Irodalmi Jelen

Ami a cégér mögött rejtőzik (Nádas Péter)

2009. szeptember. 19. - 19:26

A második részlet felolvasását diszkrét befejezés, hirtelenjében vásárolt és régóta könyvespolcon tartogatott Párhuzamos történetek, Emlékiratok könyve, fényképösszeállítások szerény mosollyal és mindenkihez egy-egy jó szóval kísért dedikációja követte. Kezemben a Saját halál c. szétrongyolt, szamárfüles kötettel, fejemben a paradoxonnal tértem haza, azaz klisével zárva jóleső érzés, ha néha mégis az történik, aminek történnie kell és nem az, amit egy konvenció vagy státusz beharangoz.

Ami a cégér mögött rejtőzik

Beszámoló a Berlini Nemzetközi Irodalomfesztivál keretén belül zajlott Nádas Péter-találkozóról (felolvasás A Biblia c. kisregényéből)
2009. szept.14.- Collegium Hungaricum, Berlin

Előbb-utóbb mindenki a sajátjához tér vissza- fordult meg tegnap reggel fejemben a gondolat, mikor fénymásolás közben libanoni és arab munkatársaim beszélgetését füleltem. Raja Alem szaúd-arábiai és Yussef Bazzi libanoni szerzőkről folyt a vita és persze a nagy nemzetközi irodalmi fesztiválról, mely a napokban egy hatalmas vesszőt sárga alapon megjelenítő plakáttal zsongta és zsongja be a hetet. Nos, ha valami Berlinben úgy dönt, hogy történni fog, akkor nagyon történik, mégpedig mindenhol: az utcán, a kultúrintézetekben, a folyóiratokban és napilapokban, nemkevésbé a fejekben. A beszélgetésbe lassan mindenki bekapcsolódott, hirtelen mindenkinek akadt valami beszámolnivalója az azelőtti estén, délután vagy egész napon lezajlott irodalommal kapcsolatos élményéről.

Úgy tűnt mindenki a magáéhoz húzott elsősorban. A Nádas Péter nevével fémjelzett hétfő esti felolvasással magam sem voltam másként, bár elsődleges indíttatásom, bevallom töredelmesen nem a szöveg, sokkal inkább a cégér volt. Nem mintha korábban nem láttam volna, vagy nem lenne már általa aláírt és dedikált könyvem, csakhát mégis, ha Nádas vagy Esterházy színen van, legyen az Marosvásárhelyen, Berlinben vagy Budapesten az irodalmár magyar becsület, és nemcsak az a fajta, mintegy egyből megkívánja a jelenlétet.

A résztvevőket szemlélve, úgy tűnt előítéletem korántsem annyira hamis, mint amennyire azt feltételeztem. Míg a múlt heti 30 nyelvre lefordított Dragomán-könyv felolvasására megkésve, fáradt arccal éppen csak hogy beesett a 25 érdeklődő, addig a hétfő esti Nádas- rendezvényen kifényezett, testileg és lelkileg szalonképesre csiszolt majdnem 60 főt számláló publikummal találtam szembe magam. A „minek köszönhető ez a jelenség?” – kérdésre több érveléssel megtömött válasz is adható, a legnyilvánvalóbbat azonban az esemény váratlanul söpörte le. Azt mondhatnánk persze, hogy hát a személy, mert hát Nádas mégis Nádas, meg a Collegium Hungaricum a központ, és az irodalom, meg a magyarság, meg a posztmodernség, egyszóval szóljon, amiről szólni akar, de mese nincs, ott kell lenni! És akkor megtörtént a nemvárt csoda: merthogy nem a magyarságról, nem Nádasról, mint hatalmas irodalmi cégtábláról, nem is a nagy magyar posztmodern irodalomról volt szó, hanem végre a rendezvény az lett, aminek meg volt hirdetve: felolvasás és beszélgetés a szövegről.

A néhány fontosabb életrajziadat után Lothar Müller német kritikus rögtön a szövegre terelte a szót és a szerző látható örömmel fogott neki A Biblia című kisregényéből felolvasni. Utána magyarázat a provokatív címmel kapcsolatban, és mire feleszméltem volna, már a szöveget feszítő erőkről, konfliktushelyzetekről, oldhatatlan és továbbgondolható gócpontjairól volt szó. Az elbeszélő „én” hirtelen fontosabb volt, mint a valós családi kontextus, Isten mintegy mindkét dimenzióban problémás esetnek bizonyult, a gyerekek pedig éppoly kegyetlennek, mint a felnőttek. Patetizmust félretéve a színpadon léthatóvá vált, hogy nemcsak Nádas maga, mint szerző van benne, a szövegben, hanem a szöveg is feszít rajta, még közönség előtt is. Ruth Futaky, a szöveg német nyelvű fordítója sem maradt ki a beszélgetésből: az elmondottak alapján és a terjedelmet ítélve legfőbb erénye a tömörség és a magyar változat formáihoz való igazodás. Est végére az az érzésem támadt: ha már a fordítóról is ilyen komolyan esik szó, sőt a munkájával kapcsolatos nehézségek is terítékre kerülnek, akkor visszafordíthatatlanul elindultunk a Változás útján: valóban új és jobb idők jönnek.

A második részlet felolvasását diszkrét befejezés, hirtelenjében vásárolt és régóta könyvespolcon tartogatott Párhuzamos történetek, Emlékiratok könyve, fényképösszeállítások szerény mosollyal és mindenkihez egy- egy jó szóval kísért dedikációja követte. Kezemben a Saját halál c. szétrongyolt, szamárfüles kötettel, fejemben a paradoxonnal tértem haza, azaz klisével zárva jóleső érzés, ha néha mégis az történik, aminek történnie kell és nem az, amit egy konvenció vagy státusz beharangoz.