Háy János: Nehéz
A férfi akkor odakerült a többi munkás közé. Hétkor kezdtek pálinkával. A férfi mondta mindig, hogy ő különben budapesti és hogy doktor. A munkások röhögtek rajta, hogy milyen doktor, csodadoktor, s hogy meggyógyítja-e őket, ha megbetegszenek. Kiröhögték, de segítettek neki, mikor lemaradt, mert a férfi nem bírt úgy dolgozni, mint azok, akik egész életükben ezt csinálták.
Háy János
NEHÉZ
Nehéz volt. Ha csak a hangokat vesszük, már akkor. Mert ő úgy nőtt föl, hogy legfeljebb a biciklilánc csörrent meg, vagy az állatok bőgtek, aztán csönd.
Nehéz volt neki, hogy az utcák, ahol a többiek otthonosan közlekedtek, ő meg a nevüket sem bírta megjegyezni, meg a buszok. Ha valaki az egyetemi csoportból azt mondta, hogy találkozzunk pl. a Lajos utcában és mondott három számot, hogy azzal a járművel kell megközelíteni, akkor órákig böngészte a térképet, hogy akkor hogy is.
Nehéz volt, s hogy ne legyen annyira, az órák után rögtön beugrott a Karinthyn egy bisztróba. Kisfröccs, kevert. És ez így ment állandóan, minden nap. Ott lett neki kioltva minden szorongás, és akkor már a bisztrózás után úgy járt-kelt Budapesten, mint egy törzsökös budapesti. Ebben a felszabadult állapotban ismerte meg azt a nőt, aki végülis a felesége lett, mert vonzódott a vidéki fiúkhoz, azt hallotta róluk, hogy rendesek, meg a család az nagyon fontos nekik, nem válnak el az első veszekedésre, mint a budapestiekk. A vidéki fiú pedig beváltotta az elvárásokat. Válni sem akart és bent maradt az egyetemen is, igaz a mezgazd gépészeten, ami mégsem az építészkar, de azért egy kar, s ott lett tanársegéd, aztán tovább. Az egyetem segített, hogy Erzsébeten megvegyék a panelt, amire a férfi nagyon büszke volt, de az asszony úgy gondolta, hogy ez csak azért van, hogy onnét el lehessen költözni. A férfi tette a dolgát, ahogyan kell, s a fiatal szervezet feldolgozta az alkoholt minden éjszaka, így lett aztán meg a doktori. Tíz év múlva kezdődött, a gyerekek már megvoltak, a kisebb hat éves a nagyobb nyolc, hogy a férfi már nem úgy ébredt, mint aki túljutott az estén, a szív meg az agy még mindig küzdött az előző napi salakkal. Az öregedés – gondolta a férfi -, s nem figyelt arra, hogy a mennyiség is megváltozott. Aztán lassan a tanárok között és a diákok között is elterjedt, hogy nincsenek megtartva az órák, s ha igen, akkor is minek, s hogy egyszer az egyik csoportot az Izsáki borozóba rendelte a Belgrád rakparton. És tudjuk, a világ olyan, ahogy a tudszoc-tanár idézte egy klasszikustól, hogy van neki rendszere, és a dolgok egymást szülik, ok okozat, meg effélék… Szóval épp ekkor volt, hogy leépítéseket kellett eszközölni, mert a rektor hiába törte össze kezét-lábát, a kormány nem adott egy petákkal se többet. A hivatalnokok verték az asztalt – így mesélték -, hogy küldjék el az olyanokat, akik nem tartanak rendesen órát, mert ők, mármint a kormány képviselői is hallanak ezt-azt, hogy egyesek az Izsáki borozóban tartanak alkoholismereti órát, gépészet helyett. Így gondolta a fickó, hogy konkrétan rá pikkel a kormányzat, mikor a rektor utasítása szerint a tanszékvezető mondta, hogy ne haragudj, de tényleg meg kell válnunk egymástól.
A férfi akkor rögtön kiment a bisztróba, s elkezdte, kicsit nagyobb lendülettel inni a fröccsöket. Hogy a kurva életét. Tizenegy felé indult haza, ahogy mindig, botorkált az utolsó járatok környékén. Ismerte már a sofőröket, beszéltek is egy-két szót, hogy kivágtak. Nehéz az élet – mondta a buszsofőr, s hogy tőlük is meg akarnak vonni valami pótlékot. A férfi nem értette, hogy pontosan mit.
Még nem volt éjfél, mikor a zárral kezdett vacakolni a panellakás ajtaján. Prímák ezek a biztonsági zárak, még a belevaló kulcsot is alig lehet belegyömöszölni. Ilyen város ez, páncélajtó mögött kell élni. A két gyerek még ébren volt. Mióta megnőttek nem lehet őket ágybalökni, meg az asszony is szereti, ha van ott valaki, hamár a férfi nincs. És a gyerekek utálkozva nézték mindig a férfi érkezését. Nem gondoltak arra, hogy szegény édesapánk, neki mennyire nehéz itt a fővárosban, hogy szegény édesapánknak meg kell küzdeni a zajjal, a tömegközlekedéssel, s az otthontalansággal. Arra gondoltak, hogy egy szemétláda, aki éjjel részegen megy ki a vécére felrúg valamit és körbevizeli a kagylót. Arra gondoltak, hogy ez azért van, mert ilyenkor azt hiszi, az udvarra hugyozik, mint falun. Hogy neki itt nem lehet helye, mert nem tudja használni a várost.
Mikor a férfi hazaért, gondolta elmondja az asszonynak, hogy immáron az a pénz sem lesz, ami eddig a pia mellett megmaradt, mert egyelőre vége. De mire elkezdte volna, az asszony mondta, hogy van egy bejelentése. S akkor említést tett arról a férfiről, akit az önkormányzatnál ismert meg, ahol az asszony dolgozott, mint kertmérnök, szóval ez a férfi egy közeli virágkertészetből szállította a növényeket. Aki a virágot szereti, rosszember nem lehet - morogta a férfi és valami zsíros kolbászt tömött a szájába. Az asszony folytatta, hogy ez a férfi megszerette őt, és hogy ő is a férfit. Olyan rendes, azt mondta, hogy most vált el a feleségétől, mert nem bírta elképzelni, hogy élete végéig azt az asszonyt kell néznie, de őt, mármint az önkormányzat kertmérnöknőjét, el bírná nézni élete végéig. S hogy egy hétre el is utaznak, ez az ősz alkalmas egy krétai lásztminit útra, s hogy addig a férfi költözzön el, mert nem szeretne többet vele.
A férfi az alkohol miatt nem érezte, hogy mi is van tulajdonképpen, hogy egy olcsó krétai úttal lett kiradírozva az eddigi életéből. Csak másnap. Persze nem költözött el, úgy kellett később erővel, a krétai út után. S akkor a férfi dühében, melynek érintettje nem csak a felesége és a szerető volt, hanem a két gyerek is, azt mondta, leszar mindent és visszamegy az anyjához vidékre.
A faluban azt beszélték, hogy azzal a román műbőr sporttáskával érkezett, amivel elment 1972-ben. Egyesek szerint az tele volt ötezresekkel, meg tizesekkel. Ez utóbbi állítást cáfolta, hogy pár hét múlva a kocsmában felajánlotta az anyja kistraktorát megvételre, s hogy lehet pálinkában is fizetni. S aztán még más ajánlatok is voltak. Szerszámok, termény, amit a padláson talált, s aztán ruhadarabok is. Mikor mindezzel végzett, állást keresett. Elment a svéd befektetőhöz, aki ott bérelt földeket, és biogazdálkodást tervezett meghonosítani, hogy felajánlja a munkaerejét, amit az alkohol persze némiképp megtépázott. Mondta, hogy doktor, s hogy egyetem, mérnök, s hogy a gépekhez nagyon ért. A svéd – aki különben nem svéd volt, hanem egy budapesti magyar, a svéd által megbízott ügyvezető, de a faluban mindenki svédnek hívta -, szóval azt kérdezte, hogy a metszőollót, mint egyszerű szerkezetet ismeri-e. Mire nevetett a férfi, hogy hát persze. Akkor azt a munkát tudja javasolni, hogy a biokertészetben lehet metszegetni a többi gyalogmunkással.
A férfi akkor odakerült a többi munkás közé. Hétkor kezdtek pálinkával. A férfi mondta mindig, hogy ő különben budapesti és hogy doktor. A munkások röhögtek rajta, hogy milyen doktor, csodadoktor, s hogy meggyógyítja-e őket, ha megbetegszenek. Kiröhögték, de segítettek neki, mikor lemaradt, mert a férfi nem bírt úgy dolgozni, mint azok, akik egész életükben ezt csinálták.
És a falu doktora a kocsmában kezdte a napot és a kocsmában végezte, nem is tudom, mikor tudták volna meglátogatni a gyerekei. Akik persze egyáltalán nem akarták meglátogatni. A parasztok mondták, hogy milyen ember lehet, hogy még a gyerekei sem, hogy bűnöző esetleg, vagy gyilkolta a kölkeit, azért utálják. Az asszony meg, aki az anyja volt, azt mondta a szomszédban, mikor megkérdezték, hogy bírod, hogy mégiscsak a fiam, s hogy ez rettenetes, persze, de az anya, az mindig anya, ahogyan a fiú is mindig fiú. S nem mondta, hogy megérdemelte, hanem zokogott akkor is, azon a novemberi reggelen, mikor a férfit a ház és a kocsma között, de inkább a házhoz közelebb, találták olyan hidegen, mint a járdakő.
Kapcsolódó:
Bemutató előtti interjú: http://www.irodalmijelen.hu/node/6496
*********************Háy János 1960. április elsején született a Nógrád megyei Vámosmikolán.
Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát Budapesten, az ELTÉ-n. 1988-tól különböző kiadóknál (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus) szerkesztő.
1983-tól publikál. Kezdetben verseket, később prózát, az utóbbi években sorozatban mutatták be drámáit.
Amatőr festő és bítzenész ("így legyen, ha írod"). Budapesten él. József Attila díjas.
