Hatalom. Ne nevettessük ki magunkat, hogy mi nem a hatalom bűvkörében, vagy nem azt negligálva vagyunk írók és költők! Díjak és elvonások, haldokló folyóiratok és tündöklő semmi-kiadványok… Akkor is a hatalommal folytatod a játszmádat, ha kívül vagy rajta – avagy, szeretnél kívül lenni. A világ így rendeződött el. És ez nem is marad másképp. - Zalán Tiborral Onagy Zoltán készített interjút.

A hatalom játszik velünk

   Onagy Zoltán: Tibor, Janus Pannonius születésnapja van, és úgy gondolom, a legilletékesebbet kérdezem a kérdezhetők közül, téged, aki nem kevés időt szántál arra az ismeretlen, és történelembe szürkült tényre, hogy volt egy fiatal zseni a tájban, aki a reneszánsz Itáliájából érkezett vissza a koraközépkori törzsi szervezetekre emlékeztető Magyarországára, Hunyadi Mátyás hatalmi struktúrájának megteremtéséért. Magyarföld arról híres, hogy időről időre átrendezi a hatalmi berendezkedést, ezen senki meg nem lepődik, aki sokáig él, vagy nem hagyta ki a történelemórákat. Most is egy ilyes folyamat tanúi vagyunk. Az erre vonatkozó kérdésem az volna, mit keres egy költő, egy félelmetesen jó agyú, művelt ember, aki beszél latinul, görögül, jogot végez – a politikában? A hatalomátalakítás ugyan igényel jogi fedezetet, de hadseregre, népi ülnökökre, hóhérra van szükség elsősorban. Milyen tervekkel, reményekkel, vágyakkal indul haza Janus Pannonius?  
   Zalán Tibor: Nem értek én ehhez. De úgy gondolom, Janus Pannonius erősen Vitéz János befolyásával került bele a politikába. Mátyás nem volt humanista király, mint tévesen emlegetik bizonyos tankönyvekben, igenis egy középkori despota volt, mert más nem is lehetett, akinek imponált egy művelt feleség, hogy az udvarában történetírók és költők forognak és kapják a kegydíjukat, hogy könyvtára van, mint más királyoknak. Ha akarom, hatalom-megerősítési célból nősült és sznobságból humanistáskodott
   Janus először nem is politikusként, hanem követként közeledett a hatalmi szférához. Amikor a pápánál tett látogatásakor elkövetett valami diplomáciai hibát, némileg kiesett a hatalom kegyéből. Hatalom. Ne nevettessük ki magunkat, hogy mi nem a hatalom bűvkörében, vagy nem azt negligálva vagyunk írók és költők! Díjak és elvonások, haldokló folyóiratok és tündöklő semmi-kiadványok… Akkor is a hatalommal folytatod a játszmádat, ha kívül vagy rajta – avagy, szeretnél kívül lenni. A világ így rendeződött el. És ez nem is marad másképp. (Amúgy, amint tapasztalom, Nobel-díjasok, nagy írók sem a hatalmat basztatják egyfolytában, hanem a népüket. A gázsi, az elismerés ugyanis nem a néptől, hanem a hatalomtól jön,és ez nem mindegy…) De vissza Janushoz. Ha ő igazán híres és európai rangú költő akar lenni, akkor nem Itáliában kell élnie, hanem a barbár magyar földön. Itáliában ugyanis a költőiskolák garmadával termelték ki a költőket, százával voltak Janushoz hasonló költőfigurák. Tehát minimum kétféle oka lehetett, hogy hazatérjen: valamennyi érvényesülés a megélhetéshez, és az az illúzió, hogy a helikoni szűzeket ide tudja csalni, mint az egyetlen.

   OZ: A 163 000 fős zsoldos haddal, a Fekete sereggel, igen komoly hatalmi terveket sző Mátyás. Közben keményen megadóztatja a főurakat, de ami a köztudatban a jó király legendája miatt nem létezik, a jobbágytelkek füstadóját is ő találja ki.  A történészek szerint Janus az első zendülésben nem vesz részt, a másodikat ő szervezi nagybátyjával, Vitéz Jánossal. A kutatásaidból, a szakemberekkel való beszélgetésekből mi derül ki? 
   ZT: Tudomásom szerint az első zendülésben valóban nem vett részt. A másodikat valóban együtt szervezik a nagybátyjával. Az ok valószínűleg az, hogy a király ekkor adóztatja meg keményen a középnemességet, miközben elsősorban külpolitikai, terjeszkedési szándékai vannak. Bizonyos, indokolatlanul nagy terheket rátenni arra a nemességre,amelyikre egyben támaszkodni is akarok, valószínűleg politikai hiba, és több mint tévedés.

   OZ: Egy nagyon egyszerű kérdés: Janus Pannonius úgy gondolta, hogy a gyámján keresztül, mögöttes királyként jobban vinné a magyar ügyeket, ezzel az ország lehetőségein változtatna, vagy a hatalom közelében élni azt jelenti, karnyújtásnyira a hatalom, mögöttem a támogatók, próbáljuk meg?
   ZT: A kérdés, hogy ki kit gyámol. Számomra az az igazán érdekes kérdés, és ezzel foglalkozom is a drámában, hogy a zendülés mögött – a nemességgel való összes együttérzésen túl, a magánvagyon-védelem nyilvánvaló motiváltságán, nem akart-e akkor Janus valóban kicsit királykodni. Hiszen, ha sikerül Mátyást megfosztani a trónjától, akkor Kázmér, lengyel trónörököst hívták volna a helyére, aki akkor még gyerek. A kérdés: ki lett volna a gyámja? Vitéz János? Aligha. De Janus Pannonius alkalmas lehetett volna, így a kezébe kaparinthatta volna az országot a király nagykorúságáig. Ez persze fikció, ahogy talán az összes többi, amit eddig összedadogtam. Egy írót mindig az ember érdekli, és a történelem csak gubanc és teher a nyakán, amit azért hordani kell. Ha nincs Jankovics József és Szörényi László mögöttem, amikor írtam a darabot, valószínűleg nem birkózom meg magával a történelemmel. Most is csak az emlékeimre hagyatkozom, és lehet, sok mindenben tévedek.

   OZ: Latinul versel. A papok nyilván ismerik a latint, talán a műveltebb főurak is. Milyen nyelven beszéltek Mátyás környezetében? 
   ZT: Mivel ő maga tanult egyház- és államjogot, Vitéz János megismertette vele a művészeteket, latinul, németül és csehül is beszélt, joggal várhatta ez a környezetétől, hogy legalább latinul tudjon. Nem tudom, mennyire ismerjük a környezetét, de ha udvari reneszánszról beszélünk, akkor feltételezem, hogy az udvarban élők – nyilván nem a szakácsra gondolok – bírták a latint

   OZ: Tibor, miféle katolikus püspök az, aki pornográf verseket ír, aki merényletet szervez pártfogójával karöltve a mecénásuk ellen? Tudjuk, a Mediciek a legjobb példa, a reneszánsz nem ellensége semminek, ami emberi, de ennyire?
   ZT: Én imádom az erotikus verseit – finomítanék, az irodalomban nincs pornográfia, csak erősen megfogalmazott szavak és helyzetek vannak –, és ezeket a verseket még ferrarai időszakában írta, kölyökként. Egy serdülő fiú fantáziája, ha egészséges, mindig egyetlen oltár, a pina felé szálldos. Ember volt. Ha püspökként írt pornográf verseket, ebben nem vagyok biztos, akkor is emberként írta meg azokat. A merényletről meg már beszéltünk. Ne felejtsük el, bármennyire is reneszánsz ember volt Janus, egy középkori Magyarországon, középkori Európában élt, ahol bizonyos dolgokat csak úgy lehetett elintézni, ahogy az szokásrendben volt.

   OZ:  Ha egymásra rakjuk az időt, a mából nézünk vissza, kiválasztva Janus Pannoniust és Zalán Tibort, megállapítható-e a drámából, hogy mennyi a jelen zaláni valósága, mennyi belőle a múlt Janus Pannoniusa?
   ZT: Ezt nem az én hivatalom megélni. Annyi bizonyos, hogy az ember önkéntelenül is a maga sorsát akarja megfogalmazni a történelmi alakon keresztül. Én ugyan soha nem voltam közel a hatalomhoz, most is kívül vagyok azon, de a hatalommal szembeni értetlenségem megvan. Mátyás elfogathatta volna Janust, ahogy elfogatta Vitéz Jánost. Pannonius hogy jutott el Nyitra várától Medve váráig sértetlenül, ha a király nem hagyja, ha nem engedi. Tudta, hogy ott van, ott betegeskedik, de hagyta, hadd haljon meg. Hogy utána a Thúz testvéreket, akiké a vár volt, azonnal kivégeztesse. Érted te ezt? A hatalom úgy játszik velünk, mint macska a gombolyaggal. Erről akartam írni a Janus-darabomban, vagy erről is. És ez a játék máig sem változott semmit.

   OZ: És egy kérdés a végére: te, aki nem vagy politikus, mit tanultál a fiatal politikus életrajzából, milyen örökérvényű tapasztalatokat fedeztél fel, ami akár a XXI. században is megszívelendők? 
   ZT: Időben meg kell halni, hogy ne használhassanak fel emblémának rossz korok. Vagy be kell szállni, és vállalni kell azt, hogy előbb-utóbb elveszítenek.

   Kapcsolódó:

   Midőn halni készült (részlet Zalán Tibor Janus-drámájából)