„A márciusi ifjak között sokféle kultúra, habitus, akarat volt jelen a világról, Magyarország jövőjéről, de együtt tudtak valamit megvalósítani a döntő pillanatban” – hangsúlyozta beszédében Balog Zoltán.
Mint mondta, olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa, „ezt keressük a magyar emberek alkotásaiban, teljesítményében, és felismerjük benne a márciusi ifjakat mozgató erőt”.
Balog Zoltán arra is kitért, hogy mostanában is "öntudatos, nemzeti magyar cinkosság kellene újra Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt leginkább Budapesten".
Balog Zoltán emellett hét-hét művésznek Jászai Mari-díjat, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjat adományozott, a Liszt Ferenc- és a Ferenczy Noémi-díjat öten-öten érdemelték ki. Balázs Béla-díjban négyen, Bánffy Miklós-díjban hárman, Balogh Rudolf-, Harangozó Gyula- és Erkel Ferenc-díjban ketten-ketten részesültek.
Nádasdy Kálmán-díjat, Németh Lajos-díjat, Szabolcsi Bence-díjat egy-egy, szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó személynek ítéltek oda, a Táncsics Mihály-díjat idén hárman kapták meg.
Pénteken vette át elismerését két tavalyi díjazott. Három alkotó távollétében családtagok vagy kollégák vették át a díjat, egy negyedik pedig egy későbbi időpontban veszi át.
Balog Zoltán Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral a Pro Caritate díjat is átadta. Az ünnepi műsorban fellépett a Csillagszemű táncegyüttes, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Kalmus Felicián.
A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:
- FERENCZES ISTVÁN József Attila-díjas költő, az MMA rendes tagja,
- TAMÁS MENYHÉRT József Attila-díjas író, költő, az MMA rendes tagja,
- ZALÁN TIBOR József Attila-díjas költő.
- DUNAI TAMÁS Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
- KERTESI INGRID Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész,
- LORÁN LENKE Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
- LOVAS PÁL Liszt Ferenc-díjas táncművész, érdemes művész,
- TORDAI TERI Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.
- BASKA JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas festőművész, szobrászművész,
- BENCZE ILONA Jászai Mari-díjas színművész,
- BODOLAY GÉZA Jászai Mari-díjas rendező,
- CSÁJI ATTILA Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
- HOLLERUNG GÁBOR Liszt Ferenc-díjas karmester,
- ILLÉNYI KATICA Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
- KÉRI IMRE Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész,
- KOLTAY GÁBOR Balázs Béla-díjas filmrendező,
- MEZEI GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, az MMA rendes tagja,
- OBERFRANK PÉTER Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester,
- PRUNYI ILONA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
- RÁTÓTI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja,
- SPINDLER BÉLA Jászai Mari-díjas színművész,
- SZEMADÁM GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
- UJLAKI DÉNES Jászai Mari-díjas színművész,
- ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA rendes tagja.
- CZAKÓ JUDIT filmvágó,
- KABAY BARNA rendező, producer,
- KÖBLI NORBERT forgatókönyvíró,
- PETÉNYI KATALIN forgatókönyvíró, rendező, vágó.
- BAKI PÉTER, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, művészettörténész, fotótörténész,
- SZALONTAI ÁBEL, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem DLA egyetemi adjunktusa, a Média Intézet fotográfia tanszék vezetője, fotóművész.
- FEKETE PÉTER, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója,
- GUELMINO SÁNDOR színházi rendező, dramaturg,
- KAUTZKY ARMAND, az Újszínház színművésze,
- KISS JÓZSEF, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, rendező, dramaturg, drámaíró,
- LÁNG JÓZSEF színművész,
- SÁFÁR MÓNIKA, a Madách Színház színművésze,
- ÚJHELYI KINGA, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze.
- SZOMOR GYÖRGY színművész, rendező.
- TÖRÖK ÁGNES, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház bábszínésze.
- BORA GÁBOR táncművész, táncpedagógus,
- VELEKEI LÁSZLÓ, a Győri Balett művészeti asszisztense.
- MÁRKUS TIBOR dzsesszzongoraművész, egyetemi adjunktus,
- ZOMBOLA PÉTER zeneszerző, művészeti koordinátor, egyetemi adjunktus.
- BALÁZS JÁNOS zongoraművész, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zongoratanára,
- HORVÁTH MÁRIA, a Magyar Rádió Énekkarának énekművésze,
- PÁL ISTVÁN népzenész, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása,
- ORDASI PÉTER karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatója,
- VÁRDAI ISTVÁN gordonkaművész.
- PÁVAI ISTVÁN népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
- BÁNYÁSZ JUDIT textilművész,
- BOTOS PÉTER üvegművész,
- GÖBÖLYÖS MÁRTA textilművész,
- HUSZ ÁGNES keramikusművész,
- JÁGER MARGIT keramikusművész.
- FOSTER COLIN szobrászművész,
- LAJTA GÁBOR festőművész,
- LUX ANTAL festő-, grafikus- és médiaművész,
- PÁL CSABA grafikus- és festőművész,
- SOMODY PÉTER festőművész, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanszékvezetője,
- SZŐCS MIKLÓS TUI szobrászművész,
- WIERDL ZSUZSANNA restaurátorművész.
- BÁRDOSI JÓZSEF, a váci Tragor Ignác Múzeum művészettörténész-muzeológusa.
- BAKONYI ISTVÁN irodalomtörténész, író, kritikus, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára,
- CS. NAGY IBOLYA irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő,
- CSONTOS JÁNOS költő, kritikus, publicista, szerkesztő,
- FENYVESI OTTÓ, az MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságának titkára,
- GÁLFALVI GYÖRGY szerkesztő, esszéíró,
- SZONDI GYÖRGY költő, műfordító, művelődéstörténész,
- ZSILLE GÁBOR költő, műfordító, publicista, szerkesztő.
- FILIPPINYI ÉVA, az MTVA Kulturális Főszerkesztősége kiemelt szerkesztője,
- KÖRMENDY ZSUZSANNA, a Magyar Nemzet rovatvezetője,
- GUNDEL TAKÁCS GÁBOR, az MTVA műsorvezető-szerkesztője.
- ELEKES BOTOND a kulturális nemzetpolitika kidolgozásáért,
- KOVÁCS GÉZA, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója,
- TURÁNYI ZSUZSANNA, a Honvéd Együttes kulturális menedzsere, produkciós titkára.
- MÁGA ZOLTÁN hegedűművész. (MTI/hirado.hu)