Herédi Péter úgy volt ezzel a pénzzel, ahogy az ő helyében talán mások is. Ha a vártnál kevesebbet talál a borítékban, elkeseredik, mint a szabó, akinek muszáj elkészülni a ruhával, de nincs elég anyaga hozzá. Ám, ha a rendelésből visszamarad felesleges anyag, minden szabó eljátszik a gondolattal, mi mindent lehet csinálni a maradék szövetből. Olyasmit, amit nem a vevők kérnek, nem azok kényes ízlése, hanem saját elképzelése szerint készül.

Egy parányi luxus

    Ez volt az első fizetése Ausztriában.
Több mint két hónapja, hogy elhagyták Magyarországot, kevéske magukkal csempészett pénzük éppen addig tartott, míg sikerült munkát szereznie Bécsben. Tegnap már nem volt cigarettája.
És ma több fizetést kapott a vártnál. Százötven schilling különbség ugyan nem nagy pénz, mégis váratlan ajándék. Többlet, ami nem volt bekalkulálva sem élelmiszerre, sem ruhára.
    Herédi Péter úgy volt ezzel a pénzzel, ahogy az ő helyében talán mások is. Ha a vártnál kevesebbet talál a borítékban, elkeseredik, mint a szabó, akinek muszáj elkészülni a ruhával, de nincs elég anyaga hozzá. Ám, ha a rendelésből visszamarad felesleges anyag, minden szabó eljátszik a gondolattal, mi mindent lehet csinálni a maradék szövetből. Olyasmit, amit nem a vevők kérnek, nem azok kényes ízlése, hanem saját elképzelése szerint készül. Amire szükség sincs talán, mégis jólesik elbabrálni vele.
    Szokása ellenére most nem sietett a lágerba, ahol felesége várta őt az egyik fabarakk parányi szobájában. Örült, hogy végre végigsétálhat a Mariahilfer strasszén, engedhet a kirakatok csábításának, nem kell tüzetesebb vizsgálódás nélkül, eleve lemondani mindenről.
    Esze ágában sem volt felelőtlenül szórni a pénzt, nem volt határozott elképzelése. Csupán Arankát, a feleségét akarta meglepni valamivel, ami nem a mindennapok szükséges kelléke. Olyasvalamivel, ami már-már egy picit luxus.
    Herédi még négyévi házasság után is a szerencse kiválasztottjának tartotta magát, mert véleménye szerint Aranka szépségéhez olyan dolgok illettek, amiket egy egyszerű lakatos még itt, a kétségtelenül gazdagabb nyugaton sem képes előteremteni. Nem volt kishitű, néha mégsem tudta megérteni miért lett Aranka éppen az ő felesége, amikor még Magyarországon is találhatott volna magának jómódú, szépségét anyagilag is értékelni képes férjet. Házassága olyan volt számára, mint egy álom, amiből soha nem akart felébredni.
    Nézte a kirakatokat.
Egy retikül, egy blúz, netán egy pár cipő, bármilyen elegáns, mégiscsak hétköznapi használati tárgy, amit adott esetben muszáj is megvenni. Sokáig ácsorgott egy ékszerüzlet kirakatánál, aztán lemondóan legyintett. Ilyesmire nem elég százötven schilling.
    Egy drogéria előtt, amint az üzlet ajtaját egy éppen távozó vásárló kinyitotta, hirtelen erős, ugyanakkor mégis kellemes, buja illatfelhőbe került. A kirakatra pillantást sem vetett volna – ugyan mit lehet látni egy drogéria boltablakában? – de az illatok, melyekre most minden érzékszerve reagált, elbódították.
    Belépett az üzletbe.
    Nem tudta pontosan mit akar, ha egyáltalán valamit. A feléje közeledő eladónő már-már rémült meghátrálásra késztette, de a fehérköpenyes asszony elhaladt mellette, a sok éves tapasztalat bizonyára azt súgta neki, ezt a vevőt célszerűbb magára hagyni.
    Aki éveken keresztül egy lavórt és egyszerű, olcsó szappant használt tisztálkodásra, az könnyen enged a nyitott tégelyekből, parányi üvegcsékből áradó illatok varázsának.
    Többet költött százötven schillingnél, de cseppet sem bánta.
    És most már igyekezett. A lágerba, ahol Aranka várta, hogy illatos párafelhőbe bújtassák, hogy fürdessék habfürdőben, hogy lágy simogatással űzzék el gondjait, suttogó szavakkal oszlassák el minden félelmét.
    A láger kapujától a barakkig már futva tette meg az utat. Nem válaszolt az ismerős köszönésekre, és hosszú idő óta először nem csüggesztette el a fabarakkok túlzott egyszerűsége, a főépület fenyegető szürkesége. Szaladt, mint aki az utolsó pillanatban döbben rá, ha nem igyekszik, lekéshet egy soha vissza nem térő alkalomról. Lekésheti saját boldogságát.
    Amikor Herédi Péter belépett a barakkszobába, Aranka arcán még látható volt a késés okozta aggodalom. A várakozás feszültsége, amely eleddig az ágyra gubbasztotta ezt a magas, karcsú, és egyébként idegesen mozgékony fiatal nőt. Most felugrott, de keskeny ajkai elzárkóztak a kedves szótól, barna szemei dühösen húzódtak meg a szemöldök alatt; vékony, hosszú karjai megfontolt támadásra emelkedtek.
    Herédi azonban nem hagyott időt a támadásra. Futó csók, s már rakta is ajándékait az asztalra. Sorba, egymás után. Ha mentegetőzni kell, ezek majd ékesen szólnak helyette is. Minden egyes darab gondosan kiválasztott ajándékhoz illően volt csomagolva. A szalaggal átkötött kis dobozok ritka ünnepet idéztek, amelyhez méltatlan a harag, a veszekedés.
    Arankán is úrrá lett a kíváncsiság. Herédi hátrább lépett, hagyta, hogy felesége birtokba vegye az ajándékokat. Csendesen figyelt, türelmesen várta a köszönetet, a találó ötletért járó elismerést.
    Aranka háttal állt férjének, így Herédi nem láthatta, hogy a sápadt arcot az elkeseredés pírja önti el, s a hosszú ujjak reménytelen lemondással válnak meg minden egyes dobozkától. Csak a neheztelő, és ebben a pillanatban idegenül csengő hangot hallotta:
    – Neked elment a józan eszed! Minek a fürdősó? Azt mondd meg nekem, mit kezdjek a fürdősóval? Szórjam be a női zuhanyozó betonpadlóját vagy lábáztatáshoz használjam a mosdótálban? Nincs egyetlen téli holmink, a hideg itt fog utolérni bennünket a lágerban, mert csak a jóisten tudja, hogy mikor kerülünk innen tovább, és hogy egyáltalán hova. Te meg használhatatlan marhaságokra költöd a pénzt!
    Herédi úgy érezte magát, mint akit leforráztak. Hiszen jót akart, egy parányi luxust vinni az életükbe, hogy egy rövid időre – ha csak egy fél órára is – elfeledjék azt, amit maguk mögött hagytak, s ne gondoljanak arra, ami előttük áll.
    Tudta, hogy alulmaradt, mégis nagyon nehezére esett kimondani: ne haragudj.