Gömöri György három verse - Nyáreste Sirmionéban, Inkább birkózás, Egy Chagall-kép leírása
"A lány, lila zászlóként fenn lebeg
és talán csak arra gondol, ami a kép
hátterében áll, a halvány-rózsaszín
templomra, ahol majd a pap
(vagy rabbi – ez a kép szempontjából egyremegy)
ezzel a fiúval összeadja. Jóllehet
azt inkább a vérvörös
abroszra tett üveg bor és a még eltöretlen
pohár képzete csalogatja.
Két ember, aki még hisz a csodában,
ami nem más, mint egy önfeledt pillanat
a teremtett világ rejtelmes sűrűjében."
Az Irodalmi Jelen költészeti díját 2009-ben Gömöri György kapta "A számüzetés kertje" című kötetéért. Három versét olvashatják.
Gömöri György
Nyáreste Sirmionéban
„Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat”
Kavafisz
Már túl az emberélet szebb felén
de útban messzi Ithaka felé
megálltunk egyszer fenn a Garda-tónál
-csak alkonyatkor értünk Sirmione
kis főterére ahonnan röpke séta
Catullus sírkertje de sajnos akkor
az a sírkert éppen zárva volt
kiültünk hát a csöndes Garda-partra
a gyerekek kavicsokat dobáltak
a vízbe míg a violaszín égre
lassú menetben felmászott a hold
langyos meleg volt s én szemem behunyva
számoltam a hosszú partszegélynek
csapódó kis hullámok loccsanását
a vendéglőből édes zene szólt
-én nem gondoltam akkor Ithakára
csak elfogott a nyár a perc varázsa
míg hűvös szél tépett az éjszakába
s elindultunk Desenzano felé
Inkább birkózás
„Az élet inkább birkózás,mint tánc”
(Marcus Aurelius)
Az élet inkább birkózás,mint tánc-
szentigaz. Már pöttöm korunkban
meg kell birkóznuk a nyelvvel
és számos szokással, ami nélkül az ember
nem élhet. Később az iskolapadban
a dolgok árnyékaival tusakodunk és a számok
végtelen óriáskígyója fojtogat. Meg kell
aztán élnünk, s a megélhetés
harc az árakkal, a szükségletekkel,
s a kisértéssel, hogy bűnözve hamarabb
boldoguljunk. (Ez nyelvi fintor, hiszen
senki sem „boldogabb”, ha bűnre adja fejét,
csak bűnrészesebb, míg meg nem boldogul.)
A karrier koreográfiája olyan,
hogy a birkózás idővel tánc látszatát
fogja majd kelteni. „Szumoval szebb az élet”.
Mígnem ráncokkal behintve, összeaszva,
vagy megdagadva, beállunk mi is a sorba,
lépteinket az utolsó –halálos- tánchoz igazítva.
Egy Chagall-kép leírása
Zöld mezőben, zöld falu mellett
sétál egy sötétbe öltözött
sudár legény. Arcán mosollyal,
mert boldog, mert ő senkitől se fél.
Kezét kinyújtja és íme, mintha
léggömböt fogna, úgy tartja fel
már-már repülni vágyó kedvesét.
A lány, lila zászlóként fenn lebeg
és talán csak arra gondol, ami a kép
hátterében áll, a halvány-rózsaszín
templomra, ahol majd a pap
(vagy rabbi – ez a kép szempontjából egyremegy)
ezzel a fiúval összeadja. Jóllehet
azt inkább a vérvörös
abroszra tett üveg bor és a még eltöretlen
pohár képzete csalogatja.
Két ember, aki még hisz a csodában,
ami nem más, mint egy önfeledt pillanat
a teremtett világ rejtelmes sűrűjében.
