A díszítőember

A díszítőemberrel egy röpke pillanatra találkozott csak a tekintetünk, amikor reggel betértem egy soproni kisközértbe, hogy vegyek egy kólát magamnak a hazaútra. Elsőre nem tűnt fel, hogy díszítőember volna, mert kicsit viseltes munkásbakancsban, kifejezetten viseltes sínadrágban és síanorákban álldogált ott, és a maszkja fölött SKI SPORT feliratú kötött sapkában várt a kávéjára.

– És akkor Martin Luther King azt mondta, „I have a dream”, és ez azóta szállóigévé vált, megalapozta a fekete polgárjogi mozgalom alapjait, s ezzel a puszta mondattal feketék millióinak nyitotta fel a szemét, és emelte fel őket mindenkorra – fejezte be a mondatot, melyet két, összecementezett és agyonfestékezett ruhában álldogáló, szintén a kávéjára váró melósgyerekhez intézett.

Bizonytalan hümmögés volt a válasz.

– No és, uraim, milyen sört választanak majd a nehéz munka végén? – kérdezte a díszítőember, kissé már érzékelve, hogy hallgatósága türelmével játszik.

– Az lesz ott a jutalom a nap végén, asszem – bökött a fejével az egyik a Borsodik felé. – Mármint, hogy az bejön nekünk – tette hozzá, egy pici Vas megyei ízzel a szájában.

– Príma választás. Remek. Jómagam néha IPÁ-t iszom, de a fene tudja, annak van egy kis kesernyés zöldségíze. Egyébként tudjátok, hogy az IPA az Indian Pale Ale rövidítése, és az angolok azért találták ki, mert a nehéz portersörök tönkrementek, miközben a gyarmatokra szállították őket, így kicsit változtatni kellett a komlón és az erjesztésen? – kérdezte a díszítőember.

– Nem, nem tudtuk – rázták a fejüket a fiúk, aztán végre lefőtt a kávéjuk, megkaphatták a kis műanyag poharaikat, mire sebesen ki is iszkoltak a közértből.

– Magának hány cukorral lesz? – szegezte a kérdést most a kávégép felett őrködő, fáradt asszony a díszítőembernek.

– Egyetlen cukorral, de bele ne tegye, hölgyem, semmi esetre sem okoznék ilyen fáradságot. Bízza csak rám – mosolygott a szemével a maszkja fölött a díszítőember, aztán kezébe kapta a cukrot és a papírpoharas kávét, majd ruganyos léptekkel kisietett a soproni reggelbe.

Sorra kerültem, kifizettem a kólát, aztán az aprócska üzletből kilépve még láttam anorákos alakját, ahogy a kávé mellé két csillámló díszt nyújt át egy őszes férfinak a létrára, és tovább díszítik a városi karácsonyfát.