Visszatekintve a nyomorúságában, pénztelenségében hosszú, felemelkedést csak kormányszólamokban hozó évre (HIÁNYCÉL): láthatóvá válik, vastagon, két teli seggel ülünk a feketegazdaságban. Minden lábbal és minden kézzel. Nem kellene persze ennyire masszívan, ha csak a fej volna benne, s a fej ismerné a törvény adta lehetőségeket, zugutakat, kiskapukat, hegyi ösvényeket, de bizonyos fejek nem alkalmosak, hogy nagyban lopjanak, másképpen üzemelnek, másra vannak képezve.
 

Fekete ország, fekete fenyő

Szomorú reggel. Újra kiderült, nem vagyok feltétlen hazafi, aki minden esetben, minden helyzetben, a legnehezebb pillanatokban is szeretett országa, hőn szeretett kormánya gazdasági felemelkedését tartja szem előtt. Ez szegénységi bizonyítványnak számít a hosszú (nyolc évesre nyúlt, vérengzéssel és műfelháborodásokkal teli) Függetlenségi Háború, a Nagy Igazi Rendszerváltás éve előtt egy tüsszentésnyire. 
   Feketén vásároltam a karácsonyi fenyőt.
   Nem előre megfontoltan, ez tán javamra írható. Megáll az erkély alatt a parkolóról lelógva egy szakadt Nisa, dobozrésze levágva, a platón szürke hálókban pofás kis fenyők, mint ahogy ősszel hagyma, krumpli, alma, én pedig baktatok lenek. Nehogy, ha két percet gondolkodom az erkölcs, a gazdagság, a szegényedés, a gyerektartás és a kapitalizmus szocialista építése közti furcsa párhuzamon, érkeztemre valamelyik lakótárs elorozza a legszebb fát (megjegyzem, nem látható, melyik szebb, melyik csámpa).
 
   December van, kötelező figyelni a kiadásokra. Januvárban kényszer, mert januvárban módod sincs nem figyelni, de decemberben jobb, ha minden reggel eszedbe jut: Vigyázz, hol még az ünnep vége!
   Visszatekintve a nyomorúságában, pénztelenségében hosszú, felemelkedést csak kormányszólamokban hozó évre (HIÁNYCÉL): láthatóvá válik, vastagon, két teli seggel ülünk a feketegazdaságban. Minden lábbal és minden kézzel. Nem kellene persze ennyire masszívan, ha csak a fej volna benne, s a fej ismerné a törvény adta lehetőségeket, zugutakat, kiskapukat, hegyi ösvényeket, de bizonyos fejek nem alkalmatosak, hogy nagyban lopjanak, másképpen üzemelnek, másra vannak képezve.
   Tehát.
   Dohány a körforgalom kispiacáról, sonka, kolbász, disznósajt titokölésből (majd adna a hérosszá vált Nagy Imre elvtárs a hentesnek és inasainak, ha miközben söpri a padlást, rábukkan a mini vágóhídra), cipő csempésztől, ing bejelentetlen varrónőtől, savanyúság Vecsésről.
   Azután: adómentes diósjenei pálinka, tapéta, tégla, mindez fű alól, csapcsere számla nélkül, mosogató-dugulás számla nélkül, és a többi és a többi. Utolérhetőt nem vallok. Csak tagadhatót, azt mi is tudunk, mint ma reggel (dec. 21. hétfő hajnal) egy pártember, aki azt nyilatkozta, pártjának - a végkielégítések százmillióiból - egy fillér nem sok, annyit nem követelt. Az alázatos kérdésre, hogyan került pártbankár az ügybe, azt válaszolta, azt tőle köll megérdeklődenie a riporter úrnak.
   Szóval: fekete ország. Mikszáthi cím. Mikszáthi Fekete ország. Ez van. Hiába néznek ki a képernyőről az adóemberek a maguk bús-becsületes (cserélődő és nem cserélődő) fizimiskájukkal: Mink szóltunk, eltársak, hogy viselkedjenek rendesen, eltársak. Majd meglássák, mi lesz itten, eltársak, ha nem hallgatnak a jó szóra, eltársak! 
   Csak feketézek. Feketézek, ha mód van rá.
   Ha nincs más mód, sajnálom, de borzasztóan. Hülyének tartom magam.
   *
   Mire leérek, előttem egy mamika a szomszéd lépcsőházból. Mellette a frissen fizetett fenyő. Kérdi, kérhet-e számlát. Hozzáfűzi, minden számlát beküld az egymilliós akcióra.
   Kérhet, de nem kap, mert nem hoztam a tömböt, mondja az árus.
   Én nem kérek. Hónom alatt a fenyő, a jövendőbeli karácsonyfa, aki zöld, és aki a reményt hozza a szürke ég alá.

Onagy Zoltán