Ugrás a tartalomra

Bödőcs íróparódiái az élen

 

Bödőcs íróparódiái továbbra is az élen

A Bookline szeptemberi sikerlistáján több mint 27 új könyv szerepel, főként szépirodalom, szórakoztató irodalom és pszichológiai témájú alkotások kerültek bele a virtuális kosárba. Legismertebb stand up komikusunk, Bödőcs Tibor duplázni tudott és szeptember után októberben is első lett a nyomtatott és az e-könyvek között, a második helyen ebben a hónapban is Ken Follett Tűzoszlopa végzett, Borsa Brown pedig Az Arab fiával került a harmadik helyre. 
 
Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetével annyira meglepte az olvasókat, hogy az a megjelenés óta a nyomtatott és az e-könyves sikerlista élén tartja Búcsúszentlászló első számú poéngyárosát. Ugyanis az első kötetes szerző könyve paródiakötet, méghozzá a legjobb fajtából, benne Karinthy Frigyes legpihentebb pillanatait megidéző stílusgyakorlatokkal, és irigylésre méltóan elegáns névsorral: Móricztól kezdve Hemingwayen át Bodor Ádámig és Jászberényi Sándorig. 
 
Második helyen végzett októberben is Ken Follett A tűzoszlop című regénye, a Kingsbridge-trilógia zárókötete, amiben Stuart Mária és Tudor Erzsébet árulásokkal, kémekkel és összeesküvésekkel megvívott háborújába röpít vissza minket a szerző.
Harmadik lett Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írása, Az Arab fia. A szerző könyvei rendszeresen visszatérő vendégei a Bookline havi toplistáinak.  Arab-sorozatának legújabb, egyúttal lezáró kötetében utoljára izgulhatunk a Szudiari család tagjaiért, azon belül is Khalidért, akinek élete legnehezebb döntésével kell szembenéznie. 
 
A további rangsor a Bookline-sikerlistán tekinthető meg.
 
Forrás: Libri-Bookline Zrt.