Versszakok az énről – Kupihár Rebeka versei a Debütben
Tizenhat éves vagyok, Egerben születtem, és itt is tanulok. Kiskorom óta megszállottja vagyok az irodalomnak, tíz éve írok, elsősorban verseket. Örök kedvencem és példaképem Nemes Nagy Ágnes. Az íráson kívül szenvedélyem a sport és a meditáció.
Versszakok az énről
Kupihár Rebeka versei
ÁTVÁLTOZÁS
Irtózatos bűnben élek,
Rettegnek tőlem az arkangyalok.
Elmegyek hát növénynek,
Holnaptól nyári vadvirág vagyok.
HANG LESZEK
Hang leszek, hang.
A teret meg nem szokom.
Büntetlen marok beléd,
Nem létező hőfokon.
Hang leszek, hang.
Sok neked a hús és vér.
Nem birtokolhattok,
Se te, se a tér.
Hang leszek, hang.
Ami annyit mondana néha,
Hogy úgy dönt inkább,
Marad örökre néma.
ÉN
Életjeleket mutató,
Őgyelgő tetem.
Nekem sem egyszerű
Együtt élni velem.
Fejem fölött
Nyomorék védangyal.
Nekem sem egyszerű
Egy ágyban magammal.
Nem egyedül vagyok.
Osztozok a testen.
Nekem sem egyszerű
Szeretni engem.
Végtelenül sok vagyok,
Mint Úr az ostyán.
Nekem sem egyszerű
Odabújni hozzám.
Vakmerő és tudatlan
Az, aki átölel.
Hozzám még magam
Sem engedem közel.
VERSSZAKOK AZ ÉNRŐL
Én vagyunk legalább ketten.
Egymást nem fojtják, csak verik.
És ez a legnehezebb ebben,
Én vagyok. De melyik?
*
Benned keresem magam.
Pedig bennem is vagyunk elegen.
Sajnálom, hogy ilyen vagyok.
Csak belőlem van elegem.
*
Élek. és nem félem a halált.
Élek. és ebbe még belepusztulok.
Élek. de jártam már odaát.
Élek. csak az anyagtól szabadulok.
JÚNIUS
Hozzám simul a nyár. és én meztelen vagyok.
Hamvasak az apró almák. levelek közt az idő ragyog.
Belém simul a nyár. és én meztelen vagyok.
Finoman hullámzó ágak közt ellazulnak a végtagok.
Rám simul a nyár. és én meztelen vagyok.
Pillangókat nevetek. nem vagy se itt se ott.
ANYA
Csillagokat aggattál
A kocsonyás méhfaladra.
Úgy növesztettél, mint a hajad;
Azt hitted, sose hagylak magadra.
Hogy te majd később levághatsz,
Ha elfog unalom vagy félelem.
Észrevétlen vetélsz el,
De nézz rám! l é t e z e m.
NOVEMBER
Aludj gyökér,
Aludj gödör.
Minden tél más.
Nem a halál gyötör,
A feltámadás.
DUNA
„A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők”
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők”
(József Attila: A Dunánál)
Élet és szenny lüktet benned,
Mint valóság a bőröm alatt.
Iszapba takarózva várom, hogy üzenj,
Testemen cseppfolyós fertőd halad.
Holtágakban vergődik a tegnap,
Pikkelyek között oson a félelem.
Kövekre gyűl, sziklán csorog a hab,
Az iszap torkán akad a jelen.
Nézem, hogy morajlik némán,
Hínár megy a fogam közé,
Bennem köt ki a csónak, a sétány,
Elmém minden szörnyszülötte is övé.
