Az európai ház a vihar kapujában
A krónikás
Emlékszünk még a közös európai házra, a nyolcvanas évekből, amikor minden csapból ez a szókép folyt, annyira, hogy igényesebb beszélgetésben már ki sem lehetett ejteni, annyira snassznak és cikinek minősült, ha valaki a szájára merte venni?
I. A ház
Nos, egy vasárnapon a 21. században hosszan elnyúló vacsorára került sor a közös európai menedékházban. Ez volt a neve, bár az európaiak egy része kívül lakott rajta, a szerényebb szomszédságban, de erősen törekedtek arra, hogy maguk is a falakon belülre kerüljenek.
A vacsora elhúzódott. Váratlanul egy csoport éhes, rongyos ember lépett be az ajtón csengetés és kopogtatás nélkül.
Kik ezek? – figyeltek fel az asztalnál ülők.
Hangzavar keletkezett, fölöttébb nagy, erőteljes.
Ültessük őket le – szóltak egyesek.
A család egyik ismert fenegyereke így kiáltott fel: Vigyázat! Még nagyon sokan jönnek! Zárjuk be a kaput!
A hangzavar kis híján elnyomta a hangját. Dehogyis! Nyissátok ki! Nyissátok ki! Nyissátok ki! Csukjátok be!
A kedvesen mackós alkatú, bumfordi nagymama hangja betöltötte az egész ebédlőt:
Bárki jöhet, tárt kapukkal és jó szívvel várjuk!
És valóban, egyre csak jöttek és jöttek.
II. A hajótöröttek
Amikor lángoló hajónk süllyedni kezdett, bevetettük magunkat a tajtékzó tengerbe, és kiúsztunk. Sokan odavesztek közülünk. Fáztunk és éhesek voltunk. Kicsinyeink szívszaggató hangon követelték az ételt.
Szerencsére megpillantottunk egy kivilágított, meleg házat a parton.
Ott biztosan menedékre lelünk. Nem kell megfagynunk, sem éhen pusztulnunk. Lehet, hogy ez épp az Ígéret Földje, lehet, hogy éppen ide akartunk eljutni, amikor hajóra szálltunk.
Megérkeztünk! – kiáltotta egyikünk.
Elindultunk a ház felé.
III. A hódítók
Miután felégettük a kikötővárost, és rendet teremtettünk a hajón is, magára hagytuk a lángoló roncsot és kiúsztunk a partra, elvegyülve a nyomorultak között.
Ott volt előttünk a ház.
Mindenki dobja el a fegyvert! – rendelkezett a vezér –, be a tengerbe.
Kelletlenül engedelmeskedtünk, de szót fogadtunk. Vezérünk bölcs, tudja, mi a teendő.
Hogyan fogunk így robbantani?
A ház majdnem olyannak bizonyult, amilyennek leírták. Elégedetten vettük szemügyre: ezt kell birtokba vennünk.
Ami meg a lakókat illeti.
Ahogy meg volt mondva előre, a férfiak valóban öregek vagy puhány kinézetűek, a nők riszálták magukat, és alig várták, hogy sorsukat kezünkbe vegyük, mi, a harcosok.
IV. A szomszédok
A szomszédok közül ki unottan, közömbösen, ki megkönnyebbülve – milyen jó, hogy nem ide jöttek – figyelte az eseményeket.
A krónikás
Hát így történt.