Azt tudom, hogy egy fiatal kritikusnak, hiába több a lehetőség ma, mint a rendszerváltozás előtt volt, ma sem könnyű elindulni a pályán, írásrutint szerezni, nevet szerezni, a műfaj lehetőséget kitapogatni stb. Ha megtaláljuk egymás egy – akár teljesen pályakezdő – fiatallal, akkor rendszeresen, hónapról-hónapra lehetőséget kap. Nem minden írás sikerül tökéletesre, nem minden mű ’fekszik’, de tudja, hogy hosszú távon számol vele a lap, nem kell görcsölnie, hogy ’jajistenem, most kaptam egy lehetőséget, aztán majd legközelebb ugyan mikor?’

Egy könyveslap születésnapja

Beszélgetés Pécsi Györgyivel, az Új Könyvpiac főszerkesztőjével

Onagy Zoltán:  Húszévesek vagytok. Én tizenhárom, tán tizennegyedik éve vagyok szorosabb kötelékben az Új Könyvpiaccal, és bevallom, nem vallom, fel se tűnt, hogy ennyire döngetnek az évek. Hogyan éli meg a telő időt a főszerkesztő asszony?  
   Pécsi Györgyi: Fájdalmasan – elmúlt húsz év az életemből, elkezdődött a visszaszámlálás, elmúltam ötven, tehát nagyon kell(ene) gazdálkodnom az időmmel. Személy szerint mindegy, hogy mikor lesz vége, de ha az embernek gyerekei vannak, akkor rá van kényszerítve, hogy ne adja föl. Tehát muszáj bizakodnom.
   A lapot illetően felemás a leltár. Óriási dolog, hogy húsz évig talpon tudtunk maradni, és azt hiszem, okkal lehetek, lehetünk rá büszkék: szép, vonzó, színvonalas, érdekes, nagyon sokan szeretik, keresik, ’használják’. De azért van bennem keserűség is: pontosan tudom, milyennek kellene lennie nagyjából az ideális könyves lapnak. Két föltétele van: szellemi bázis és anyagi fedezet. Az előbbi tartalékban megvan, mozgósítható, az utóbbi… hát erről nem akarok most beszélni.

   OZ: A húsz év annyit tesz, hogy az Új Könyvpiac egyidős a rendszerváltással. Mi kellett megtanulni a pártok váltógazdálkodásával kapcsolatban, mi az, amit megtanultál, és el kellett felejteni? Mi az, amit megtanultál, és zökkenőmentesen működik azóta is?
   PGy: Tulajdonképpen nem észlelek jelentős különbséget a pártok kulturális stratégiája vagy ilyesmije között. Az Antall-kormány idején kialakult a kultúra-támogatásnak az alapja, ami nem rossz, de folyamatosan föltétlenül továbbfejlesztendő lenne. Ami nemigen történget meg, inkább mintha állni látszana az idő. Az Új Könyvpiac működésének az anyagi hátterét nagyobb részt a hirdetések, kisebb részt az alapítványi támogatások adják. Hogy van-e ’kedvük’ hirdetni a kiadóknak, kereskedőknek, azt az ország pillanatnyi gazdasági trendje határozza meg: hogy emelkedik vagy ereszkedik a gazdaság, hogy a tőkekoncentrációt támogatja-e a hatalmon levő párt gazdaságpolitikája, vagy a kis- és középvállalkozásokat inkább. Ha ’beindul’ a gazdaság egésze, akkor a ’kultúrafogyasztás’ is erősebb, s pláne, ha a kis- és középvállalkozások számára is kedvezőek a föltételek, akkor sok szereplő tervez bátrabban. Tehát hirdetnek. Ha stagnálás, erőteljes visszaesés jelentkezik, akkor inkább alulterveznek, alulkalkulálnak, mi meg a sor végén végképp rosszul járunk. És akkor is, ha a kis- és középméretű cégek kiszorulnak a piacról – a néhány nagy cégnek nincs szüksége mellékszereplőkre, elfoglalnak és kitöltenek minden teret, reklámra sincs szükség, mert ’egyedüli’ szereplők – egymás közt fölosztják a piacot.

   OZ: Lapok születnek és enyésznek el a lapok tengerében. Az utóbbi évek legfőbb jellemzője, hogy egyáltalán nem indul új irodalmi folyóirat, bár most látszik némi mozgás, decemberben indult a székelyudvarhelyi Erdélyi toll, novemberben a Brunner kiadó ernyője alatt a Budapest Bristol, és Csontos János főszerkesztése alatt a Nagyítás, megjegyzem, a Nagyításnak van mire optimistának lenni.  Ti hogyan éltétek túl a vészhelyzeteket? Egyáltalán volt olyan periódus, amikor egy hajszál az élet?
   PGy: Sajnos többször is. Először a Bokros-program rendítette meg a lapot. Aztán a 2009-es év, amikor radikálisan csökkentették a működésüket a kis- és középméretű kiadók. Persze, a nagyok is, de azoknál a csökkentés az üzemi működésen belül maradt, a kis cégeknél viszont a kiadáscsökkentés előbb-utóbb önfölszámolódáshoz vezet. Az idei év a tavalyinál is nehezebbnek látszik, és sokkal nehezebbnek, mint a Bokros-év volt. Akkor azt lehetett tudni, hogy jön egy szorítás, aztán megint működni fog minden; most viszont lélektanilag is úgy áll a dolog, hogy isten tudja, mikor mászunk ki ebből a bődületes gödörből. Csodavárás van, hogy majd jön az Orbán, rendbe teszi a gazdaságot, meg depresszió van, hogy ezzel a gazdasággal az Orbán nem képes megbirkózni – ide egy De Gaulle vagy egy Adenauer kellene.

   OZ: Amióta figyelem, legalább két kritikus-, recenzens-nemzedék bújt ki a havilap köntöse alól, új és még újabb, ismeretlen nevű, jó kezű fiatalok kopogtatnak be a szerkesztőségbe.  Nyilván az új hangok hozta frissülés is oka annak, hogy a lap túl azon, hogy gondosan követi és szemlézi a magyar nyelvterület könyvtermését, élvezhető olvasmány, ami nem mindegy.  Az, hogy fogadod és közlöd a fiatalokat, a stratégia része?
   PGy: Stratégia nélkül is érdekelnek, hogyan gondolkodnak, látnak, mit vesznek észre, mit tartanak fontosnak a fiatalabbak. Még nem fáradtak bele, rengeteg energia van bennük, nyitottak, inspiratívak. Olvasnak idegen nyelven, nagyon figyelnek. Persze, jókora a nemzedéki elfogultságuk, de nem baj, gyermekbetegség, kinövik. Azt viszont tényleg gondnak látom, hogy a régebbi, fél-régebbi műveket kevésbé ismerik. A tíz-húsz-harminc-negyven évvel korábbi irodalmi világról alig van képük, alig van műismeretük, és kevesen vesznek erőt magukon, hogy a hiányt pótolják, pedig enélkül nem láthatók a folyamatok, és könnyebben kerül értékzavarba az ember.
   Azt tudom, hogy egy fiatal kritikusnak, hiába több a lehetőség ma, mint a rendszerváltozás előtt volt, ma sem könnyű elindulni a pályán, írásrutint szerezni, nevet szerezni, a műfaj lehetőséget kitapogatni stb. Ha megtaláljuk egymás egy – akár teljesen pályakezdő – fiatallal, akkor rendszeresen, hónapról-hónapra lehetőséget kap. Nem minden írás sikerül tökéletesre, nem minden mű ’fekszik’, de tudja, hogy hosszú távon számol vele a lap, nem kell görcsölnie, hogy ’jajistenem, most kaptam egy lehetőséget, aztán majd legközelebb ugyan mikor?

   OZ: Amikor egy gyerek húsz éves, nagy bulit csapnak a szülei, barátai, de egy gyerek kezét a húszat betöltve már nem kell fogni, a szülők hátradőlve gyönyörködhetnek, ünnepelhetnek. Hogyan áll a huszadik évét betöltött Új Könyvpiac, látható mögötte a napként felragyogó jövendő?
   PGy: Egyre nehezebbet kérdezel. Egy szerb szólás szerint: ne kérdezd a magyart hogy van?, mert elmondja. De azt hiszem, a kérdésedre már válaszoltam föntebb. Állítólag a gazdasággal nincs baj, csak a készpénzforgalom lassult le nagyon – legalább is nekem ilyesféleképpen magyarázgatta egy gazdasági szakember. Az biztos, hogy a magyarországi közép- és kisvállalkozókon – a kiadókon, kereskedőkön – nem múlik. Viszont ordítóan itt az ideje, hogy a politikai vezetés is valahogy gatyába rázza magát.