-
Irodalmi Jelen
Gressai Ferdinánd felolvassa verseit
Gressai Ferdinád tizenkilenc éves, és Csupasz oltalom címmel most jelent meg első kötete a Magvető kiadónál. Lapunk olvasói meghallgathatják a sok vitát kiváltott könyv szerzőjének néhány írását saját felolvasásában - Gressai Ferdinánd felolvassa verseit
-
Irodalmi Jelen
Tóth Krisztina elmondja három versét
Tóth Krisztina az Ünnepi Könyvhéten három könyvét is dedikálta. Legutóbbi verseskötetét a „Magas labda” címűt, illetve két novelláskötetét, melyeknek címe „Vonalkód” és „Hazaviszlek, jó?” Most meghallgathatják a költőnő három versét saját előadásában Hangos vers rovatunkban.
-
Irodalmi Jelen
Payer Imre elmondja három versét
Payer Imre (Budapest, 1961. április 27.) költő, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, tanár. Érettségi vizsgát a József Attila Gimnáziumban tett 1981-ben, majd felvételt nyert a Berzsenyi Dániel tanárképző főiskolára, ahol 1988-ban magyar–könyvtár szakon diplomázott.
-
Irodalmi Jelen
A pihimadarak szövetsége – felolvasás az Írószövetség könyvtárában – fotók és hangfelvétel
„A pihimadarak szövetsége” címmel tartottak a Magyar Írószövetség EX-LIBRIS Könyvtárában felolvasást 2010. március 11-én, csütörtökön 18 órakor. Az esten felolvasott lapunk szerkesztője Weiner Sennyey Tibor, továbbá Kiss Márta festő és Szarka Fedor Guidó festő, grafikus, előadóművész. Az est elején és végén Bach-darabokat játszott a Magyar Állami Operaház két csellistája Rönkös Ildikó és Karaszon Dénes. Az estről Csermák Zsuzsa készítette fotósorozatot itt megtekinthetik, továbbá magát az estet meghallgathatják. – A pihimadarak szövetsége fotók és hangfelvétel.
-
Irodalmi Jelen
Elmondja verseit Rózsássy Barbara
Rózsássy Barbara 1979-ben született Budapesten; pályája a Stádium Fiatal Írók Körében indult. 19 éves volt, amikor a – többi könyvét is gondozó – Stádium kiadásában megjelent első verseskötete (A suttogással telt szoba, 1998) Gérecz Attila-díjban részesült. 82 szonettből álló második kötete, a Barlangnyi álom (1999) itáliai ihletésű verseit foglalja magába. 2007-ben látott napvilágot az Isteni színjátékkal párbeszédet folytató harmadik könyve, a Pater noster, Dante. A Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj ideje alatt (olasz szakos egyetemi ösztöndíjasként) Padovában töltött esztendő során alkotott verseit is tartalmazza most megjelenő kötete, az Éjszakai tárlat. Bemutatója március 9-én lesz, este hatkor, a Magyar Írószövetségben. Az Irodalmi Jelennek új kötetéből olvasott fel három verset, melyeket itt meghallgathat.
-
Irodalmi Jelen
Géczi János elmondja két versét
Négy hete csak mindig estben
vagyok. Nem szedek altatót.
Esteledek e sötét testben.
A lélek feljön, megragyog. -
Irodalmi Jelen
Csoóri Sándor elmondja három versét
"Jöhet még jó is? Jöhet ezután?
Körhinta-nyarak Esztergom fölött?
Szüretek? Tücskök? Birsalma-nyitány
a komor, őszi hangverseny előtt?"
– Csoóri Sándor elmondja az Esztergomi elégia, az Énekek éneke, és az Elkártyázott köpeny című verseit. -
-
-
Böszörményi Zoltán
Böszörményi Zoltán elmondja három versét
"A vers a felszabadításról szól, önmagad szabadítod
fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.
A vers a csend, a megismerés, az eldördülő ágyúban a golyó." -
-
-
-
-
Irodalmi Jelen
Turczi István elmondja három versét Tokajban
Turczi István író, költő, műfordító, irodalomszervező és egyetemi doktor. A Parnasszus című folyóirat és Kiadó alapító főszerkesztője. A Magyar P.E.N. Club alelnöke, a Magyar Írószövetség választmányának tagja; az Írószövetség Költői szakosztályának elnöke, a World Congress of Poets UNESCO-világszervezet vezetőségi tagja, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának kuratóriumi tagja. Itt hallható versei az Erotikon című kötetéből valók.
-
Irodalmi Jelen
Nyilas Atilla elmondja három versét Tokajban
Nyilas Atilla verseiből már korábban is közöltünk lapunkban. Nyolcadik verseskötete (Szabó-Lencz Péter festményével címlapján) az előző Könyvhétre jelent meg. Íme az Álmoskönyvből, az Itemből és A látóból egy-egy költemény a szerző előadásában.
-
Irodalmi Jelen
Bodor Pál versei - Elmondja a szerző
Bodor Pál versei a szerző elmondásában és beszélgetés Bodor Pállal.
-
Irodalmi Jelen
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Harmadik rész
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Harmadik rész
-
Irodalmi Jelen
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Második rész
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Második rész
-
Irodalmi Jelen
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja
Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja