Ugrás a tartalomra

Júlia bal melle mint stratégia

Irodalomstratégia ugyan nem született Árkoson idén (sem), de, amint Bréda Ferenc találóan megfogalmazta: ha már idejöttek ezek a magas rangú, a magyarságot vezető politikusok, az azt jelenti, hogy nekünk valamiféle funkciónk kellene legyen, és meg kellene értenünk, hogy szükség van ránk.

Magyarország messze van – ez Csender Levente egyik novellájának a címe. És tényleg: egyre messzebb. Úton vagyunk Árkosra, Sepsiszentgyörgy mellé, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának 16. táborába. Irodalomstratégiákról lesz szó. Máris világos – a Dél-Alföldön gyönyörködve autóztunk bele a napkeltébe, de nem erre gondolok –, hogy jobb stratégia lenne, legalábbis a Budapestről indulóknak/érkezőknek, ha úgy háromszáz kilométerrel nyugatabbra zajlana a tábor, mit tudom én, Torockón vagy Kalotaszentkirályon. De a stratégiához pontosan az a három dolog szükséges, ami a háborúhoz: pénz, pénz – a harmadikat az olvasó fantáziájára bízom.

Az első panelbeszélgetést legnagyobb sajnálatomra lekéssük – öröm az ürömben, hogy Borcsa Imola felveszi. Későn indultunk, Leventével váltva vezettünk, így is tizenkét órába telt megérkezni. Igaz, közben megnéztük kívül-belül Fogaras várát. Mert odabent van illemhely – s ha már kifizettük a belépőt, rendes tollforgatók módjára bejártunk minden bejárhatót, hátha egy sarokból ránk veti magát egy ihlet. Van abban valami megnevezhetetlen lúdbőröztető izé, amikor állsz a szobában, ahol három és fél évszázaddal korábban a fejedelem ellátta kézjegyével az őseid kutyabőrét… brrr.

A szerző fotója


Visszajátszom a felvételt.

Markó Béla szól először a hangszóróból. Közli, hogy eleinte nem értette, hogy miről kell beszélnie iroldalomstratégia vagy irodalmi stratégia cím alatt. Aztán Karácsonyi Zsolt pontosította a témát, azaz: elegendő-e, ha az úr ír és az olvasó olvas (ha akar), vagy pedig kellenek intézményi stratégiák az irodalomban. Markó stratégiai példaként mesél a veronai Capulet-házról, amely valójában nem volt soha a Capuleteké, de szűk évszázada építettek hozzá egy balkont, ahová a vállalkozó kedvű kortárs Júliák küzdik fel magukat tömegesen, a kertjében pedig Júlia-szobor állja az idő viszontagságait, valamint a temérdek aktuál-Rómeó tenyerének ostromát – mert, aki a szobor bal mellét megérinti, annak szerencséje lesz a szerelemben, legalábbis a helyi legenda szerint. Beszédében egykori irodalomstratégiai elképzelésként említi meg Dsida Jenő Psalmus Hungaricusát, és idéz Tamási Árontól is, aki szerint „az erdélyiség gondolata az örök önállóság gondolata”. Megállapítja továbbá, hogy a kommunizmus idején az anyaországi és erdélyi magyar nyelvű irodalom között felhúzott falat nem sikerült teljesen lebontani. Végül megad egy axiómát: egyetlen magyar irodalom van. Bár, teszi hozzá, az erdélyi multikulturalitás kétségkívül olyan sajátságokat kölcsönöz az ott születő irodalomnak, amelytől semmiképp nem lehet eltekinteni, azaz van erdélyi magyar irodalom. Nem örülök, és gyorsan az agyam kezére csapok (!), de ez az újbeszél szó jut eszembe: duplagondol

A szót László Noémi veszi át, aki az Erdélyi magyar irodalomstratégia tervezetét olvasta fel, mely három éve keletkezett, elküldték a kulturális autonómia tanácsnak – és azóta nem történt semmi. Ez olyan fontos kérdéseket érint, mint az oktatás átalakítása, a terjesztési rendszer, a könyvtárak kibővítése, illetve egy ösztöndíjrendszer kialakítása harmincöt év feletti írók számára is. László végül hozzáteszi: az irodalom nem szakma, hanem valami olyasmi, amivel az ember szabad idejében foglalkozik. Szerzőként pedig nem híve annak, hogy az ember megéljen a művészetéből, hogy áruba bocsássa azt – a művészetet szabadon, ingyen, önmaga és mindenki örömére kellene űznie az alkotónak. Hát – taps.

Kelemen Hunor az intézmények jogi fenntarthatóságának nehézségeiről beszél: látja jól a döccenőket, s azt is, hogy évente egyszer mindegyiknek egy-egy csatát meg kell vívnia. Ha tehetné, ő is talicskával tolná (a szerző szófordulata) a pénzt az irodalomba, a kultúrába, de mivel az általa vezetett szervezet forrásai nem növekednek, így sokkal több támogatást nem tudnak nyújtani. Fontosnak tartja egy erdélyi irodalmi múzeum létrehozását, amiről már évek óta van pontos elképzelésük, s amit, valószínűleg Kolozsvárott, be is sikerül indítani 2019-ben. Kelemen szerint másik fontos eleme lenne a stratégiának az erdélyi magyar szerzők műveinek románra fordítása, ismerjék meg román barátaink a kultúránkat.


György Alida fotója

A Lakatos Mihály (osztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország), L. Simon László (költő, író, országgyűlési képviselő, Magyarország) és Kósa András László (igazgató, Balassi Intézet, Bukarest) közötti beszélgetést azonban már élőben követhetem. L. Simon László adatokkal szolgál a hallgatóságnak: az elmúlt 20 év alatt a könyvpiac bevétele a felére csökkent, a kiadott címek viszont megsokasodtak, ami a minőségi irodalom térvesztését mutatja. Elmondja: míg a ’80-as évek közepén egy rangos magyar író műve 15 ezer példányban is elkelt, addig ez a szám most 800 körüli.

Ezt kábé tudtam.

Ám ez semmi.

Kósa András László egy felmérés eredményének az ismertetésével indít – a vizsgálat szerint Romániában a lakosság egy százaléka olvas, ideértve a tankönyveket használókat is. Ez tévedés, nem is kicsi, a romániai értékelési és stratégiai intézet (IRES) 2011-es felmérése szerint a román lakosok egyötöde nem olvasott könyvet a kutatást megelőző egy évben (magyarul itt olvasható a hír). Magyarországon pedig az egyáltalán nem és a szinte nem olvasók aránya 2005-ben 68 százalék volt. Itt meg is állok.


Most jön az a rész, amikor mindenkivel megosztom: izgalmas, érdekfeszítő, pompásan kidolgozott, no meg szép dolgokat olvastak/-tunk fel péntek este.

Most meg az a rész, amelyben elmondom, hogy a közgyűlés is rendben lezajlott.

Most meg az egésznek a lényege. Irodalomstratégia ugyan nem született Árkoson idén (sem), de, amint Bréda Ferenc találóan megfogalmazta: ha már idejöttek ezek a magas rangú, a magyarságot vezető politikusok, az azt jelenti, hogy nekünk valamiféle funkciónk kéne legyen, és meg kellene értenünk, hogy szükség van ránk.


Vasárnap dél körül indulok vissza Budapestre, egy kolozsvári pit stop után hétfő estére meg is érkezem. Fárasztó – de mit tehetnék, ha egyszer szükség van ránk…

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!