A szemlélő meggyőzi magát: nem kell folyvást úton lennie. Ez a mesét élvező gyerek, a mítoszt megélő felnőtt helyzete. Már távolabb az érintéstől, még közel az élményhez. (M.E.)

  Megérkezett az új tavasz, vidáman
  köszönti őt az ujjongó madárdal
  (Vivaldi)

  A sárga dombra / pufók csecsemővel
  karján, kaptat / pufók madonna
  (Szilágyi Domokos)

  Ködben a torony
  megnyirkul a harangszó
  mire ideér
  (Kányádi Sándor)

  Csendből-bogozott erdő
  szikrázik a tél anyagában.
  (Juhász Ferenc)

A feltámadott geometriából
kitört a tér, mint egy örömkiáltás.
Lehet, hogy eddig ez a síkbazárt váz,
ez volt az ember képe önmagáról?

A művész nem bolyong és nem tájékozódik, legalább is Mészáros István nem. A művész formál. Külső térből belső teret, a külvilág fölsejlő rendszereiből érzéki mintázatot teremt. Hogy a késztetés egy-egy mű esetében honnan érkezik? - az ész ennek is a nyomába szeretne eredni, de rendre kudarcot vall. Mégsem csalódik. Mert az ész kudarcáért cserébe az érzéki tapasztalás élményét kapja meg. (m-i)

Mikor lesz érdekessé számunkra egy kép? Mikor történik meg az, hogy nem tudjuk levenni róla a szemünket, vonz minket, befelé, önmaga rejtekébe? Goya Szaturnusz című képe már egy ideje kis képeslap méretben függ a műtermem falán; de mintha csak egy ideje vettem volna észre igazán. Hogy a borzalmakon túl - s Goya egyéb képeinél, sorozatainál is – képesek legyünk más szemmel nézni, ez nem mindig, s nem mindenkinek magától érthetődő.

Érintések - ezen a címen indít ma esszésorozatot egy fiatal festőművész, Ujfalusi Éva. Itt, a SzóKép rovatban, ahol is ez a dolgunk: minden alkalmas eszközzel mind közelebb hozni a szavak művészetét a képekéhez. A már - óvatosan és esendőn - kipróbált módusokat (képvers, verskép, képregény, illusztráció) a konkrét művekre reflektáló, de a szemlélő belső tájaira is rávetülő kisesszé műfajával egészítjük ki. Olyan művészt kértem fel erre a feladatra, akiről tudom: egy lényegűként éli meg a formázást és a gondolkodást, a szemlélődést és a cselekvést. Az alkotást és a befogadást. A matériát és a szellemet. Lovas Ilona képeit érinti először.

Újfalusi Éva művészportréját itt szemlélhetik meg olvasóink. (Mányoki Endre)

Nem lehetett egyszerű a huszadik század legvadabb időszakában élni; felnőni egy világháborúban és elszakadni Trianonban, átélni még egy világégést, majd egy forradalmat s annak hosszú bukását feloldás nélkül; s mindeközben azt hirdetni szóval és ecsettel, hogy Isten és az általa teremtett ember jó. Pedig Szúdy Nándornak ez a sors jutott, református lelkészként és festőként állt helyt a fejre fordult világban, s ha a fájdalmat ecsettel vászonba zárta is, minden egyes vonással az élni akarás és a tisztaság megőrzése sugárzik felénk képeiből.

"egy festészeti kiállításról lesz szó, szétmorzsolt írás szerint, a hang és fegyelme közötti úgynevezett távolság nélkül. antifunkcionalitás ez, a halálláttamozás ellenmérgéből eredő lázadó váteszsóvárgás, és, az árnyalás is élesben megjelenve így, a felmagasztosítás fohásza, amit a festő, e cadavre psychique követel ki a régi ragaszkodásokból." – Spuller Ferenc közlése és hanno képei az IJ Galériában