Új szerkesztő az Irodalmi Jelennél
A jó tartalom, az izgalmas szöveg, a meglepő képi élmények megtalálják a „klikkelőket”. Tudom, mert nagyon régen tanítok, hogy a fiatalok közül rengetegen szinte vadásznak a neten, olvasni, szemlélni valót keresgélnek. Ha ide találnak, azt hiszem, itt is ragadnak majd. És sokan mások is.
Új szerkesztő
az Irodalmi Jelennél
Személyzetis interjú
Onagy Zoltán: Egész életedben szerkesztettél, de vagy hagyományos folyóiratnál, mint a régi Mozgó, vagy hírgyárban, mint az MTI, vagy kultúra-gyárban, mint a MTV, a Magyar Rádió. Tehát a hagyományos struktúrában, hagyományos módszerekkel. Érzékeled a különbséget?
Mányoki Endre: Naná! Igazat szólva, én eddig afféle vadász 
voltam a neten, keresgéltem, gyűjtöttem, élvezkedtem - és dühöngtem sokszor a slendriánságokon, esetlegességeken. Abba nem láttam bele (nem is akartam igazán, lévén afféle büszke szürkemarha, aki dacol a holstein-világgal, mennyi meló és buktató, mennyi technikai bonyodalom van egy-egy anyag fölrakása mögött; ezért nincs saját web-oldalam (lám, ez is milyen pimasz kis ellentmondás: nem akartam belelátni, holott beleláttam, ezért hagytam a fenébe a honlapom szerkesztését).
voltam a neten, keresgéltem, gyűjtöttem, élvezkedtem - és dühöngtem sokszor a slendriánságokon, esetlegességeken. Abba nem láttam bele (nem is akartam igazán, lévén afféle büszke szürkemarha, aki dacol a holstein-világgal, mennyi meló és buktató, mennyi technikai bonyodalom van egy-egy anyag fölrakása mögött; ezért nincs saját web-oldalam (lám, ez is milyen pimasz kis ellentmondás: nem akartam belelátni, holott beleláttam, ezért hagytam a fenébe a honlapom szerkesztését).OZ: Nem csak, nem ennyi az egész. Nincs olvasószerkesztőd, nincs figyelmes szedőd, aki odatelefonál, hogy Bandi, valamit elszúrtatok, nincs két korrektor, nincs hetente szerkesztőségi értekezlet, ehelyett tömegével az esetlegességek, a váratlan technikai malőrök, és végül az, hogy soha nem fejezed be a munkát, mert a mélboxban vár négy olvasatlan írás, hat olvasatlan levél, köztük olyanok is, hogy nem találja ezt vagy azt az évekkel korábbi írását, segíts. Azután bizonyos fontos levelek eltűnnek az internet kiismerhetetlen labirintusában, sehol nem találhatók. A dolog egyszerűbbnek látszik, mégis bonyolultabb.
ME: Voltam olvasószerkesztő, korrektor nem szükséges. Szerkesztőségi értekezlet van is, nincs is, szorgalmazom, hogy gyakrabban legyen. De az egyik barátom valamelyik banknál vezető, mostanában már video-értezleteket tartanak, jól működik. Csupa apróság, részlet… Régebben írógéppel leveleztünk, van is egy tonnányi másolatom – ma szerintem a munkának ez a része éppenséggel könnyebb. Nem olyan nagyon bonyolult.
OZ: A terasznál a boldog békeidőkben eleve elzárkóztam attól, hogy primer irodalmat közöljünk, verset, novellát, hogy szerkesztői akadásaim ne befolyásolják a lapot, a szelekció mindig egyféle ízlésterror, így akartam elkerülni, hogy ne legyek ízlésterrorista. Nagy harc volt, de bejött, leginkább -ról, -ről, íróról és költőről, novelláról és versről írtunk, megúszva a dilettánsok, félkész írófélék hisztérikus rohamait. Nincs rosszabb a sértett költőnél. Elsejétől te szerkeszted a versrovatot. Felkészültél arra, mi vár rád?
ME: Alexát pisztollyal fenyegette meg anno, a Kortársnál egy munkásőr (ő mesélte még régen), engem egyszer éjszaka egy százhúsz kilós ürge vitt a frászba még a Mozgónál... De tudom, hogy nem erre kérdezel rá. Más, nagyobb a redaktor rizikója. Például. hogy jól leköpik a Vörösmarty téren (ez is megtörtént, a már holt költő később persze nem győzött bocsánatot kérni). De ez is csak a nyál a tortán. Az igazi tétje nem ez a szerkesztésnek: hogy szerzel-e jó sok ellenséget magadnak, meg hogy rámegy-e néhány silány barátság. Hanem az, hogy a milliónyi esetleges értékű, érvényű szövegből ki tudod-e választani a jókat. (Mondhatnád, ordenáré közhely. De tudod, hogy ordenáré igazság.) És még ez sem! Hanem hogy az a bizonyos 'jó' mihez képest jó: a közízléshez, a kánonokhoz, a szakmai elvárásokhoz, a lapgazda igényeihez vagy mi a túróhoz? Ha legalább mellékesen alkotás a szerkesztés, akkor csak abban az, hogy változik, arányosabb lesz, érzékenyebb, tehát izgalmasabb az irodalom. Ebben azért volt részem, és nem csak a Mozgóban. Amúgy pedig nem egyedül szerkesztem a versrovatot; Tibor segít, megosztjuk a munkát. Én mellette próbálom a Holt költőkkel a múlt felől megtámogatni a rovatot.
OZ: Olvasom a programbeszédben a következőket: „Lappangó műremekek, elfeledett szerzők, háttérbe szorult életmű-darabkák felidézése révén fogom célomat szolgálni.” A kapcsolódó kérdés: kit érdekel ez? Nemes célnak látszik, talán még annál is nemesebbnek, de egy online lap olvasót keres, olvasóra, klikkentésre vágyik, lehetőleg ezrével, tízezrével (mindig mondom, hogy erotikus novellapályázatot kellene kiírnunk, mert a szex lényegében olvasóbarát), hogy tálalható egy „elsüllyedt életmű”, hogy az olvasót kíváncsivá tegye? Van erre előre kigondolt technikád?
ME: És az olvasó (ahogy decensen mondod: klikkelő) vajon csak par excellence aktuális szövegekre kíváncsi? Már azt sem értem, mi az, hogy aktuális meg új. "Egy újszülöttnek minden vicc új" - ez volt a Ludas Matyi egyik szlogenje régen. És hát voltaképpen mindenki újszülött. Amúgy pedig a rovatinduláskor kiderül majd, mire bazírozok. Szerintem iszonyúan trehány és felelőtlen a magyar irodalmi (művészeti) közélet. Művek tűnnek el anélkül, hogy ki kellett volna dobni őket, nem is beszélve szerzőkről. Robbanékony, kockázatot vállaló alkotók életművéből hajlamosak vagyunk kiszaszerolni a legsimulékonyabb, a legszélesebb felületen illeszkedő műveket, vagy azokat, amelyek egy-egy belvilágnak kizárólagosan felelnek meg (emlékezz: a szürrealisták megtiltották a regényírást, Aragon el is égette az övét, csak hogy ki ne hajítsák a "sejtből"). De egyszerűbb is a helyzet: van egy rakatnyi baromira érdekes szöveg, ami egyszerűen nincs közforgalomban. Lappang, ha úgy tetszik. Ez tényleg nem érdekel senkit? No click?
OZ: Hát igen. Azt kérdeztem, kit, melyik olvasói réteget találod meg az elfelejtett szerzőkkel, elfelejtett életművel. Éppen azt mondom, miközben a net az újrafelfedezésre is alkalmatos, de hogyan találjuk meg az erre érzékeny olvasóréteget? Szöveg, mint tenger, fóka pedig alig úszkál benne, az eszkimóról nem beszélve.
ME: Lehet, hogy nem értelek? Még hogy alig úszkál? Az eszkimó csak ne úszkáljon! Fókázzon! – ha van még valaki, aki volt sorkatona, és érti. De félre szójáték! – persze, hogy értelek. Nyilván nem könnyű hozzánk szoktatni minél több olvasót. Ám mit tegyek? – én elemi erővel bízom a tartalomban. Meglehet, botor dolog ez, mégis. Ha nincs tartalom, mit olvasson a „potenciális”? A jó tartalom, az izgalmas szöveg, a meglepő képi élmények megtalálják a „klikkelőket”. Tudom, mert nagyon régen tanítok, hogy a fiatalok közül rengetegen szinte vadásznak a neten, olvasni, szemlélni valót keresgélnek. Ha ide találnak, azt hiszem, itt is ragadnak majd. És sokan mások is.
Persze szervezni kell. Címlista, hírhálózat, átlinkelés, sajtóesemény – értem én. De üres pult előtt nem kígyóznak sorok, még egy web-áruházban sem. Megkockáztatom…
OZ: Pestről hoztam magammal egy remek mondatodat, azóta is eszembe jut: „A jó szerkesztő ugyanattól jó, mint a jó fociedző: csapatot épít”. A csapatépítés türelem, kitartás, választási lehetőségek ugyanabban a pillanatban. Körvonalazódtak az ezirányú csapatépítő tervek?
ME: Van a kezdő, a fakó, az utánpótlás, a focisuli (bocs', Akadémia)... Így megy ez socceréknál. Meg nálunk is. A sztáredzőt szezonra szerződtetik, a mezei tréner meg gályázik. Én - nyilván - az utóbbiak táborát gyarapítom. "De csitt, a szép Ofélia jő." Ez a briliáns képzavar - azt hiszem - érzékelteti szándékaim és képességeim mibenlétét.
Kapcsolódó: Holt költők társasága – Mányoki Endre rovata
