Ugrás a tartalomra

Független bábelőadás az Euromarionete Nemzetközi Bábfesztiválon

Fige Attila rendezése, a Borka Mumusföldön meghívást kapott az aradi Euromarionete Nemzetközi Bábfesztiválra, ahol hétfőn látható. Pálfi Kata gyerekdarabja ezután Kassán vendégszerepel több alkalommal.

Vizsgaelőadásként indult és azóta is sikerrel játssza a független csapat Fige Attila rendezésében a Borka Mumusföldön című zenés gyerekelőadást - olvasható a Manna Produkció MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
    Mint írják, Pálfi Kata első, gyerekeknek szóló meséjét Nyitrai László zenéjével és az író dalszövegeivel 2012 áprilisában mutatták be. A premier óta a produkció szerepelt több fesztiválon és különböző városokban.
    A történet szerint Borka, a focicsatár és csapatkapitány-helyettes pimasz, rendetlen, utálja a főzeléket és olykor verekszik a nagyszünetben. Nem csoda, Mumusföldön találja magát, a rossz gyerekek új lakhelyén. Borkát Bohoczki Sára alakítja, a bábokat pedig Fehér Dániel és Ivanics Tamás mozgatják.
    Az aradi fesztviál ebben az évben is csak egy magyarországi produkciót válogatott be a műsorba. A neves romániai bábegyüttesek mellett idén is vannak további külföldi meghívottak a fesztiválon: fellép a barcelonai Jordi Bertran társulat és látható lesz egy szabadtéri francia-argentin koprodukció. 
    A Manna Produkció előadását az aradi szereplés után a kassai Thália Színházban láthatja a közönség május 23-án és 24-én három alkalommal.

 

Forrás: MTI