Lássam, hol tart a szellemi tőzsde

  Ki lehetne sakkozni, hogy melyik lapokat lenne érdemes megerősíteni, melyikeknek adni lehetőséget arra, hogy fölpörögjenek. De a szellem érdekesen működik. Nem biztos, hogy a kanonizált lapokban jelenik meg az új gondolat, az új hang. A Megváltót is jó családban várták megszületni, ehelyett Júda legkisebb törzsében jött világra, zabigyereknek. Be is durrantak a farizeusok.

Lássam,

hol tart a szellemi tőzsde

Pécsi Györgyi 1958. július 23-án született Zalaszentgróton. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola magyar–könyvtár szakán végzett 1980-ban. 1980 és 1984 között tanár, majd könyvtáros. 1990-től a Széphalom Könyvműhely szerkesztője, 1993–96-ban vezetője. 1996-tól szabadfoglalkozású, 1998-tól az Új Könyvpiac (ujkonyvpiac) felelős szerkesztője. Főleg a határon túli kortárs magyar irodalommal, költészettel foglalkozik. 1984-től jelennek meg kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Alföld, Életünk, Hitel, Kortárs, Literatúra, Tiszatáj stb.). Kötetei: Olvasópróbák. (Tanulmányok.) Miskolc, 1994, Felsőmagyarország Kiadó. Tőzsér Árpád. (Monográfia.) Pozsony, 1995, Kalligram Kiadó. (Tegnap és Ma sorozat.) Kányádi Sándor. 2003. Kalligram Kiadó

   - Irodalomtörténész vagy. És üzletasszony, ha jó ez a kifejezés. Úgy képzelem, ülsz a belvárosi lakás ikszedik emeltén a könyvhegyek között, figyelsz, mint a pók, és a hálók szövevénye lefedi a teljes történelmi Magyarországot, mindent tudsz, mindenről értesülsz, a szerteágazó hálószövevény mindenről közvetít, ami aktuálisan fontos a kortárs magyar irodalomban határokon innen és túl. Választott szakmád is, választott munkád is erre kötelez. Hasonlít a portré az önképedhez?

   - Messziről igen, közelről kicsit más. Sajnos nem vagyok üzletasszony – az üzlethez semmi érzékem nincsen, ha volna, valószínűleg nem városperemi panelben laknék. Irodalomtörténész – az sem vagyok, bár vannak erre utaló jelek. Érdeklődő olvasó vagyok, majdnem minden érdekel, ami megjelenik a könyvpiacon. Szépirodalom, bölcselet, ismeretterjesztés, művészet, gyerekkönyv – és még a bulvárirodalom is, bár azt nemigen olvasom. Csak könyveket olvasok, könyvet rengeteget, meg folyóiratokat, tizet-tizenötöt – minden más téren (pl. politikai események, botrányok stb.) pletykákra hagyatkozom (na jó, néha belenézek a tv-paprikába, meg a szappanoperákba, hogy ellenőrizzem, hol tart a nagyságos magyar nemzet kulturálódási színvonala).
   Ezen kívül, és legelőször is, azaz mindenek előtt, még az olvasás előtt is: kvaterkázni szeretek a legjobban. Hál’ isten sok kiváló irodalmárral (író, kritikus, szerkesztő, tanár) van személyes jó kapcsolatom, határokon innen és túl, ők tudnak mindenről, én csak bekaszálom a híreket. Már nem a pletykákat (azokat is), hanem hogy milyen könyv jelenik meg, mi várható, mik az első reflexiók stb. Sok kiváló minőség-érzékeny szerkesztő dolgozik a magyar könyvszakmában, sokukat van szerencsém ismerni, többükkel baráti a viszonyom. Hagyatkozhatok rájuk – abszolút pontosan jelzik, hogy melyik könyvre, szerzőre érdemes figyelni. Sokkal biztosabb ’barométereim’, mintha a nagy médiumokon vagy a jelentős közvéleményformáló, vagy kánonformáló médiumokon csüggnék – azok arra jók, hogy lássam, hol tart pillanatnyilag a szellemi tőzsde.

   - És? És mi a legfontosabb ma a konkrét irodalomban? Van valami robbanó elegy, ami mellett nem lehet elmenni? Úgy értem, egy regény, egy világraszóló esszé, netán az országot a recesszión átsegítő szonettkoszorú...

   - Van, persze, vagyis volna. Ágh István Fénylő Parnasszus c. esszékötete az utóbbi jó sok év legjobb írói esszékönyve szerintem. Három óriásesszé Balassiról, Csokonairól, Adyról – csak irodalom, csak a költészet, a szellem születése, formálódása, semmi politika. Komoly, méltóságteljes, és roppant izgalmas. Alig valaki fogja elolvasni. Egy tárcakötetet is mondanék: Fekete Vince Udvarház c. könyve, most jelent meg. Ha mondjuk egy ufó vagy ilyesféle tudni akarná, milyen volt az élet úgy mindenestül az ezredfordulón Székelyföldön, akkor abból megismerhetné. Kicsit Krúdyra, Hamvasra emlékeztet a látása, de szuverén. Klasszikus európai reflexek + eleven nyüzsgő élet, sok humorral, ez így együtt Fekete Vince. Az ő könyvét se fogják sokan elolvasni – legalábbis Erdélyen kívül. Két költőt mondok még: Szálinger Balázs és Iancu Laura. Iancu Laura valahol Pilinszky meg Hervay Gizella között, a legjobb versei abszolút költőnek mutatják. Szálinger Balázs – teljesen újragondolt hagyomány, nagy koncepció, és jókora civil kurázsi; meg persze költői tálentum, de ez alapértelmezett. Ezek a könyvek– nem a közérdeklődés, hanem a szakmai – érdeklődés perifériáján vannak, ilyenformán tehát, beszűkült befogadókként, abszolút provinciálisak vagyunk. Úgy általában.

   - Kifejezetten aggasztó titkos füstjelzések érkeznek mindenfelől. Úgy tűnik, a királyi udvar döntött, elege van a gazdasági értéket nem termelő élősködőkből, a kultúra tartsa el magát, a piac tartsa el a kultúrát. Talán rosszindulat, talán az ellenzék farkasa bedugta lábát az ajtó alatt. Te mit tudsz?

   - Molnár Tamás filozófus könyveit érdemes olvasni, pontosan diagnosztizál. Azt írja, az európai kultúrát fölváltja az atlanti kultúra – atlanti: nem teljesen amerikanizáció, de az amerikai kultúrafogalom meg -gyakorlat primátusával létrejövő új formáció. Ez a hagyományos európai kultúrát úgy váltja le, hogy egyszerűen mellőzi, és az szépen gettóba/rezervátumba szorul. Tehát ha ultraliberális szempontból nézem, nagyon progresszív folyamatot jeleznek a füstök, ha hagyományos európai szemmel, akkor katasztrófát előidéző bugrisságot mondok.

   - A nyolcvanas években elképzelhetetlennek látszott, mára valóság, beomolni látszik a százéves magyar folyóiratrendszer, az úgynevezett folyóirat-kultúra. A támogatások megvonásával, "átrendezésével" a bombát az a kulturális kormányzat helyezte el az alagsorban, amelyik finanszírozta a százéves Nyugat ünneplését. Hol itt a logika? Hány folyóirat tarthatná össze aktív szerzőgárdáját, maradhatna meg irodalmi műhelyként a milliókból, amit a királyi egyes kapott a végeérhetetlen, és meglehetősen alacsonyan szálló Nyugatünneplésre. Dédunokáink mit ünnepelnek száz év múlva?

   - Tényleg sok a folyóirat, és tényleg nem korszerű a folyóiratstruktúránk.
Szerintem egyetlen egy lap elég lenne, ez lenne az Új Könyvpiac. Javaslom tehát: adják ide nekem az összes pénzt és én a haverjaimmal vígan elköltöm és még jó lapot is csinálunk. Viccesen írom, de ez a válaszom azoknak, akik azon spekulálnak (és tesznek is érte), hogy vajon melyik irodalmi lapot kellene megszüntetni, fölszámolásra kényszeríteni.
   A folyóiratsturktúra nem jó – de csak úgy volna szabad hozzányúlni, hogy fokozatosan kiépül és megerősödik az a struktúra, amelyik korszerű stb. Ezt nem látom, csak a fölszámolási kedvet, meg a maradék pénzért a darwinista harcot. És eközben a ténylegesen műhelyként működő lapok is csak vegetálni képesek, mert a támogatás épp csak a gyártási minimumra elegendő. Holott kulturális téren is paradigmaváltás van, őrült sebességre, nyitottságra, mozgékonyságra kellene kapcsolni. Ehelyett belterjesség és provincializmus.
   Ki lehetne sakkozni, hogy melyik lapokat lenne érdemes megerősíteni, melyikeknek adni lehetőséget arra, hogy fölpörögjenek. De a szellem érdekesen működik. Nem biztos, hogy a kanonizált lapokban jelenik meg az új gondolat, az új hang. A Megváltót is jó családban várták megszületni, ehelyett Júda legkisebb törzsében jött világra, zabigyereknek. Be is durrantak a farizeusok.