• Irodalmi Jelen

    Az olvasó ember mindenevő

    Vörösmarty Mihály alkotta meg a költői nyelvet, amelyet Petőfinek és Aranynak csak folytatnia kellett; az irodalmi életet megosztó szekértáborharc rettenetesen szomorú, és sosem lesz vége; eclogák, amelyekben jól megfér egymás mellett a tőgy és a life – Lövétei Lázár László volt az E-MIL Álljunk meg egy szóra című rendezvényének legutóbbi vendége.

  • Irodalmi Jelen

    Lengyel lélek Némethonban

    Drezdai városképek peregtek a vetítőn Peter Gehrisch budapesti költői estjén az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, de a költő szülővárosa versben és a kötetlen beszélgetés során is megelevenedett. A vendéggel Csisztay Gizella beszélgetett lengyelül, verseit magyarul a fordító, Mandics György szólaltatta meg.

  • Irodalmi Jelen

    A kolozsvári mesélő – 100 éve született Méhes György

    Munkássága a polgári irodalom szerves része, hidat képezett Kolozsvár és Budapest között – hangsúlyozták az előadók Méhes György születésének századik évfordulóján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett ünnepségen. Nagy Levente, az író unokája bejelentette a Méhes György Alapítvány létrejöttét, amely az írói hagyaték ápolását és a fiatal szerzők támogatását hivatott elősegíteni 100 millió forintos hozzájárulással.

  • Irodalmi Jelen

    Szabadság, humor és szakralitás – Nyolcvanéves lenne Orbán Ottó

    Egyedi, besorolhatatlan, de generációkon át ható költészet az övé – többek között ebben is egyetértettek az Orbán Ottó-emlékest közreműködői a PIM, a DIA és a Magvető Kiadó közös rendezvényén, melyen a költő születésének 80. évfordulójára emlékeztek.

  • Irodalmi Jelen

    Az Öregek könyvétől a Földi istenekig

    Hogyan dolgozott Szilágyi Domokos az Öregek könyve című költeményén, amelyről újonnan előkerült irodalmi kordokumentumok mesélnek, milyen jelentős drámákat hagyott az utókorra Méhes György – ennek jártunk utána a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét 3. és 4. napján.

  • Irodalmi Jelen

    Spiró és a negatív szabadság

    Könnyen összevész bárkivel, gyakran emlegeti magával kapcsolatban a tehetségtelenséget, a színház világában kint is van és bent is, semmiféle esztétikai irányzathoz nem köti magát – mégis az egyik legsikeresebb kortárs írónk. Az „Előhívás estjén” Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs ezúttal Jámbor Judit Amíg játszol – Beszélgetés Spiró Györggyel című könyvét elemezték a Nyitott Műhelyben.

  • Irodalmi Jelen

    Lírakötetek az irodalmi kordivattal szembe

    Hogyan orgonál a Szabók bástyája, miként lehetett a diktatúra idején kijátszani a cenzúrát, versek összjátéka egy válogatáskötetben – a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét második napján Király László legújabb verseskötetével, a Bethlen bástya dallamával és Fekete Vince Vak visszhang című könyvével ismerkedtünk.

  • Varga Melinda

    Kitömött barbár, lírai slam és Méhes-emlékest

    Hogyan lett sikerkönyv Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéből, Méhes György és a történetmesélés fontossága, hogy találja meg helyét Dante a slam poetryben – képes beszámolónk a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napjáról.

  • Irodalmi Jelen

    A szeretet életszükséglet

    Lázár Ervin olyan bebarangolható világot teremtett, amelybe mindenki bebocsátást nyer. Bár Dömdödöm és a pomogácsok „atyja” nem írta meg a nagy regényt, életműve mégis halhatatlan, ahogy ő maga is. Az író idén lenne 80 éves, emlékét a Petőfi Irodalmi Múzeumban elevenítették fel. – Sárkány Tímea tudósítása.

  • Irodalmi Jelen

    Ötvenhattól Japánig

    Vágvölgyi B. András nem szereti a skatulyába zárást, annál inkább az utazást, hosszabb ideig élt ideig Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában, Ausztriában, de mindig visszatért Magyarországra, mert szépirodalmi műveiben fontos a beszélt nyelv korfestő szerepe – az Álljunk meg egy szóra-estek legutóbbi rendezvényén jártunk.

  • Irodalmi Jelen

    A megújuló verskikötő

    Harmadik korszakába lépett a népszerű költészeti tehetséggondozó műhely, a dokk.hu. Az új főszerkesztő részvételével csak úgy repkedtek az ötletek a portál megújításával kapcsolatban, az „email-magánklinikától” a költői sarokszobáig. A pergő felolvasások mellett végül egy eredeti török dal is felcsendült.

  • Irodalmi Jelen

    „Olyan könyvet akartam írni, amiben lőnek”

    Erdélyi betyárok, cigánygettó, bandavezérek és gonosz üldözőik: Románia 1945 és 1989 közötti időszakába kalauzol bennünket Szabó Róbert Csaba új, Alakváltók című regénye, amelyet Budapesten, az Írók Boltjában mutattak be. – Szarka Károly tudósítása.

  • Irodalmi Jelen

    Egy balkáni slemil

    Végel László legújabb regényét, a Balkáni szépséget cincálta szét az ÉS Kvartett. A kritikai beszélgetéssorozat résztvevői egyébként élvezettel olvasták a könyvet. Legalábbis többnyire. – Szarka Károly tudósítása.

  • Irodalmi Jelen

    Kortárs román lírikusok a Bretteren

    A kortárs román líra és a magyar slam poetry hasonlóságai, gazdag nyelvi eszköztár, tömör, precíz költői képek, hangulatok, áramlások, dallamok, amelyeket a műfordítás nehezen vagy csak részben tud visszaadni – Ştefan Baghiu és Ovio Olaru Bretter Körén jártunk.

  • Irodalmi Jelen

    „Magyarország nem ismeri Erdélyt”

    Erdélyi szerzők könyvei is helyet kaptak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, egyebek mellett Bágyoni Szabó István Erdélyi hármasoltár című regénytrilógiáját, illetve Pomogáts Béla Történelmi látleletek című tanulmánykötetét mutatták be.

  • Irodalmi Jelen

    A nyomdafesték illata továbbra is vonzó – Rekordszámú érdeklődő a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

    A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon több mint 400 program, valamint 200 új kötet, 600 szerző, tudós és művész várta az érdeklődőket a Millenáris parkban, és rekordot döntött a látogatók száma is: több mint 60 ezren voltak kíváncsiak idén a rendezvényre. – Réthy Emese tudósítása.

  • Irodalmi Jelen

    Mini-Woodstock a Kincses Városban – Varga Melinda képriportja

    Jazzmuzsika Kolozsvár belvárosában, zsizsegő, színes tömeg, utcai performanszok, művészet, amely a lakótelepek szürkeségébe is színt lop, virágkiállítás, társasjátákok, pantomimesek, mókás bohóclányok, akik gyerekekkel táncolnak, egzaltált művészek és laza művészetkedvelők, babzsákokon olvasó, ölelkező fiatalok, kutyák gazdijuk ölében – Kolozsvár a Jazz in the Street fesztivál alatt a hétvégén mini-Woodstockká változott.

  • Irodalmi Jelen

    90 éves II. Erzsébet – Szőcs Tekla képriportja

    Tízezrek ünnepelték csütörtökön a London nyugati határában fekvő Windsor utcáin II. Erzsébet királynő 90. születésnapját.

  • Irodalmi Jelen

    Jégkorszak Székelyföldön

    Cudar tél lepte meg nemrég Székelyföldet: először Marosvásárhelyt, majd Székelyudvarhelyt, aztán Sepsiszentgyörgyöt, végül Kézdivásárhelyt borította örök hó és farkasordító hideg – szerencsére csak metaforikus értelemben, Térey János A Legkisebb Jégkorszak című, legújabb verses regénye révén.

  • Irodalmi Jelen

    Tűzliliomot ültetni a lét szívébe

    Juhász Ferenc-emléknappal ünnepelte a Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar költészet napját, József Attila születésnapját, ahol a rendhagyó irodalomóra, a képzőművészeti, irodalmi és zenés programok is helyet kaptak.