Özönvíz előtt

LOVAK KÖNNYE 

amikor az elme túl sokat bolyong a sötétben,
letévedhet egy sóbányába, kétszáz évet vissza, 
hatvan méternél mélyebbre, le a föld alá. 
bányászruhát ölt, gyertyafénynél dolgozik, 
munka után kápolnát farag, legyen hol imádkozni, 
sókristály csillárokat, hogy megvilágítsák őket, 
szobrokat királyokról, papokról, szentekről, 
melyeknek majd elkopik lábuk és kezük évek csókjaitól.
egyetlen élet kevés befejezni egy ilyen föld alatti 
katedrálist, amely klasszicista stílusban épül, 
a romantikán, szecesszión át terebélyesedik,
amíg a megzavarodott elme beül a kortárs építészet
jegyében felhúzott 3D-s moziterembe.
a széles vásznon föld alatti város, akár az emberi szív, 
tele kamrákkal, a kép homályos, talaja egyenetlen, 
a történelem most szó szerint feloldódik, 
mintha hatalmas égi idegenvezetőnk 
arra utasítaná a világokat felfaló turistát, 
nyalja meg bátran a hullamerev falakat. 

a nyál könnyekkel keveredik, 
mert én a lovakat siratom,
azokat a szerencsétlen igavonókat, 
melyeket hevederrel engedtek le
több száz méternyi mélyre, 
melyek minden bizonnyal 
ott élték le hátralévő életüket.
némelyikük ott látta meg a nem-napvilágot. 
és csak tapodtak, patkójuk szikrázott, 
jártak körbe-körbe, hogy működjenek a csigák, 
forogjanak a vaskarikák, emelkedjenek a kosarak,
fel a sót, és le az ellátmányt. 
gyönyörű lovak könnyeitől hízott a sótömzs.
az ember supálta az éket, 
tárókban véste történeteit, 
a só visított, és a harang alakú mélyben 
lovak lógatták szótlan nagy fejüket.

ÖZÖNVÍZ ELŐTT

több napja esik zuhog
a folyók már mind elhagyták medrüket
eszembe jut az ígéreted apám
hogy bárkát építesz
csak nekünk a Fecske utcában
a tömbházak közötti téren
a nagy üres pakolóban 
ahol mindig fociztunk

szerettem Noé történetét
bosszantott hogy senki sem hitt neki
nem hitték hogy addig fog esni
amíg a víz mindent ellep
amíg minden odalesz
még a legmagasabb fák 
koronái is víz alá kerülnek
talán csak a Himalája
a Karakorum az Andok 
és a Pamír hegység
csúcsai bukkannak ki 
mint fuldokoló emberfejek
de arról még Noé sem tudott

amikor mondtam neked apám
hogy mi is kellene építsünk 
egy bárkát csak magunknak
ott a bazi nagy tér koszos aszfaltján
mert hely aztán van bőven
lehet-e tudunk-e 
azt mondtad igen 
és építeni is fogunk 

azonnal hozzá akartam látni hanem
senki sem fog hinni nekünk
mondtam hogy építsünk
bárkát mert esni fog 
az özönvíz miatt igazam lett
soha senki sem hitte 
hogy bárkát fogunk építeni ott
soha senki sem hitte
hogy jönnek a nagy esők
hogy özönvíz lesz