Talán nem az vagyok, aki szerette volna, hogy legyek. De a szemünk körüli ráncok ugyanazok.

nézd mit tettél  illan a méltóság egymásra utaltságunk

           Végítéletkor
          Mi mindnyájan
          FÁK leszünk.
                                  Margaret Atwood

az idő 
mézesmadzag

ha közöm van hozzá

beleragad 
a mihaszna hiány

              +
               
a türelmes Isten
idegenvezető

kalauzolja a növényeket

a hóvirágnak krizantém
illata van

fejre állított 
lyukas edényen 
kopog az eső 
a baromfiudvaron

ahány betű, annyira hiábavaló

színjátszó íriszed lassan  alábukik a lemenő nappal

zöld indák között, miért vannak ott,  ahová a vízcseppek sem esnek, 

már nyár közepén is varjak adják meg az alaphangot hangvilla károgással

ó volna az időt újra osztani  eligazodni múltban és jelenben

álmomban hózivatar voltál nem bántad hogy lesodorsz az útról nagy széllökésekkel

1.
Dolgozz a mán, de néha mondj imát!
Kezdetben volt a puszta Semmiség,
se kurzusok, se ájtatos misék
keresve sem találnak ott hibát.

A Semmit elkobozni nem lehet,
hatalmi harc se dúl vagyon körül,
nem él olyan, ki más baján örül,
a pénz nem úr a nézetek felett.

Ott még a pártokat sem ismerik,
ha szól a szád, fejed be nem verik,
a sült galamb a szádba nem repül,

nem ér dicséret, elvtelen blamázs,
az édes felmenőd se szidja más,
hatalma trónusán az Isten ül.

ősszel a lehullott árnyék a játszótér fut ugrik érkezik porzik nevet izzadok feketék a körmeim nevetek egy hatalmas gyerekkor a cél 

ujjaid nyakszirtemen
mint tereminen, először 
érintés nélkül játszanak
mikor a pillanat zongorára vált
 egy lágy hang sípol a fülemben

„...mondhatni: Isteni fémekre, kristályra elcserélt / tudat-állapot, mely a Tölgy odvába benőtt…” – Nagy Zopán verse.

a szívnek olyan alakja van, mint a csiszolatlan napkőnek, a szív bármivel meg tud telni, ha hagyják

Az ébredés öli meg az embert, nincs benne könyörület.

Két féltekéből áll agyunk, mindkettőben többféle szándék: a szerelem, a hatalomvágy

földet is raktam a borítékba páncélban őrzött keleti magyart

Mint a Commédiában a költő, végigjárom az utam:

a Vereckén átvergődött  népből itt mi maradt, lesz-e az üdvből újra hit?

négy évesen Dél-Európában játszani a hínáros tengerparton vadidegen gyerekekkel