Kórházi Zalán-interjú Könyvhét előtt
Nem tudok boldog lenni akkor, amikor a boldogság egyértelműen mellém áll vagy átölel – nem szeretem magamat, közben sokszor érzem úgy, hogy ugyanakkor önző vagyok. Minek az ilyen embernek élni? Nem keresem a halált, de nem is ijedek meg tőle, ha elém áll. Mondják, mostanában csak halál-verseket írok. Te pontosan tudod, az embert a témák keresik meg, nem ő keresi a témákat.
Kórházi Zalán-interjú Könyvhét előtt
Onagy Zoltán: Szimpla, könnyed felvezető interjúra készültem, utat készíteni a könyvheti prózakötet elé, ehelyett kórházban bukkanok rád. Mi történt?
Zalán Tibor: Jól esik, hogy gondoltál rám. Nem tudom pontosan, 
mi történt, néha elmegy tőlem a világ (egyre többször és egyre sűrűbben), összetört arccal ébredtem a szobámban a múlt héten Békéscsabán, és arra emlékszem, hogy elesem, többször, az arcomra esem valahol, éjjel, az utcán. Az a baj, hogy ez nincs közvetlen összefüggésben az alkohollal, bár a Csínom Palkó bemutatójának a bankettjéről tartottam haza. Egyszer véget kell szakítani ennek a világelmenésnek, el kell dönteni, vagy én megyek el végleg a világból, vagy a világ megy el végleg tőlem. Befeküdtem egy pszichiátriára Pesten, remélem, rendbe tudnak még hozni, és élek még egy darabig. Persze, a második napon már írni kezdtem, a jövő hét végén le kell adnom egy drámát, aminek Kijevben lesz az ősbemutatója… véres szemmel, elroncsolt arccal, mint egy zombi, de írok…
mi történt, néha elmegy tőlem a világ (egyre többször és egyre sűrűbben), összetört arccal ébredtem a szobámban a múlt héten Békéscsabán, és arra emlékszem, hogy elesem, többször, az arcomra esem valahol, éjjel, az utcán. Az a baj, hogy ez nincs közvetlen összefüggésben az alkohollal, bár a Csínom Palkó bemutatójának a bankettjéről tartottam haza. Egyszer véget kell szakítani ennek a világelmenésnek, el kell dönteni, vagy én megyek el végleg a világból, vagy a világ megy el végleg tőlem. Befeküdtem egy pszichiátriára Pesten, remélem, rendbe tudnak még hozni, és élek még egy darabig. Persze, a második napon már írni kezdtem, a jövő hét végén le kell adnom egy drámát, aminek Kijevben lesz az ősbemutatója… véres szemmel, elroncsolt arccal, mint egy zombi, de írok…OZ: Ha jól emlékszem, néhány éve beszorultál két összecsúszó kamion közé, azt is alig élted túl. Minthogy más nem úszta volna meg ilyen könnyen, akkor azt gondoltam, az Úrnak sűrű tervei vannak veled, regények, drámák, erre föl a következőket írod: "összetört az arcom, a hátamon nagy vágás, ezelőtt egy héttel a mellkasomat törtem össze!" Isten próbálgat, az orvosok tréningeznek rajtad, netán baleset?
ZT: Egy kamion volt, belerohantam, mindenki meg volt lepődve, 
hogy élek, Renault Clio, a sebesség 130 km/h. Én magam is elgondolkodtam a dolgon. Az arcomról írtam, a hátammal az történt – de érdekes ez? – hogy a szobámban beleléptem egy üvegszilánkba éjszaka, fölkaptam a lábamat, hitelen volt a mozdulat, a másik nem tartott meg, hanyatt estem, az éjjeli szekrény széle pedig szétvágta a hátamat. Rendes nagy seb tud lenni az ilyen. A mellkasom Kijevben tört össze, volt ott egy bemutatóm Merő Béla rendezésében, már visszafelé jöttünk, amikor megtörtént a baleset. Az orosz vonatok viszonylag mély árokban állnak a pályaudvarokon, én nagy csomaggal álltam a peronon (12 napig voltunk kint), valaki lökött rajtam egyet, én meg lezuhantam az árokba, mellkassal rá a vonat legalsó vaslépcsőjére. Túléltem. Hogy Isten mit próbálgat velem vagy rajtam, megölni akar-e, vagy csak azt akarja, hogy minél többet szenvedjek, nem tudom eldönteni. Az orvosok rendesek, megvagyok velük, kezelnek, nem oktatnak vagy flegmáskodnak.
hogy élek, Renault Clio, a sebesség 130 km/h. Én magam is elgondolkodtam a dolgon. Az arcomról írtam, a hátammal az történt – de érdekes ez? – hogy a szobámban beleléptem egy üvegszilánkba éjszaka, fölkaptam a lábamat, hitelen volt a mozdulat, a másik nem tartott meg, hanyatt estem, az éjjeli szekrény széle pedig szétvágta a hátamat. Rendes nagy seb tud lenni az ilyen. A mellkasom Kijevben tört össze, volt ott egy bemutatóm Merő Béla rendezésében, már visszafelé jöttünk, amikor megtörtént a baleset. Az orosz vonatok viszonylag mély árokban állnak a pályaudvarokon, én nagy csomaggal álltam a peronon (12 napig voltunk kint), valaki lökött rajtam egyet, én meg lezuhantam az árokba, mellkassal rá a vonat legalsó vaslépcsőjére. Túléltem. Hogy Isten mit próbálgat velem vagy rajtam, megölni akar-e, vagy csak azt akarja, hogy minél többet szenvedjek, nem tudom eldönteni. Az orvosok rendesek, megvagyok velük, kezelnek, nem oktatnak vagy flegmáskodnak. OIZ: Azt is írod: "nem való nekem az élet!" - érdekes, minimum érdekes. Nem láttam senkit a szakmából, aki nálad jobban szeretné az élet apróbb, nagyobb örömeit. Főleg a nagyobbakat (és főleg az apróbbjait). Hogyan egyezel ki tavalyi-tavalyelőtti magaddal, amikor találkozik ezzel a kétségbeejtő mondattal?
ZT: Arra gondoltam, akkor is, hogy simán és meggondolatlanul elrontok mindent, ami nekem jó, tönkreteszem azokat, akik szeretnek, nem tudok boldog lenni akkor, amikor a boldogság egyértelműen mellém áll vagy átölel – nem szeretem magamat, közben sokszor érzem úgy, hogy ugyanakkor önző vagyok. Minek az ilyen embernek élni? Nem keresem a halált, de nem is ijedek meg tőle, ha elém áll. Mondják, mostanában csak halál-verseket írok. Te pontosan tudod, az embert a témák keresik meg, nem ő keresi a témákat. Hiába akarok én vidám verseket írni, ha egy ideje belül örök árnyékban élek, és ez nem függ össze azzal az életminőséggel, amelyben él az ember, s amilyen életkörülményeket biztosít számára a környezete, vagy biztosít ő maga saját magának.
OZ: Göncölszekér címmel prózaköteted jön a Palatinusnál a Könyvhétre. A kiadó honlapján nem találok semmit. Novellák? Regény? Mi ez, és miért Göncölszekér?
ZT: Novella-gyűjtemény lesz, melyek az ÉS-ben, az Új Szóban, az akkor még létező Szőrös Kőben és az akkor még magát közép-lapként definiáló Magyar Hírlapban jelentek meg. Gyermekkorról, fiktív hősökről és balekokról, akár egy légyről szólnak a történetek, szóval, éppen olyan, mit egy novelláskötet. Vagy olyan szeretne lenni. Regényeket már írtam, útinaplót is, most összeszedtem Reményi Jóska intenciójára a novellának tetsző írásaimat is.
A címét onnan kapta, hogy én padlásszobában alszom, és amikor hajnalban lefekszem, úgy négy óra tájban, megjelenik a padlásszoba ablakában a Göncölszekér. Én meg nézem. Nézem, ahogy lassan halad halottjaimmal, apámmal, bátyámmal az égen, és a többiekkel, akik egyre többen vannak és lesznek odafönt. Én is szeretnék ezen a szekéren utazni, majd, egyszer. Ha profán lennék, azt mondanám, szeretném, ha futna velem, velünk egy Göncölszekér.
Kapcsolódó:
