböző keleti filozófiák, kultúrák, vallások iránt. Akkor még egyáltalán nem volt elterjedt itthon a jóga, a meditáció sem. A gimnázium után a Külkereskedelmi Főiskolára vettek fel, de ott megerősödött bennem, hogy a keleti kultúrákkal szeretnék foglalkozni, és átjöttem az ELTÉ-re, ahol kínaiul, tibetiül tanultam. Aztán a tudományos pálya irányába mozdult az érdeklődésem – a kínai tanszékre kerültem, az Akadémián kandidáltam, majd jött a tanársegédi, adjunktusi fokozat, és így tovább. 2008-ban lettem egyetemi tanár.

– A Konfuciusz Intézet az ELTE kínai tanszékéből nőtt ki?

– ’96–97 körül, a Bokros-csomag idején elég nehéz helyzetbe került a tanszék. Sokakat elbocsátottak, majdnemhogy az alapoktól kellett újjáépíteni mindent. Ráadásul Kína akkor még nem volt olyan sláger, mint manapság. Különböző projektekbe kezdtünk bele, ennek egyike volt a Konfuciusz Intézet megalapítása, mert a kínai források bevonásában megláttuk a nagy lehetőségeket. Az intézet végül is 2006-ban jött létre. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az alakulás óta kétszer is elnyertük a Kiváló Konfuciusz Intézet-díjat, a 2013-as elismerést épp decemberben vehettük át. A világon működő 450 intézetből tavaly 28 kapott ilyet. Kétszer nyertünk egyéni díjat is, egyszer korábbi rektorunk, Hudecz Ferenc, 2011-ben pedig jómagam.

Hamar Imre a díj átvételekor (Fotó: Konfuciusz Intézet)

– Kik döntenek az intézmények elismeréséről?

– A Konfuciusz Intézetek központja Kínában működik, egy Hanban nevű NGO, vagyis nem-kormányzati, nonprofit szervezet. Ezt Konfuciusz Központnak hívják, alá tartoznak az egyes országok intézetei. Ők hagyják jóvá a költségvetésünket, ők küldik a tanáraikat a nyelvtanításhoz.

– A 450 igen nagy szám. Hogyan szerveződnek ezek az intézetek?

– Többnyire egyetemi tanszékekhez kapcsolódva, de létrejöhetnek azoktól függetlenül is. Az ELTÉ-n van önálló Kínai Tanszék, amely ellátja az oktatási feladatokat, de a Konfuciusz Intézet is besegít a tanáraival.

– Mivel sikerült kivívniuk az elismerést?

– Több fontos programunk is volt. Tavaly nyáron a magyar miniszterelnök meghívására száz kínai középiskolás érkezett Magyarországra, részben nyaralni, részben kulturális programokra. Ez utóbbiakat a Konfuciusz Intézet szervezte meg. A diákok magyarul tanultak, részt vettek kézműves- és néptáncfoglalkozásokon, ismerkedtek a népzenével, egyszóval kaptak egy kis ízelítőt a magyar kultúrából. Ennek előzménye is volt, 2012-ben száz magyar diák vehetett részt hasonló foglalkozásokon Kínában. A másik kiemelt programunk tavaly realizálódott. Aláírtunk egy szerződést a Hanbannal, miszerint az ELTE Konfuciusz Intézet lesz a közép- és kelet-európai regionális tanárképző központ. Ez azt jelenti, hogy Bulgáriától Lengyelországig az egész térségből ide járnak majd hozzánk a kínai tanárok továbbképzésekre.

– A kínai nyelvoktatás, illetve a tanártovábbképzés mellett milyen programjaik vannak még?

– Az Intézetnek általában is növekszik a súlya, a programjainkkal az óvodástól a nyugdíjas korosztályig mindenkit igyekszünk megszólítani. Ez azt jelenti, hogy a kínai szakácstanfolyamtól a magas szintű tudományos előadásokig bármin részt vehetnek az érdeklődők. A cél, hogy az átlagember is minél többet megtudjon Kínáról, legyen az a főzés, a tajcsi, a kalligráfia. A nyelvtanulás iránt érdeklődőknek van egy kéthetes ingyenes tanfolyamunk is, amikor napi két órában ismerkedhetnek a nyelvvel. Ezalatt eldöntheti a jelentkező, érdekli-e a kínai, és ha tetszik neki, folytathatja a rendes képzésben is a tanulmányokat.

– Hogyan jellemezhető a Kína iránti hazai érdeklődés: a rendszerváltás után megugrott, és azóta állandó, vagy folyamatosan növekszik, és ez mérhető is valahogy?

– Kína nem a rendszerváltás után került a figyelem középpontjába, akkor még nem volt népszerű. Az utóbbi öt-tíz évben ugrott meg az érdeklődés, amióta egyre gyakrabban hallani az ország fejlődéséről, ami ugye most már a második világhatalom gazdasági tekintetben. A fejlesztésekről, ipari beruházásokról szóló hírek mellett Kína egyre inkább részt vesz a nemzetközi politikában is. Ezzel magyarázható a folyamatosan növekvő érdeklődés, amit abból tudunk lemérni, hogy az Intézetbe egyre többen jelentkeznek nyelvet tanulni. Ezzel együtt még mindig sokkal többet tudnak ők rólunk, mint mi róluk.

 

Az intézet falát ez a magyar színekkel kivarrott kínai szőttes díszíti (Fotó: L. E.)

– Befogadóbbak?

– Kína mindig felnézett a nyugati kultúrára, szívesen vette át a nyugati civilizáció vívmányait, és aztán tovább is fejlesztette. Nagyon jól fel vannak készülve a nyugati világból. Nekünk azért még van mit behozni.

– Mennyire általános ez a jelenség Kínában? A külföldön letelepülők nyilván felkészültek, de nincs olyan irányzat, amely inkább a – képletes és valóságos – falak mögött maradna?

– A tendencia inkább az integrálódás. Ez természetesen nem az ideológiára vonatkozik, bár, megjegyzem, a demokrácia terén is sok javulás van. Ha nem is magas szinten, de több hivatal élére már választással kerülnek a vezetők. A kultúrában és a technikában egyértelműen követik a Nyugatot. Elég csak az autómárkákat megnézni: aki megteheti, német típusokat, Mercedest, Audit, BMW-t vásárol – ez egyfajta társadalmi presztízs számukra.

– Akik a kínai nyelv tanulására adják itthon a fejüket, azokat gyakorlatias motivációk hajtják, későbbi megélhetési formát keresnek?

– Vannak ilyenek is, de vannak, akik pusztán érdeklődésből járnak a nyelvtanfolyamokra, például nyugdíjasok. Már az is egy jó tapasztalat, ha valaki belekóstol a nyelvbe, és nem lesz többé számára „kínai” a kínai. A missziónk épp ez, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a kínai nyelvet és kultúrát.

 

Egy elmaradhatatlan "munkatárs" az irodából (Fotó: L. E.)

– Híresen „megtanulhatatlan” nyelv a kínai. Kommunikációs szintre mennyi idő alatt juthat el valaki?

– Ez nagyon egyéni, de ha napi egy-két órát rá tudunk szánni a tanulásra, akkor két év alatt el lehet jutni egy jól kommunikáló szintre.

– A kínai irodalom hazai megjelenése tekintetében viszont úgy tűnik, nagy az elmaradásunk. A közelmúltban a Konfuciusz Intézetben mutatták be Mo Yan Nobel-díjas író Szeszföld című regényét. Mo Yanon kívül nem is tudnék más, magyarul olvasható kínai írót mondani.

– Óriási irodalmi termésről beszélünk Kína esetében, rengeteg írójuk van, de hogy ebből mennyi az igazán értékes, azt – különösen a kortárs irodalom terén – nagyon nehéz megmondani. Ebből nálunk alig jelenik meg valami magyarul, és pillanatnyilag csak reménykedni lehet, hogy lesznek fordítók, akik átültetik a műveket, és kiadók, akik hajlandók megjelentetni őket. Jelenleg két jeles fordítót említhetek: Kalmár Évát, aki a Mo Yan-regényt is fordította, és Zombori Klárát, aki a szintén jelentős Farkastotem című regény átültetője. Rajtuk kívül pillanatnyilag nincs más, aki hivatásszerűen fordítana. Az utánpótlás hiányának nyilván anyagi okai is vannak, nehéz ebből megélni, gyakorlatilag csak hobbiként űzhető. De sosem lehet tudni, hogy mikor jelentkezik egy olyan diák, aki behatóbban szeretne foglalkozni a kínai irodalommal.

– Költészettel egyáltalán foglalkozik valaki?

– Csibra Zsuzsanna, aki a Pázmány Péter Egyetem kínai tanszékének tanára, épp a magyar nyelven megjelenő kínai műfordításokból írta a disszertációját, és ennek része a költészeti munkák feltárása is – de ő is inkább kutatja a témát, és nem fordít verseket. Nem tudok róla, hogy valaki ma fordítana magyar nyelvre kínai költészetet.

– Mo Yan életrajza szerint ellentmondásos személyiség hazájában. „Óvatos kritikusként” mennyiben ünnepelt szerző Kínában?

– Most decemberben rendezték Pekingben a Konfuciusz Intézetek konferenciáját, ahol felkérték őt egy díszelőadásra. Nagyon szimpatikus volt, a beszédében épp Konfuciusz életét taglalta, és a közelmúltban elhunyt Nelson Mandelához hasonlította. Vagyis kiemelte a kínai kultúrkörből a nagy filozófust, és az általános, egyetemes értékeit hangsúlyozta, ami nagyon rokonszenves gesztus. De azt nem mondanám, hogy Mo Yan kritikus lenne a kínai politikával szemben – és ezt az óvatosságot meg lehet érteni.

 

A pekingi konferencia résztvevői (Fotó: Konfuciusz Intézet)

– Pedig a regénye innen Európából akár merészen szatirikusnak is tekinthető.

– Ha egy író elég elvontan fogalmazza meg a kritikáját, akkor egy bizonyos határig elmehet, de úgy általában nagyon óvatosnak kell lennie.

– Működik szervezett cenzúra is?

– Igen, ha nem is cenzoroknak nevezik őket, de vannak szűrők, amin át kell mennie a műveknek, és nyilván így volt ez Mo Yan regényével is.

– Léteznek a politikán kívül is tabutémák a kínai irodalomban? Akár erkölcsi, akár ideológiai téren – erotika, globalizmus…

– Kifejezetten tabu nincs, bár nem lehet azt mondani, hogy sok erotikus mű születne Kínában. Tajvan, Tibet egyértelműen kényes kérdések.

– Mennyire támogatják irodalmuk külföldi megjelenését? Falakba ütköznek-e az írók, ha el szeretnének jutni az európai, amerikai közönséghez?

– Ha nem egyértelműen ellenzéki íróról van szó, és elég népszerű Kínában, akkor egyáltalán nincsenek ilyen akadályok.

– Van-e olyan jellemzője a kínai kultúrának, hétköznapoknak, amit megtanulhatnánk, elleshetnénk el tőlük?

– Erős a verseny az egyének között, ebből fakad a rendkívüli kitartásuk, a munkában, a tanulásban, az élet minden területén. Kevésbé esnek kétségbe, ha nehézségekkel találják szembe magukat.

– Jellemző-e, hogy megtanulnak magyarul a nálunk letelepedő kínaiak?

– Az a generáció, amelyik 30-40 évesen érkezett ide, közepes szinten megtanult magyarul, aki pedig már itt járt iskolába, kiválóan beszéli a nyelvünk. Pályáztunk az Európai Integrációs Alaphoz, és elnyertük a támogatásukat. Ennek köszönhetően tanítunk kínaiakat magyarra. Tavaly körülbelül 200 embert tanítottunk, kezdő, középhaladó és haladó szinten.

– A hazai politikai Kína felé nyitó gyakorlatát sok kritika éri. Mennyire megalapozottak vagy alaptalanok a kínai befolyás túlsúlyával kapcsolatos aggodalmak?

– Komoly kínai befolyásról egyelőre messze nem beszélhetünk, inkább ellenkezőleg: az a kérdés, hogyan tudnánk a kínai tőkét Magyarországra csalogatni. Ugyanakkor az is igaz, hogy Közép-Kelet-Európában Magyarországon él a legnépesebb kínai kolónia, 20-25 ezerre tehető a számuk.

– Minek köszönhető ez?

–  A rendszerváltás befejeződése előtt egy-két évvel írta alá a két ország a vízummentességet, és a kínaiak számára a nyugati térség első szabad országa Magyarország lett. Jól emlékszem, hogy ebben az időszakban, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján milyen sok kínait lehetett látni az utcákon. Sokan céget alapítottak, egy részük továbbment Nyugatra, voltak, akik visszatértek. Mára kialakult egy stabil húszezres népesség, üzleteik, éttermeik vannak, a gyerekeik már itt járnak iskolába. Jellemző, hogy az azonos vidékről érkezők összefognak, közösségeket hoznak létre. Kínai messze nem olyan egységes kulturálisan, mint azt innen gondolnánk, hatalmas különbségek lehetnek az egyes vidékek között.

– A tradicionális vallásgyakorlásra mekkora igényük van?

– Ez elég változó. Köztük is vannak ateisták és hívők is – buddhisták, taoisták, keresztények is – és mindegyik vallást van módjuk gyakorolni. Budapesten két buddhista templom is működik.

Az Intézet névadója képe is kint függ a falon (Fotó: L. E.)

– A Konfuciusz Intézet vezetése első hallásra egészen egzotikus elfoglaltságnak cseng…

– Amennyiben az adminisztráció, a kapcsolattartás, a programtervezés, a költségvetés egzotikus tevékenység…  A főállásom egyébként az egyetemen van a kínai tanszéken, ez csak részmunkakör, de sok energiát elvesz. Az intézetnek jelenleg 36 tanára van, 2500 diák az egész országban és 36 intézménnyel állunk kapcsolatban, úgyhogy ez önmagában rengeteg feladatot ad. Nekem még csak a mások számára egzotikusnak ható nyelv sem az, olyan régóta beszélem.

– Van speciális kutatási területe is?

– Igen, de nem a nyelvvel kapcsolatos, kínai buddhizmussal foglalkozom. Hét kötetem és hatvan publikációm jelent meg különböző folyóiratokban. Jelenleg a kínai hegykultusszal foglalkozom, ez egy közös kutatási projektünk egy kollégámmal.

– Ha feltehetek ilyen személyes kérdést: buddhizmuskutatóként buddhista is, vagy szigorúan objektív szemmel vizsgálja a területét?

– Amennyire egy buddhizmuskutató lehet objektív, én is igyekszem az lenni, de természetesen az ember nem kezdene ilyen témával foglalkozni, ha nem érezné magához közelállónak. Én is nagyon kedvelem ezt a vallást, és valamikor gyakorló buddhistaként kezdtem. Aztán ahogy az ember öregszik, már nem annyira optimista, több tapasztalatra tesz szert… de változatlanul rendkívül pozitívnak gondolom a buddhista életfelfogást. És ehhez nem kell feltétlenül elfogadni az újjászületést, vagy a karma tanítását. A nyugati világnak azért is szimpatikus a jóga, a meditáció, mert kívülről nézve kevesebb bennük a vallási tartalom – valójában ott van, csak az általunk átvett gyakorlatban nem hangsúlyozzák, inkább csak a pszichológiai vetületüket. De akárhogy is, mindenkinek jó szívvel ajánlhatók.

 

 

Laik Eszter