Irodalmi Jelen

Középtávú versenyek - Interjú Karácsonyi Zsolttal

2010. április. 28. - 08:04

Orbán János Dénes, Sántha Attila és a többiek egyszerűen botrányt akartak, ami bejött, de talán nem annyira, ahogy ők szerették volna. Pocsolya mindig van, különösen eső, vagy egy diktatúra után. Az Előretolt Helyőrség, miként a Bretter Kör is, a „gyorsító” szerepét játszotta ebben az időben. A „transzilván pocsolya” arra utalt, hogy legyen elég a vidékiségből – ami Pesten, Kolozsváron vagy Pozsonyban is fenyegethet bárkit –, a transzilván rész pedig azt jelezhette: nekünk senki se mondja meg, hogy miről írjunk, akkor beszélünk az erdélyi fenyvesekről, vagy a bélsárról, amikor éppen akarunk. - Karácsonyi Zsolttal Onagy Zoltán készített interjút.

Középtávú versenyek

Interjú Karácsonyi Zsolttal

Onagy Zoltán: Kezdjük az elején. Sikaszóban 2000-valahányban, és Tokajban találkoztunk tavalyelőtt. Tekintve, hogy nem járok sehová, százalékos értékben ez azt jelentheti, hogy szívesen utazol irodalom tárgyában, a távolság nem rettent vissza. Jól látom?

Karácsonyi Zsolt: Az irodalom mindenképpen utazás, és földrajzi értelemben is az. Jó dolog eljutni Tokajba, Árkosra, mindenféle irodalmi találkozókra, ahol ugye szakmai dolgok és más egyebek oly szépen összevegyülnek. Persze ülhetnék egy vernegyulai karosszékben, de jobb szeretem a mozgalmasabb módszereket.

OZ: A másik, amit megfigyeltem, hogy egyik helyszínen se láttalak titeket ülve (Papp Attila Zsolttal, és azt hiszem, az asszonyoddal), többnyire menetben, masíroztatok valahonnan valahová. Ez azt jelenti, bármerre visz az irodalmi munkád, a meghívás, mindenütt felméred a környéket?

KZs: Igen. Fel kell mérni a terepet, hol a közért, hol a kocsma, hol vásárolhatok telefonkártyát, aztán jöhet a szórakozás a már pontosan felmért tájékozódási pontok között. Ami a „masírozás”-t illeti, persze andalogni, sétálni, bóklászni is lehet – de ez a jövő zenéje.

OZ: A hetvenes évek végén megrendeltem az Utunkat, jöttek rendesen a lapszámok, csütörtökön az Utunk, pénteken az ÉS. Igaz ugyan, hogy a címoldalon minden héten felavatott valamit a Kárpátok Sólyma, sokat tanultam belőle, főként olyan hangsúlyokat és neveket, amelyek a magyar folyóiratokban szinte soha (inkább soha) nem jelentek meg. Nem akarok felsorolást tartani, de a mostani szerkesztőtársaid nevével is ekkor és ott találkoztam először (Szilágyi István, Mózes Attila). Vagy a hátlap ura, K. Jakab Antal, és annak rovata, amivel az olvasást rendszerint kezdtem: a Levélváltás. Ebből az Utunkból született húsz éve a Helikon. A folyóirat. A hetilap nagyüzem, állandó készültség, a folyóirat lassabb tempó, kisebb karakterszám, nagyobb levegővétel. Hogyan látod, a hajdani friss, naprakész Utunkból mit volt képes megőrizni a Helikon?

KZs: A Helikon sajátos helyet foglal el a magyar folyóiratok között, hiszen ez az egyetlen kéthetilap tájainkon. A hetilap és a folyóirat között félúton, a középtávú futóversenyek minden sajátos örömével és erőfeszítésével együtt. Azt gondolom, naprakészek vagyunk. Könyv- és filmkritikák, recenziók, interjúk támasztják ezt alá, miközben a múltat sem hanyagoljuk el, és a legfiatalabbakra, a pályakezdőkre is odafigyelünk. A Levélváltás ma már irodalomtörténet, úgy, olyan stílusban másvalaki nem szólalhat meg, de a rovat, talán egyszer még újraindul.

OZ: Tizenkilenc évesen a Nyugati Jelen kultrovatát szerkeszted. Bárhonnan nézzük, bátor elhatározás. Honnan voltál ennyire bátor?

KZs: Tizenkilenc évesen mi mást tehetne az ember? A rovatvezető Puskel Péter volt, én pedig mégiscsak egy kezdő, no de pompázatos légkör volt ott akkoriban, ahol az „ifjú titán” szerepében „tündököltem”. Tető alá hoztam a fiatal költők antológiáját, a Hétfejű zsákmányt, publikáltam mindenütt, ahogy az „szépreményű lírikushoz” illik.

OZ: Az Előretolt Helyőrség Kör 1996-ban áll fel, a Bretter György Irodalmi Kör folytatásaként. A posztmodernnel kacérkodó, valamiféleképpen a "transzilván pocsolyát" - ahogy OJD megfogalmazta valahol - felkorbácsolni kívánó irányzat volt. Azt persze értem, hogy a fiatalok mást akarnak, pl. nem kívántak negyedik Forrás-nemzedékké válni, miután a harmadik betöltötte irodalomtörténeti küldetését, de a transzilván pocsolyát nem értem. Nem, és nem. Mint a Bretter Kör hajdani elnöke, megvilágítanád az elménket, pontosan mit jelent a szóösszetétel, miközben az erdélyi irodalom általában levegősebb, könnyedebb, mint az anyaországi?

KZs: Orbán János Dénes, Sántha Attila és a többiek egyszerűen botrányt akartak, ami bejött, de talán nem annyira, ahogy ők szerették volna... Pocsolya mindig van, különösen eső, vagy egy diktatúra után. Minél gyorsabban szárad fel annál jobb. Az Előretolt Helyőrség, miként a Bretter Kör is, a „gyorsító” szerepét játszotta ebben az időben. A „transzilván pocsolya” arra utalt, hogy legyen elég a vidékiségből – ami Pesten, Kolozsváron vagy Pozsonyban is fenyegethet bárkit –, a transzilván rész pedig azt jelezhette: nekünk senki se mondja meg, hogy miről írjunk, akkor beszélünk az erdélyi fenyvesekről, vagy a bélsárról, amikor éppen akarunk. Többek között emiatt lett olyan könnyed és levegős az erdélyi irodalmi élet, mint amilyen manapság.

OZ: A Téli hadjárat és a Sárgapart című versesköteted Erdélyben jelent meg, A nagy Kilometriket viszont áthoztad a Magvetőhöz. Mi volt az oka? És milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a magyar terjesztést, könyvkiadást, recepciót illetően?

KZs: Pontosítok, mert a Sárgapart már az Arad-Budapest-Kolozsvár háromszögben jelent meg, a harmadiknál pedig... amikor az egyik legjelesebb magyarországi kiadó kéziratot kér tőled: összeállítod és leadod. Januárban adtam le az anyagot, április első hetében már túl voltam az első könyvbemutatón. Az is jól esik egy szerzőnek, amikor a kötet első példányainak elkészülte után a kiadó igazgatója felhívja telefonon és mégegyszer megköszöni, hogy a Magvetőt választotta... A Magvető egy jó csapat. Tisztelet a kivételnek, de, ami a magyarországi recepciót illeti – az elmaradt.

OZ: Színháztudományt (is) tanultál a Babeş-Bolyain, színikritikákat írsz jó évtizede, évekig színházrovatot szerkesztettél az Irodalmi Jelennél. Ez azt jelenti, illetve jelentheti, hogy a dolgozószobád mélyéről rövidesen előbukkannak az első drámák?

KZs: Nem is rejtegetem őket, egy mesedarabom és egy „törzsbemutatóm” már elkészült, folyóiratban is megjelentek, ha egy szép napon még színpadot is látnak, akkor aztán...

OZ: Negyedik köteted már nyomdában, ha jól értesültem, Könyvhétre piacra kerül. Mit kell tudnunk erről a kötetről?

KZs: A kötet az utolsó simításoknál tart, készül a könyvborító. Verseskönyv lesz ez is, keményebb, érdesebb mint a korábbiak, no de az olvasók, kritikusok úgyis elmondják a véleményüket.

OZ: Éppen ma vagy haminchárom éves. Ha végignézem az elmúlt tíz éved, hihetetlen tempó, bele lehet szédülni, szemmel tartod a színházakat, fordítasz, elnökölsz, szerkesztő és főszerkesztő-helyettes vagy. Meddig működhet ekkora tempóban az élet?

KZs: Ha nem lennék költő, valószínűleg nem működhetne, de a magamfajta már a kezdetek kezdetén kénytelen hozzászokni ahhoz, hogy párhuzamos világokban éljen. Gyakorlatilag több mint 48 óra áll rendelkezésemre naponta, de néha még ez sem elég. Ilyenkor feleségem és fiam segít ki egy-egy „energiaitallal”.

Ha a könyvkiadás istenei is úgy akarják, az előbb említetten kívül idén még megjelenik két saját könyvem és egy műfordítás kötetem... Remélem, sokáig tudom tartani ezt a ritmust, s ha elfáradok: pihenhetek is.

Karácsonyi Zsolt - romániai magyar nyelvű költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus, a kolozsvári Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese.

Téli hadjárat. Versek. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2001.

Sárgapart. Versek. Erdélyi Híradó – Fiatal Írók Szövetsége – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad – Budapest – Kolozsvár, 2003.

A nagy Kilometrik. Versek. Magvető, Budapest, 2006.

Műfordításai

Filip Florian, Kisujjak. Regény. Magvető, Budapest, 2008.

Mihai Măniuţiu, A sintér emlékiratai. Scardanelli. AB-ART, Pozsony, 2008.

Díjai

Látó-Nívódíj, 1999.

A Romániai Írók Szövetségének Debüt-Díja, 2001.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája által adományozott Irodalmi Jelen költészeti díj, 2006.

Phd.-ösztöndíj, Szeged, 2003 – 2006.

Communitas Irodalmi ösztöndíj, 2004.