Miféle erőt hordoztak e szelíd, fehér csuhás férfiak?

A szerzetesség egész mibenléte a mai többség számára titok és idegenség, az átlag urbanizált fogyasztó körülbelül annyit lát az egészből, hogy valakik fura ruhában imádkoznak, meg latinul beszélnek. Már ha egyáltalán eszébe jut neki, hogy ilyen is létezik. Aki kirándul, már szerezhet némi előnyt a titok föltárásában. Hazánk túraútvonalain előbb-utóbb belebotlunk egy pálos kolostorromba, és ha van bennünk némi kíváncsiság meg képzelőerő, föltesszük magunknak a kérdést: miképpen s főleg milyen lelkiállapotban éltek ezek a derék emberek itt, az erdő közepén, ahol a történelem nagy részében jóval több medve, farkas meg rabló akadt, mint túraösvény?

A Sudár Annamária összeállította Pálos olvasókönyv című irodalmi antológiából erre is választ kapunk, többek között Major István tollából:

„A kolostorok körüli irtásokon, a természetes tisztásokon, a szántóföldeken gazdálkodtak a remeték, maguk teremtették elő a fenntartásukhoz szükséges élelmet. Sőt, a konyhakerti termékekből, vagy a gyógynövényekből még felesleg is maradt. Környezetükön csak a legszükségesebb átalakításokat, változtatásokat végezték el. Együtt éltek az őket körülvevő világgal úgy, hogy nem azt formálták a saját igényeikhez, hanem ők igyekeztek a lehető legtökéletesebben alkalmazkodni hozzá. Ennek köszönhető, hogy a pálos remeték építményei elpusztultak ugyan, de a környezet, a természet szinte érintetlen formában fennmaradt. (…) A kolostorok környezetében élők sokat tanultak a szerzetesektől, olyan dolgokat is, amelyek megkönnyítették mindennapi életüket.”

Az idézetet továbbgondolva feloldhatjuk a világtól való elvonulás és a világban való cselekvő jelenlét ellentmondását a szerzetesi létben. Ilyen gondolati utakat is bejárhatunk a Pálos olvasókönyvben, mely pálos szerzetesek írásait, illetve róluk szóló vagy velük kapcsolatos szövegeket tartalmaz a rend alapításától napjainkig, vagy legalábbis közelmúltunkig. És mivel az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend története szorosan összefonódik a Magyar Királyságéval, az olvasmányokon keresztül egyedülálló bepillantást nyerhetünk hazánk történelmébe, művelődés- és mentalitástörténetébe. A vaskos kötet nem a rend történetét meséli el, viszont a különféle legendákon, költeményeken, iskoladrámákon, beszámolókon, portrékon és regényrészleteken keresztül láthatjuk, hogyan gondolkodtak és miként cselekedtek azok a szerzetesek, akiknek írásai fennmaradtak vagy tetteiket megőrizte az emlékezet. No meg azt is, hogy máig tartó kulturális hatásuk milyen újabb gondolatokat szült.

A kötet – szerencsésen – nem elsősorban kronológiai, hanem tematikai szervezőelvet követ, tehát például a Megihlető kezdetekről és Remete Szent Pálról szóló fejezetbe belekerült a Szent Jeromos lejegyezte legenda, Pázmány Péter intelme a mértékletességről vagy Mécs László 1946-os, a Szent Pál-legenda szimbólumaival teli verse. Ez az elv még vissza-visszatér például a Hely szelleme című, amolyan hangulatfestő fejezetben, mely a természet és civilizáció határán álló kolostorok hangulatát érzékelteti, vagy éppen a Martinuzzi Fráter Györgyről szóló részben, akinek rejtélyes, ellentmondásos alakja Tinódi Lantos Sebestyéntől Sütő Andrásig rengeteg szerzőt megihletett. A pálos költőkkel – Virág Benedek, Ányos Pál, Verseghy Ferenc kap külön fejezetet – elsősorban alkotásaik, majd a munkásságukkal foglalkozó későbbi szerzők művei révén ismertet meg a kötet.

A pálos nyelvemlékeket bemutató rész viszont csak a – gyönyörű – szövegeket közli, nem reflektál rájuk, bár ezt a fejezetet is ismeretterjesztő előszó vezeti be. Ahogyan a XX. századi pálos emlékiratokból című fejezetben is kommentálatlanul maradnak a többnyire az 1950-es évekbeli, második feloszlatás időszakát felidéző emlékezések. A töprengő olvasóban több minden fölmerül az egyes fejezetek közötti egyensúlyt keresve (és nem találva): a rendet kétszer is feloszlatták, először II. József, majd Rákosiék. Természetesen mindkét tragikus fordulat (ahogy mindkét lelkes újrakezdés is) bemutatásra kerül, ám utóbbi valamiért hangsúlyosabban.

Talán merő szemtelenség egy majdnem 800 oldalas könyvön számon kérni azt, ami „hiányzik” belőle, mégis nehéz szabadulni az érzéstől, hogy hallatlan irodalmi gazdagsága ellenére a kötet a mélyebb összefüggések fürkészésénél magára hagyja olvasóját. Ám könnyen lehet: azért teszi, mert ezek az összefüggések még föltáratlanok. Ha a pálos szerzetesség történelmi szerepéről tűnődünk, a legszembetűnőbb a hiány: századok viharaiban elpusztult tudás hiánya, azé a tudásé, ami talán megmagyarázná, hogy miért fektetett három idegen hatalom is ekkora energiát a rend megsemmisítésébe. Miféle erőt hordoztak ezek a szelíd, fehér csuhás férfiak, amitől az oszmán, a Habsburg meg a kommunista is rettegett?

Szögezzük le: az óhatatlanul fölmerülő s megválaszolatlanul maradó kérdések mit sem vonnak le a könyv értékéből. Hisz csakugyan olvasókönyv ez, mégpedig kitűnő olvasmány, ami korokon átívelően kalandozik a pálos lelkiséghez kapcsolódó irodalmi munkák megdöbbentően széles stiláris mezején. Nemcsak emelkedett szövegeket olvashatunk benne, hanem például a Kocsonya Mihály házassága című iskoladráma-részletet 1765-ből, mely a századok során önálló komédiává vált, Babits írta például egy 1912-ben látott előadás kapcsán:

„Az igénytelen és névtelen pálos szerzetes művének kivált első jelenetében a házasságnak oly paródiáját alkotta meg, mely valóban minden időkre szól. Ennek a régi közjátéknak felfedezése a közönség számára a legnagyobb irodalmi események közül való.”

Olvassunk bele, mi tetszett (méltán) Babitsnak:

„Pogány halál, mit csináltál? Ily rútul seggbe rúgtál,

Kórót, csallánt, csipkebokrót, talán már nem találtál?

Hogy ily gyönge szép virágszált kegyetlen lekaszáltál,

Ily illatos piros rózsát magadnak föláldoztál.

(…)

Isten hozzád, édes Uram, tudod, hogy szerettelek,

Szánom, bánom és sajnálom, hogy meg nem verhettelek,

Kopasz fejed bizonyságom, hogy szívbűl kedveltelek,

Sodró fával s vasvillával gyakran ölelgettelek.”

Ahogy az eddigiekből óhatatlanul érződik: a kötetet áthatja egyfajta keresgélő csapongás. Ez megint csak nem hiba, hanem szükségszerűség. Az utolsó fejezetben a szerkesztő, Sudár Annamária is „tükörcserepeket”, „kaleidoszkópszerű összeállítást”, és „laza tartalmi füzért” emleget. Ne feledjük: a kötet összeállítói egyfelől a pálosokhoz kapcsolódó irodalmi anyag bőségével, másfelől a rendre vonatkozó, szintén hatalmas mennyiségű, elpusztított tudással szembesültek. A jelen kutatások eredményeivel a mozaikdarabkák közti űrt még nem tudjuk kitölteni – és ez nemcsak a Pálos rend történetére, hanem a Magyar Királyságéra is vonatkozik.

Azt se feledjük, hogy e könyv létrejötte micsoda páratlan összefogás eredménye: Sudár Annamária másfél évtizede állította össze a Misztrál együttessel közösen az Asperges me… Pálos évszázadok a magyar történelem tükrében című színpadi produkciót, amivel elindult a csaknem nyolcszáz évet felölelő anyag összegyűjtése. Közben kiállítások, dokumentumfilmek is készültek a pálosokról. A Magyar Pálos Rend aktívan együttműködik a Magyar Nemzeti Múzeummal, az Országos Széchényi Könyvtárral és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel. Jelen kötet tervezője, tipográfusa Török Máté, a Misztrál együttes egyik alapító-dalszerzője, akit a rend ide kapcsolódó ismeretterjesztő munkájának elismeréseképpen konfráterévé (tiszteletbeli tagjává) választott.

Válságos jelenünk egyik olyan szellemi áramlása ez, ami bizakodásra adhat okot jövőnket illetően. Tragikusan szétdarabolódott világunkban hatalmas érték egyház és kultúra, szerzetesség és művészet, ima és alkotás újbóli egymásra találása. Ezt a könyvet ennek az áramlásnak a részeként, az Istent szerető, gondolkodó (pillanatnyilag kisebbségben élő) ember örömével kell szemlélnünk.

Végül lássunk egy részletet Szepesi Attila A zöld küszöb című tűnődéséből, mely fényesen foglalja össze a szerzetesség szemlélődő alapállását:

„A pálosok a zöld küszöbön éltek. A vadon és a civilizáció találkozási pontján. Abban a helyzetben és azon a ponton, ahol örökké egyensúlyozni kell. Vigyázni arra, hogy a tenyészet közelségében a szellem el ne vaduljon, bestiává ne váljék. És vigyázni arra is, hogy a szellem el ne veszítse gyökereit, teljesen el ne légiesedjék. Mert a vadonban nemcsak szent életű remetének lehet lenni, hanem martalócnak is. És a civilizált világban sem csak alkotó szellemnek lehet lenni, hanem intellektuális vadembernek is. (…) Itt akartak élni, az indák burjánzása és az eszmék születése határmezsgyéjén. Az embert próbáló csábításoknak mindennap kitéve. Egyrészt a bestialitás közelségének, másrészt a szellemi ellégiesedés, a mániák és a fanatizmusok közelségének. És megállni anélkül, hogy valamelyik is eluralkodjék a hitükön. Nem engedni sem a mélység sem a magasság csábításának. (…) Életünk, kortól, kontinenstől, világnézettől és szándékoktól függetlenül, azon a határponton zajlik, valóságosan és átszellemítve is, ahol a tenyészet és a civilizáció találkozik. Kultúra tán épp azt a mértéktartást jelenti, mely a küszöb pontját nem véti el. A pontot, ahol a kettős csábítás egyensúlyban marad.”

Pálos olvasókönyv – irodalmi antológia. Összeállította: Sudár Annamária. Magyar Pálos Rend, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2023.