​​​​​​​Az egyre gyakoribb esők pedig azzá változtatják a port, ami, valljuk be őszintén, jobban illik az Ősz utcához: az emberekre rakódó sárrá, ami beleragad fehér köpenyükbe, ételhordóikba, összeguberált hulladékaik közé, rászárad luxusautójukra és fegyvereikre, és nem tünteti el onnan semmi, csak a tavasz, mert Szegeden arról is utcát neveztek el, amelyet meg éppen a Föltámadás keresztez, és nincs is olyan messze. – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Ez a szombat–vasárnap a Kulturális Örökség Napjai alkalmából hagyományosan, „kapunyitogató” hétvége, vagyis olyan helyszíneket látogathatnak meg az arra kíváncsiak, amelyeket hétköznapokon csak ritkán, vagy egyáltalán nem. „Magánfelfedezéseim” függetlenek a hivatalos programtól: olyan szemérmesen rejtőzködő helyek, hogy többnyire csak a környéken lakók ismerik. És, paradox módon, távoli ország-beliek. – Laik Eszter tárcája.

Lee Gil-Won – koreai költő – Budapestre látogat, magyar nyelvű verseskötetének megjelenésének alkalmából. Költészetéről Weiner Sennyey Tibor írását olvashatják.

​​​​​​​Látták őt tapicskolni is. Lebukott többször, hogy utolsó kenet helyett inkább meztelen lábbal dagonyázott a sárban. Őszintén beszélt, mert azt mondta, kibírja a néni holnapig, ha már nyolcvankettőt adott neki az Isten. Sajnos, tévedett, és nemcsak egyszer, de a sokadik után már haverkodott a háziorvossal. – Sultanus Beatus tárcája

Meggyőződvén immár róla, hogy sem közismert, sem megbecsült, de jószerivel nyilván személyiség sem vagyok, önismeretemben akut zavar támadt. Már-már a pohár után nyúltam, hogy szeszben oldjam föl bánatom, midőn mentő ötletem támadt: a pohár után nyúltam.

Romhalmazok nagyjából azonos távolságokra az út mentén. Összezúzott, ósdi bútorok, papírdobozokból kiboruló játékhegyek, ócska járműalkatrészek, esernyők, táskák, lámpabúrák. Hűtőszekrény, sütő, tévé, rádió. Járőröző furgonok, éjjel is pásztázó fények. Nincs háború – lomtalanítás van. – Laik Eszter tárcája.

Tömegsír? Inkább csak közös a falábú
néptanítóval, meg egy torreádorral,
aki nem járt templomba és az Egyházról
nem egyszer sértő hangnemben nyilatkozott.

Majd jön egy nő, akinek kijár a hat pont, mert a Takaréktár utca felé libbenő szoknyája éppen annyi zöldet olt az épületek félhomályába, ami Tarjánig átszínezi a levegőt, és a villamossíneket hegesztő munkások egy pillanatra megemelik a védőszemüveget, hogy újra lássák a zöldet, amit a hegesztőpáka évek óta próbál kitörölni a tudatukból. – Sultanus Beatus tárcája​​​​​​​

Augusztus negyedikén, nyolcvanhárom éves korában befejezte földi létét Csokits János párizsi, londoni, müncheni, andorrai és tatai költő. Régivágású úriember volt, nagyműveltségű, pedáns, érzékeny, olykor borongó, más kedvében nyájas. Jelentékeny alakja a XX–XXI. századi magyar költészetnek.

Madarak állnak a levegőben, s látni, ahogy röpülnek. Állatok közelednek, noha nem moccannak. Lovak rohannak álltó helyükben, pillangók táncolnak mozdulatlan. Füstcsík feszül az állomás fölé.

„És itt a homlokomra csaptam. Hát persze! Spórolnak. Lespórolják a végéről a foszfort. Egy gyufányi mennyiségből kijön kettő, ilyen egyszerű. Ezzel kellett volna érvelnem annak az elsatnyult agyú hivatalnoknak. Hogy a szellemi termékből nem spórolható ki az anyag.” –  Laik Eszter tárcája

„Aztán visszakapaszkodott, mert csak a keze jött vissza teljesen. Szívvonalban tört el a csigolyája, azóta csak onnan felfele érez, de érez legalább, nem olyan hamisan, mint mandula után szoktad a bort szilvalekvárízűnek, hanem úgy, hogy a kékfrankos is mindig szilvalekvárízű, ha úgy akarod.” – Sultanus Beatus tárcája

2009 augusztusától erősebb tempó, naponta váltott lovak, rövid pihenők, ahogyan ezt a net-folyóirat követeli. Érdekességek, pletyka, hivatalos le- és felirat, ismert és elfeledett közhelyek, a tények közt felfedezhető látványos és láthatatlan összefüggések után kotorászva vég nélkül. Cédulák, jegyzetek, nyomatok, kiollózott újságcikkek, külön havi dossziék mindaddig, amíg az egész rá nem borul a dolgozóra, ha el nem ugrik.

Ússzál, mondatocska! Valaki majd csak megtalál. Kihalász, ki halász. Nézeget, s eltöpreng, ki lehetsz, honnan jöttél. Napra tesz, szárítgat, hazavisz s felrak a polcra szemmagasságba. Megérkeztél a kikötőbe.

„Fejvesztve rohantál a művészellátóba, és nyomtad aztán a kezembe felszabadult lelkesültséggel a kis ragasztószerű tubust, amelyből sűrű pasztaként buggyant elő a vékony, sötétarany csík.” – Laik Eszter tárcája

"Látom, nem kell belemenni a játékba, ki kell nevetni előre a halált, ő is rájön erre, és egyre kér csak. Ígérd meg, fiam, ígérd meg, hogy legalább te nevetsz egy nagyot a temetésemen, mikor mindenki csak siránkozik. Ha korán jön, úgysem illendő, de most, hogy későn, a kedvemért kikacaghatod." – Sultanus Beatus tárcája.

​​​​​​​Novellát álmodtam az éjjel. Talán csak gyerekek értenék meg igazán, célszerű lenne tehát mesének megírnom, de az írásban engem sosem a célszerűség vezényelt. Közrebocsájtom most, hátha valaki, aki nem ismer olyan jól – vagy éppen nagyon is jól ismer –, képes lesz megfejteni a nyílegyenes labirintus álmát. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Rákulcsoltam a markom a kicsi öklére. Égetett, akár a szárazjég. Hozzám tapadt az egész testével. Simogattam a hátát, a fejét, a vízpuha haját, s hallgattam, ahogy halkan, csörgedezve mesél az ametisztről, amit egy angyaltól kapott, hogy megmentse. És amit nekem ad most, hogy megmentsen engem.

A kormányzat iránt ellenséges sajtó és egyes ellenzéki politikusok a sárga földig (a kínai altalajig) legyalázták azt a kiállítást, amelyet a kulturális tárca segítségével egy magángaléria rendezett Pekingben 33 kortárs magyar képzőművész mintegy 300 alkotásából. A műfelháborodás zászlóvivője (a Parlamentben felszólaló Kukorelly Endre mellett) az index internetes hírportál, mely a kiállítással foglalkozó bravúros cikkével egyszersmindenkorra világossá tette, hogy a kultúra, a tisztesség, a szakmai minimum és a komolyan vehetőség térképein semmilyen további keresnivalója nem lehet.

„Csányi Vilmos példájának analógiájára én a Múzeumok Éjszakáján abban szoktam megnyugodni, hogy alapvetően normálisak is vagyunk.” – Laik Eszter tárcája.