A tengerparti látszótéren: egy törpe nő kék kötélen föl-alá mászik, közben hintázik és visszafelé (latinul) számol… Egy beképzelt, kiképzett kakadu klapanciákat kántál: „kapjuk elő, cici ki: fröccsen rá a tzatziki”… A sikátorban gubbasztva: ezüstre őszült, hínár-szakállát tekergető költő figyeli, s azonnal eldönti, hogy (32 év elteltével): az Ulyssest újra elolvassa…

Itattam, amikor apám bódultan hevert a konyhapadlón az üres üvegek között, itattam, amikor korgó gyomorral bújtam ágyba, itattam, amikor lyukas harisnyámat csúfolták az iskolában, itattam, mikor a szomszéd fiú döglött varjút dobott utánam, itattam, amikor anyám ezüstkeretes képét apám összetörte egy átdühöngött éjszakán.

Lili úgy gondolta, a sörnek simán olyan az íze, mint a negyvenhetes villamosnak, vagy mint a kiszáradt fűnek, és a legtöbb jelenlévő valszeg csak azért issza, hogy ne nézzenek rájuk furán, és hogy jó első benyomással kezdjék a szociális interakciók innen végtelennek tűnő sorozatát, nincs második első benyomás, ugye…

Egyszer járt a Kutyaszorítónak becézett kocsmában, odaköltözésük idején, még dohányoztak, vendégük volt, elfogyott a bagójuk, ez volt a legközelebbi hely, ahol vasárnap füstölnivalót lehetett vásárolni. Nem ragadta meg a látvány, néhány cigányember könyökölt a söntésnél a homályos, koszosnak tetsző helyiségben, meg az alkesz hírében álló egyetemi tanár, közismert reformkommunista, egy időben országgyűlési képviselő.

Járta az üzleteket. A mindentudó telefont is kézbe vette. Hadd lám, mit írnak az okostojások a gyászról. Annak külső jeleiről. Mert nemcsak lélekben gyászol az ember. És nem akárhogy. Legyen annak rangja, színvonala. A gyászt is tanulni kell.

A fiatalok nagy része elköltözött. Lassan, ahogy telt az idő, mentek az idősebbek is. Mi, a férjemmel, maradtunk. Műveljük a kertet, tyúkokat tartunk, és télen, a hosszú estéken a kandalló előtt a régi dolgokról beszélgetünk. A temetőn látszik talán a leginkább, hogy lakosságcsere történt. Soha nem volt ennyi elhanyagolt sír. Mindenszentekkor sincs, aki kivilágítsa. Néhány asszony hazajön, de egyre kevesebben, és a halmokat ellepi a gaz.

A buszmegálló tábláját benőtte – s megette egy óriási platán… Eltévedés! Futás a szertartás moraja felé… Reggel a temetőben, feszülten ráz a testre-dermedt verejték: rááz a hideg, mint az állat, hőgutális elme-zárlat…

Ahogy jöttek a melegek, megjöttek a vályogvetők, százával hozták a formákat és tucatszám a gyerekeiket, jól mondta a Szalai kőműves, hogy pénzt adjanak nekik, ellátást semmiképp. A kész téglákat ötvenesével rakták össze, alulra, felülre égetett téglát tettek, hogy ne érje víz. Ők mondták, hogy: „A vályogháznak két ellensége van a víz, meg ha cigány költözik oda, mert az sosem nézi, hogy lyukas-e a tető!”

Forró csókok, pacsik, igen beszédesek. Mindenki sejtette, egy húron pendülünk. Én Fischer Annie, Berci Jimi Hendrix akart mindenáron lenni. Később, a felvételi, nem hozott izgalmat, már az anyánk méhben is csápoltunk, pengettünk. A huszadik szülinapomra biedermeiert kaptam, írtam egy szonátát. És te, kérdezte a szemem, mikor viszonozod? Ha akarod, máris, és magadhoz rántottál.

A konyhakocsik környékén augusztus elején nem honolt békesség. Tiszti ellenőrzést vártak. Jöttek is a dandárparancsnokságról, József és Frigyes főherceg. Kis János ekkor látta őket a legközelebbről. Megvizsgálták a kisikált edényeket, lemosott, kisúrolt kocsikat, és persze a lovakat, azokat valódi szakértő szemmel. Közben bólogatva dicsérték az ezredet. Ezek a vitéz magyarok, akikről őfelsége is szívesen hall. Nem sok húszéves akadt a népfelkelő konyhai személyzet soraiban, csak az néhány a harmadik zászlóaljból, eltűnve hadtápos katonák százai között. József főherceg végigmérte Kis Jánost. Bólintott. A bólintás volt a szokása.

Reggel már nyugtalan voltam, hogy nem értél vissza. Üzenetet sem hagytál. Szóltam a portásnak, azonnal hívjon fel, ha megjelensz. Tudni akartam, hogy megvagy épen és egészségesen.

Az Alpha Ursae Maioris 124 fényévnyire található a Földtől. Ez megnyugtatta. Nem olyan nagy távolság, hiszen a legközelebbi nagygalaxis, az Androméda 2,5 millió fényév. Az már sok.

Fél-álomban: két halott barátom él nálunk – motyogva meséli a leíró. Az egyik láthatatlan, a másik: szalamandrás alsógatyában járkál fel-alá, miközben kávézik. Három napja érkezett, azóta így cselekszik, érezhető, hogy valamiben nagyon bent ragadt… Szintén halott kutyám, Mimi, tegnapi sörhabot nyalogat egy padlón maradt pohárból…

Kórterem. Csend, csak a műszer jelzi ütemes kattogással a szívdobbanást. Rákban haldokló nő a családja körében. A csukott ajtón kopognak. Anélkül, hogy bárki megszólalna a bent lévők közül, benyitnak.

Szeretetteli gondoskodással és törődéssel mégis elérhető, hogy szakácsunknak hosszú élet jusson osztályrészül. Többféleképpen is kényeztethetjük. Vegyük rá, hogy helyezze magát kényelembe, és olvassunk fel neki néhány Jamie Oliver-receptet. Ezeken rendszerint könnyesre kacagja magát.

Miklós szerint a szerelem szenvedés, és hogy elkerüljük a szenvedést, nem szabad szeretnünk. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Bori biztos benne, hogy a férfi lopta ezt a mondatot, valószínűleg éppen Woody Allentől, de most nem törődik ezzel, mert megkönnyebbül attól, hogy a férfi nem étterembe viszi őt.

Előttük gyümölcstál, kitettem magamért. Van benne a vilmoskörtéből – ilyenkor, szeptemberben termi a fa az utolsókat –, akkora fürt szőlők, amekkorát utoljára Józsué és Káleb láttak az Ígéret Földjén, alma, saját sárgabarackom aszalva. Málnalekvár, friss kenyérrel, vajjal. Levendulaszörp. Az is a kertből. Karadzsics konyakkal köszöntötte az őt elfogókat, Zrínyi száz aranyat osztott kétfelé és tett a dolmányába, mielőtt elhagyta a várat. Persze azt is akarom, hogy érezze a bírónő, jó üzletet köt. És, ha megkóstolja a körtét, talán nem fogja a fát kivágni.

Indiában módfelett kellemetlen szegénynek vagy nőnek születni, a kettő együtt pedig nem titkolt sorscsapás a családjaik, és így önmaguk, a nők számára is. Valahogy úgy van ez, hogy a lány házasságába kötelező jelleggel vitt hozománya viszi a családja vagyonát, ha meg a férj családja elégedetlen a hozománnyal, a nő sok jóra nem számíthat közöttük. Szegény családok nem jó befektetéssel kecsegtető kislányai rettenetes hátrányban. Elhanyagolás, súlyos mellőzöttség várhat rájuk. Állítólag nem ritka, hogy a saját, nélkülöző családja vagy közeli ismerős adja el a serdülő lányt, otthonától távoli helyre, feleségnek vagy külföldinek használatra. A fiú az érték. Gyakori a lányhalál.

A nagynéném pont a hatvanötödik születésnapján, augusztus huszadikán halt meg. Alig ismertem. Még a születésem előtt összeveszett a családdal, és anyámon kívül senki sem tartotta vele a kapcsolatot.

Felhő-sakál-polip-fóka-sárkány, tatu-felhők mint érdes-pikkelyes hegyvonulatok, domborzati ős-idomok… Alhők, belcsínyek, belhők: fülledt-hártyásan, metamorf tűnődésekben… A tengerparton, kitekert pózban kamaszlány fekszik (felül halháló-melltartó, alul pihés meztelenség). Mozdulatlan. Lezuhant, elájult, meghalt? Amint a kamera ráközelít, már alig látszik, egy árnyék-raj azonnal elfedi: testét 17–20 sirály csípi, tépkedi…