Ladányi, az elfelejtett kívülálló
Soha életemben nem találkoztam Ladányi Mihállyal. Mikorra annyi időske lettem, hogy érdekelhettek volna a versei egyáltalán, már meghalt. Vagy pedig épp elfeledve élt, vagyis nem találtam volna rá, ha akarom, akkor se. Akkoriban Aczélék pakolták ki margóra, később meg, mire Szép Versek kötetekből rákaptam, holtában hallgattak róla. Mert addig lezajlott a rendszerváltásnak nevezett valami és nem mindenki avanzsálhatott ellenállóvá, egy halott meg már főleg nem tagadhatta le/meg egykori szavait. Szóval Ladányi akkortájt mint büdöskommunista „létezett” – illetve hogy pont nem létezett a frisskeresztény, igendemokrata magyar irodalmi köztudatban (ez akkoriban volt nagyjából, mikor annak is híre jött: Ady Endre javarészt giccseket írt, József Attila meg leginkább istenes verseket, szóval ilyen idők jártak).
Viszont Onagy Zoltán találkozott vele, írt is remek emlékezést róla – én tehát ezt nem teszem. Helyette álljanak itt a saját szavai, úgy vélem, azokban minden benne van: „Verseim… ’árokparti álmodozások’, kóborlásaim közben írom őket kiskocsmákban, vidéki állomásokon, öreg présházban, de soha saját könyvtáramban, dolgozószobámban – mert könyvtáram és dolgozószobám még nem volt soha. Nem vágok fel a nincstelenségemre, de sokat köszönhetek a gondok közé préselt, valóságközeli élethelyzetnek. Ez ébresztett rá… a hovatartozásra, ez adja fel számomra a kérdést, hogy a hétköznapi problémák mozdíthatatlanok-e, ez fűti lázadozásomat…” „A spekulációval teli világban most milyen ipari védősisakot tegyek a fejemre, hogy a megköveztetés félelme nélkül elmondhassam anyanyelvemen: az ég kék?... Hogy fülemet a földre – az emberek mellére – szorítva, közérthető alapossággal beszéljek életükről és saját életemről. Elképzelhető-e az egyszerű emberek egyszerű életének egyszerű szavakkal történő megfogalmazása?”
Nem hinném, hogy ezek a mondatok vesztettek volna aktualitásukból, mióta gazdájuk mindebbe belehalt. De igazolásukképp itt vannak a túlélők: a versek.
Rónai-Balázs Zoltán
Ladányi Mihály versei
Tizenegyedik parancsolat
légy hitelképes, keress kezeseket,
ne maradj ki a piac örömeiből se,
szerezz, szerezz, szerezz!
Nélküled fizetésképtelenek a hivatalok,
hát jár neked ez, te állítod elő
a globális értéktöbbletet.
Vegyél meg minden ezt-azt, a polcok roskadoznak,
váltsd árura magad, legyen meg mindened.
A dolgos testnek, ha este még maradék erejét összeszedi
(mert komolyzene megy, s jobb egy kis etyepetye)
kell a tudat, hogy a gyereknek – ha ugy dönt
a főorvos úr is – meglesz majd mindene.
Hát vegyél meg mindent, vásárolj nyakra-főre,
légy hitelképes, keress kezeseket,
ne maradj ki a piac örömeiből se,
szerezz, szerezz, szerezz!
Hagyaték
az élet akkor élet, ha mások annak tartják,
a boltos akkor, ha pénzt adsz neki,
az asszony amikor hazatérsz hozzá,
az utca ha fáradtan vándorolsz,
a kocsma mikor asztalra dülsz,
a sírás ha hang nélkül fohtogat,
sa föld akkor, amikor belefekszel –
Ezek voltak anyám szavai
Mese
az est füvébe, a manók legelőbb.
éjfél után, de még hajnal előtt.
sárkány barlangját, s ő is elveszett.
nappalaim lidércfénye remeg.
A szerelem olykor...
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipőfűzőnek, amely kitartott akkor is,
midőn a cipőtalp felmondta a szolgálatot.
Sanszon
lesz öt macskám, és kilenc ebem,
és lesz, aki mócsingot mér nekik,
igen, lesz majd egy hentesem...
s a villakertben látom játszani őket,
a törpék és a szökőkút között,
igen, s na persze: el-elrévedek –
prófétaként végezném, zsinegen,
s nem lenne villakertem, se ebem,
se macskám, se hentesem...
na, persze, mondanák a kutyagazdikák,
hát, persze, mondanák a villagazdikák,
így végzi mind, mondanák, hát igen.
mielőtt ideér a Semmisem,
óh macskagazdikák, óh, villagazdikák,
valamit tenni kell itt, hát igen.
Nyolc sor
hogy mi van a gyönyör alján
hogy reggelre
mintha nem is lett volna
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kék madár
pereg a tolla
Vándordal
az összes erre-kószált
asszony lábnyomát
éjfél után szél zörgeti az ajtót
attól is megpendül éjelente
hogy nem talál rá a kezedre
pedig csak árván hadonásztam
kivénhedt útonálló lennék
kit megríkat nyomorúsága
és miattad bezárjanak
valami boldogabb halálba
Hold
vacsoraszaggal száll a szél.
Távol az utca véginél
egy fáradt verkli döngicsél.
nem rejtették varázsod el.
Megfelezzük az egy cigit.
Éjjelre már nálam leszel.
mint a házra, ki hazaér.
Éhes lelkünkre süt a Hold,
ez az égi zsíroskenyér.
Varázslat
Síró szeme, nevető szája volt.
legyen szívednek nehéz mint a kő.
elszenesedj és elkopj és eless.
és halj meg érte minden éjszaka.
hószín kanca, legel égő gyepen.
Fekete madarak
húzd összébb magadon kabátodat.
zümmögöm kemény fogaim között.
ahol mi nem jártunk semmikor semmiét.
egyre közelebb hallom az énekét.
ahogy egymásra nézünk.
emlékeink hullái csak feküsznek,
kár hessegetni őket,
már nem találjuk az első csókok
elhullatott kék tollait.
húzd összébb magadon a kabátodat és
isten veled, isten velem.
Óda
folyót terelsz és embert új irányba,
s az utak fényes fogsorai közül
kilátásként gépek robaja rebben -
felszabadítasz és megtöltöd a lelkünk,
másik kezed a messzeségnek lódít,
és nem tűröd, hogy kifújjuk magunkat.
az asszonyok neked bontják az ágyat,
teherbeesnek és jajgatva szülnek,
hogy nevedet minél többen viseljék -
néha azt bántod, aki halna érted,
és rezzenetlen tűröd, hogy az undok
nyálkás férgek mászkáljanak rajtad.
néha nem értlek, ámde úgy szeretlek,
hogy egyszer majd, ha békességre biztatsz,
valami harcban meg is halok érted.
Este
kifizettem a segélybélyeget
s belefáradtam
Nehéz a világ
mikor konokul boldog hit helyett
utánvéttel feladta címetekre
a Bibliát
Forrás: Ladányi Mihály: Se csillaga, se holdja, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974.
Kapcsolódó: Halál és gyümölcskosár – Ladányi Mihály
